Hatezer közalkalmazottnak jár a kedvezmény

Fotó: GÁL ELŐD

Létrehozta és kiosztja az 5 százalékos kedvezményt jelentő Jószomszédok kártyákat az Elan Trio Kft. a székelyudvarhelyi közintézmények munkatársainak – jelentette be sajtótájékoztatón Tankó Ágnes, a vállalat marketingosztályának munkatársa hétfőn, március 25-én.

Mint mondta, egy ötletbörze során kérdezték meg az üzleteikben dolgozó munkatársakat, mivel kerülhetne közelebb a vállalat a vásárlóihoz. Mint ekkor kiderült, nagyon sok, a városközpontban található intézmény alkalmazottja a Kőkereszt Szuperben veszi meg a tízóraiját, majd délután, munkából hazamenet az ebédhez vásárol. Így adta magát az ötlet, létrehozni egy 5 százalékos kedvezményt jelentő vásárlói kártyát számukra. Ők vagy családjaik havi kétezer lejes keretig vásárolhatnak kedvezményesen szinte mindent, leszámítva cigarettát, illetve azokat a termékeket, amelyek alapból kedvezményesek. A nyugtán majd fel fogják tüntetni, mely tételekre volt érvényes az akció.

A kártyát a vásárláskor, a kasszához érve kell felmutatni. Amennyiben valaki rendelkezik hűságkártyával is: döntenie kell, vagy a kedvezmény, vagy pontokat gyűjt. Egyszerre mindkettőt nem lehet.

A kártya kizárólag a közintézmények alkalmazottainak szól, a vállalat ezzel szeretné megköszönni a munkáját azoknak az intézményeknek, amelyek szolgáltatásait ők is igénybe veszik, ilyenek az iskolák, a polgármesteri hivatal, a múzeum, a színház, a néptáncműhely, a kórház stb. A kórház például több mint ezer ilyen kártyát kap, beosztástól függetlenül jár minden alkalmazottnak, „a liftesnéninek is” – magyarázta Tankó Ágnes.

Tudatta, minden alkalmazott az intézmény szomszédságában lévő Elan Trio üzletben használhatja a kártyát, a múzeum munkatársai például a Bethlen negyedi Merkúr üzletben, a központban lévő intézmények alkalmazottai a Kőkeresztben. A kártyákon egy rövid leírás mellett fel lesz tüntetve az üzlet neve, amelyben érvényes a kedvezmény.

Már be is csomagolták a kártyákat, arra kérik az intézményeket, hogy jelöljenek ki egy személyt – annak email címét továbbítsák nekik –, vele egyeztet tovább az Elan Trio, és ő osztja ki az intézmény dolgozói között a kártyákat, amelyekből néhány már a helyszínen kiosztásra került, azon intézmények munkatársainak, amelyek képviselője jelen volt a sajtótájékoztatón. Összesen 6.000 kártyát osztanak ki, ezeket már a húsvéti bevásárlásnál is fel lehet használni. Fognak küldeni egy adatvédelmi nyilatkozatot is, ezt kérik aláírni, ugyanis a törvények megkövetelik, tette hozzá Tankó Ágnes, majd elárulta, különböző akciókat terveznek még a kártyatulajdonosoknak, de erről időben értesítik őket.

„Ha új alkalmazottak jönnek, jelezzék és nekik is újabb kártyákat adunk” – hangzott el. Az Elan Trio a kapcsolattartó személlyel egyeztetve fogja nyilvántartani, frissíteni a kedvezményezettek listáját, ha valakinek megszűnik a munkaszerződése, inaktívvá teszik a kártyáját.

Mint Tankó Ágnes elmondta, a Jószomszédok kártyával kilépnek Hargita megyéből is, a Kovászna és a Maros megyei intézményeket is részesítik majd a kedvezményben.