Mikor újév táján beérünk újraépített hajléka udvarába, kutyaugatás jelzi, hogy idegenek lepték el a birtokot.
Elszenesedett gerendák mutatják, hogy nem is olyan régen tűz pusztított itt.
Sanyi bácsi betessékel, hogy foglaljunk helyet, ha már idáig eljöttünk.
Elmeséli, a tűzeset körülményeit. Még két év után is könnyeivel küzd.
„Olyan háromnegyed tizenkettő tájt megállt egy kocsi, aztán elment lefelé. De én erősen meg voltam csalva, mert mikor jöttek felfele a kocsik, jött be a világosság. Mikor megébredtem két óra fele, kinézek, látom, világosság van, de azt hittem, a kocsik világítanak. Visszatértem, visszafeküdtem, egy kis idő múlva egyszer hallom, pak-pak. Mikor kiértem az előszobába, s már a küszöbön lehettem, gyorsan kiléptem, mert az is szinte reám szakadott.”
„Mikor észbe kaptam, lefutottam az öcsémhez, hogy hívja a többieket, mert ég a ház. Aztán jöttek itt a szomszédok, majd Korondról is, de nem tudtak jönni ki a nagy hóban a kocsival, mert a helybéliek úgy jöttek oltani. Akkor már le volt égve.” Egy sóhajtás után mondta: „Ez így van, kire mit az élet rámér, azt el kell viselni.”
Csoda, hogy jött valaki segíteni, mert alig vannak szomszédok. Most vett meg egy segesvári egy házat itt, aztán augusztus tizennegyedikén úgy elment, hogy azóta nem láttam.
Azon túl megvette egy magyarországi, most nincs úthelye, s kijöttek szilveszterezni, aztán hazamentek tegnap, mert nem kaptak úthelyet maguknak – mondja, milyen az, ha az embernek még szomszédja sincs, s éjnek idején meggyúl a háza.
Sanyi bácsiba sok bölcsesség szorult. Van, hogy tanulta valakitől, s van, hogy saját. A helyzet az, hogy „Vagyunk, (…) sokan tudósok is és sokan buta parasztok. Van nekem egy nagybátyám, aki a tudós emberre sose haragudott, de a tudálékosra igen.”
Valamelyik nap szinte agyvérzést kapott. „Most ugye, hogy a házam leégett, volt ugye ez a zúzmara a fákon, s egy kicsit a szél is fútt. A ház előtti fának az ágait épp úgy ütötte a háznak, mintha megint meggyúlt volna. Aztán kiléptem gyorsan, lám, mi történt. Nem láttam semmit. A kutyának is odaszólok. Hát másnap reggel látom, hogy két nagy ág a háznak neki van dőlve, az is úgy meg ijesztett, hogy te Szűzmária!”
Itt, a szomszédban van egy fiatal szomszédasszony az viccelődött velem karácsonytájt, hogy „Sanyi, nem tudom, hogy te milyen csóró lehettél, de az angyal itt volt, s letette neked a kapu elejibe a fát.”