Lukács Antal kórházmenedzsernek és a kórház közbeszerzésekkel foglalkozó referensének, Bálint Enikőnek március 3-án járt volna le a decemberben elrendelt, azóta kétszer meghosszabbított előzetes letartóztatása. A DNA – a januári és a februári után – újabb 30 napos hosszabbítást kért és elsőfokon jóvá is hagyta a brassói törvényszék, azonban a vádlottak sikerrel fellebbeztek.
Március 2-ai döntésében a brassói ítélőtábla részben felülírta az alapfokú ítéletet, elutasítva az előzetes letartóztatás meghosszabbítását, házi őrizetre cserélve öt vádlott: Lukács és Bálint mellett Andrei Kadaş egykori Brassó megyei tanácsos, Cristian Marius Popa négyfalusi helyi tanácsos és Doru Dumitru Bertea, a brassói Chantel Sante cég tulajdonosa esetében.
A március 2-ától 31-éig tartó házi őrizet értelmében nem hagyhatják el lakhelyüket (Lukács Csíkszeredában, Bálint Székelyszentkirályon él) bírói vagy ügyészi engedély nélkül, illetve hívásra meg kell jelenniük a hatóságok előtt, nem beszélhetnek egymással és a tanúkkal. A vádlottakat nyomkövetővel látják el, ha az adott rendőri egység rendelkezik ilyennel. A szabályok rosszhiszemű megszegése esetén a házi őrizetet előzetes letartóztatásra visszacserélhetik.
Ramona Delia Ionescu, a brassói járványkórház volt igazgatója és igazgatótanácsának volt elnöke esetében már alapfokon elutasították az előzetes letartóztatás meghosszabbítását, hatósági felügyeletre cserélték, másodfokon csupán a kezdeti dátumát módosították két nappal korábbra, így a 60 napot a fellebbezési döntés napjától, március 2-ától április 30-áig számolják. Neki tilos a megye területét elhagynia engedély nélkül, beszélnie más érintett személyekkel, különben szigorúbb intézkedésre (házi őrizet/letartóztatás) válthatnak – mondta ki a brassói törvényszék február 26-án.
Nedelea Gheorghét, a brassói fertőző kórház referensét továbbra is házi őrizetben tartják fogva, ő nem fellebbezett, így esetében március 11-étől újabb 30 napig, április 9-éig érvényben marad az intézkedés. A Brassó megyei rendőr-főkapitányság különleges ügyekkel foglalkozó osztályának vezetőjére, Emanoil Mirică személyére nézve külön ügyben tárgyalta a brassói törvényszék az előzetes letartóztatás felülvizsgálatát, azonban elutasította azt, a fellebbezés elbírálása március 3-án várható az igazságügyi portál szerint.
A DNA szerint az ügyben érintett Brassó és Hargita megyei kórházak szabálytalanul odaítélt szerződésekkel, túlbecsült áron vásároltak egészségügyi felszereléseket, amelyek egy része nem felelt meg a szabványoknak, egy része pedig fölösleges volt. Ugyanakkor a kórházak vezetőségének tagjai és/vagy ezek bizalmasai pénzt kaptak a szerződésekért cserébe a közbeszerzéseket elnyert cégtől.
A konkrét vádakról, a tényállásról és az összegekről korábbi cikkünkben olvashatsz. Lukács letartóztatása idejére ideiglenes kórházmenedzsert nevezett ki a polgármester.