Házasodni még nem akar, de udvaroltatna a Néppárt

Meleg a helyzet, s ezért zavarban az udvarhelyi menyasszony. Míg a bögözi polgármester kutat ás, az ellenzék közvélemény-kutatás. A képen Vinczellér Árpád és Bíró Edith. A valóságban nem lila a fejük – a szerk.

Három témáról tartott sajtótájékoztatót szerdán a Néppárt, egy negyedikért mentem oda. Ők a vasárnapi őrtüzekről, az SZNT aláírásgyűjtéséről és egy kísérleti közvélemény-kutatás elindításáról akartak beszélni, engem a polgári párttal való házasságkötésük esélye érdekelt, miközben Udvarhelyen csaknem szakításra állnak.

Néhány hete az RMDSZ jelentette be, hogy szeptember 30. és november 3. között városi konzultációt indít Udvarhelyen, hogy az önkormányzati választások előtt egy átfogó jövőképpel tudjon előállni. Önkénteseik bekopognak a városlakókhoz, és megkérdezik, mik azok a fejlesztések, amik szerintük kimozdítanák a várost a helyben toporgásból, ahogy közleményükben fogalmaztak.

A bögözi kutat ás

Az Erdélyi Magyar Néppárt is hasonló akciót tervez Erdély-szerte, egyelőre csak néhány településen és kísérleti jelleggel kérdezik meg az embereket. Aktivistáik közvélemény-kártyákkal járják be Udvarhelyszéken Bögöz község, Erdély más részein pedig két nagyváros utcáit, hogy megtudják, mennyire elégedettek a jelenlegi közéleti állapotokkal, és milyen változásokat javasolnának – jelentette be Vinczellér Árpád, a párt nemrég megválasztott országos alelnöke.

Azért Bögözben, mert az én falum – mosolyodott el. Arra, hogy érvényes közvélemény-kutatást végezzenek, nincs erőforrásuk. Ezért csak néhány kérdést tesznek fel a lakóknak. Hogy a feltételezett elvárások ne befolyásolják a válaszadásban a község lakóit, idegen önkénteseket hívnak. A tét: támogatnának-e Bögöz községiek egy, a Néppárt támogatását élvező független polgármestert a jelenlegi RMDSZ-es községvezetővel szemben, akinek mellesleg kútásó cége van.

Azt szeretnénk, ha az önkormányzatokba értelmes emberek, és ne bólogatójánosok kerülnének – indokolta Vinczellér.

Ez a kutatás még két nagyobb erdélyi városban is elindul, a Néppárt országos alelnöke nem árulta el, pontosan hol. Azt viszont elmondta, az anyagi források szűkössége is indokolja, hogy nem egyszerre mindenhol, és nem teljes kérdőíves kutatást végeznek, és hogy ezt is egybekötik az SZNT-s aláírásgyűjtéssel – 150 ezret ígért a szervezetnek az EMNP.

Mi lesz Udvarhelyen?

Nem állhattuk meg, hogy az MPP-EMNP fúziójára, és különösen ennek udvarhelyi vonatkozásaira ne kérdezzünk rá azok után, hogy az MPP országos vezetése felülírta a két párt közötti koalíciót, és kizárta az MPP-s polgármestert a pártból.

Hümmögés és fejcsóválás volt az első reakció a sajtótájékoztatót tartó két néppártos, Vinczellér mellett Bíró Edith részéről. Bár Csomortányi István, a Néppárt vezetője a napokban az Erdély tévében üdvözölte az ötletet, és azt mondta, amennyiben ez az önkormányzati választásokig kivitelezhető, pártja együttműködésre kész, Vinczellér szerint ez túl kockázatos, mert ehhez új pártot kell bejegyezni, és ez hosszú időbe telik a közigazgatási procedúrák miatt.

Kéretik magukat

A két, önmagát az RMDSZ-hez képest jobboldaliként meghatározó kispárt között régóta tart a násztánc. 2013-ban például a Toró-Szilágyi páros irányította Néppárt kérte meg az akkor Bíró Zsolt vezette MPP kezét, de a pártelnök részéről határozott elutasításra találtak. Logikus lenne a feltételezés, hogy Bíró Zsolt napokban történt kizárásához köze lehet annak is, hogy ő inkább az MPP függetlenségét tartotta célszerűnek.

Hogyha féléve elkezdték volna a folyamatot, talán lett volna némi esély arra, hogy már új, egységes pártként induljanak, de így nagy a kockázata annak, hogy a választásokig be sem lehet jegyezni a pártot – mondta a Hargita megyéért felelős országos alelnök.

A Néppárt által felajánlott választási koalícióra országos szinten van reális esély, de hogy ez Udvarhelyen a jelenlegi konfliktusos helyzetben hogyan tud megvalósulni, az számára is rejtély, nem szeretne erről semmit mondani.

A Néppárt egyelőre kénytelen kivárni, hogy mi lesz a Gálfi Árpád polgármester és a Mezei János országos elnök közt kialakult konfliktusnak a vége: „kibékülnek-e, nem-e”. „Mi hullarablók nem leszünk”, mondta Vinczellér arról, hogy nem tartották helyesnek az MPP-ben zajló polgárháborút pillanatnyi politikai tőkeszerzésre kihasználni. Mi nem kerestünk meg senkit azzal, hogy átcsábítsuk hozzánk, de a kizárt tagok részéről megkeresések már voltak, konkrét átigazolásra még nem volt példa – tudtuk meg.