Hatalmas segítséget kap az udvarhelyi korosztályos kézilabdázás

Fotók: GÁL ELŐD

Együttműködési szerződést kötött a Magyar Kézilabda Szövetség által működtetett Együtt Növünk Fel Alapítvány és a székelyudvarhelyi Szejke Sportklub, annak fiataljai érdekében. Miután a magyar kormánynak Gálfi Árpád polgármester megköszönte, hogy lehetőséget biztosít ezáltal a gyerekeinknek a fejlődésre, az alapítvány kuratóriumának elnöke, a székelyudvarhelyi Ilyés Ferenc elmondta, már az utóbbi években is támogatták a székelyudvarhelyi kézilabdát, de most sok minden papírra kerül, „az udvarhelyi igényekhez szabva”. A szerződés szövege szerint a korábbi szóbeli megállapodásuk értelmében az együttműködés valós megkezdése 2020. október elseje.

Igaz, hogy a támogatás Magyarországról jön, de fontos, hogy városnak legyen rálátása, hogy mi történik a saját a klubjában – mondta még Ilyés, a másik aláíró fél, Győri István mellett ülve. Győri nem segítette elő a rálátást az elmúlt időszakban: napokig hiába kerestük az ügyvezető elnököt, amikor a klub kivívta az indulási jogot a legfelsőbb osztályba, de anyagi gondokkal küszködött. Most azt ígérte, a közeljövőben kereshetjük kérdéseinkkel, elnézést kért, és azt mondta, próbált üzenni egy kollégától. Bár elég lett volna az üzenetünkre is visszaírnia.    

Győri István

Ahogy a kultúra, és a gazdaság, úgy a sport is lehet egy erős összetartó erő az anyaországgal – fogalmazott Juhász István a sportakadémiai központ igazgatója. Szerinte a határon túli programok, edzők, vezetők erőforrásként kell, hogy szerepeljenek, és „ez nem azt jelenti, hogy látunk egy tehetséges sportolót és azonnal megpróbáljuk az anyaország felé mozdítani. A cél az, hogy olyan környezetet teremtsünk a sportolóknak, hogy otthon fejlődhessenek. Természetesen a tehetség elől nem lehet elzárni az utat, ha valaki kinövi ezt a környezetet, akkor meg kell neki találni a lehetőséget, hogy a későbbiekben máshol tudja a tehetségének megfelelően kibontakoztatni magát”. Miután Győri is köszönetet mondott, alá is írták a felek a szerződést, amiről még mindig nem tudtuk, hogy konkrétan mit tartalmaz, de a hivatal továbbította azt.

A szerződés alapján

az alapítvány nagyon sok költséget vállal magára: az utánpótlásedzők, szakmai igazgató, technikai vezető, kommunikációs szakember bérezését, biztosítják a sportfelszerelést, szakmai és informatikai hátteret, kifizetik a sportegészségügyi vizsgálatokat, a koronavírus elleni védekezéshez és szűréshez kapcsolódó költségeket. Ezen kívül fizetik például a tornán való részvételhez kapcsolódó terembérleti költségeket, a szállítást, szállást, étkeztetést, az edzőtáborokat.

Persze, a felsoroltak csupán az utánpótlás csapatokra vonatkoznak, de Ilyés Ferenc szerint azzal, hogy ekkora tételekkel segítik a kicsiket, több pénz maradhat a felnőtt csapatra is. Fontos kiemelni, hogy a Szejke korosztályos csapatairól van szó egyelőre, amelyek a nem létező akadémia csapatai, de Juhász István azt ígérte, hogy az Iskolás Spotklubbal is köttetik egy ilyen szerződés, hiszen ők is több gyereket foglalkoztatnak a városban. 

Hogy melyek a támogatandó korosztályok, és körülbelül mekkora keretösszeggel számol az alapítvány, Jakab Árpád ügyvezető elnöktől tudtuk meg. A fiúknál az ifi 3-as, az ifi 4-es, és az ez alatti korosztályokból még négy csapat élvezheti a támogatást, a lányok közül az ifi 4-esek és ugyancsak négy csapat az ennél is kisebbek közül. Ezen kívül a keresztúri és a zetelaki képzést is támogatják eszközökkel, és az edzői díjakkal. “Mivel a zetelalaki sportterem padlója nagyon tönkrement, az idén nyáron felújítottuk, közel 10 millió forintos beruházás történt” – mondta még el.

Az támogatásra kerülő összeget, nem meri megsaccolni az ügyvezető elnök, hiszen tavaly elég kaotikus volt a bajnokság, a járványügyi helyzethez való igazodás miatt. A költségeket rettenetesen megdobta az, hogy amikor elindították a különböző korosztályos bajnokságokat, tornarendszereket tervezetek, ami at jelenti, hogy ott kellett négy öt éjszakát tölteni valahol, és naponta háromszor ott kellett étkezni. “Még nem húztunk vonalat a tavalyi év végére, ezért nincs pontos számítás sem, de körülbelül 100-110 millió forinttal lehet számolni” – magyarázta Jakab Árpád.

A szerződéskötés pillanatai

Szintén az alapítványuk intézi majd a bajnoki mérkőzések lebonyolítását, noha az országos és megyei szövetségeknél a Szejke jelenik meg rendezőként. Az említett szövetségekkel való kapcsolattartásért, és a velük a szerződés tárgyával kapcsolatos, hivatalos levelezésekről, értesítésekről az alapítvány ügyvezetőjének, Jakab Árpádnak a tájékoztatásáért a Szejke vezetősége felel majd. 

Ebben Győri mellett Buzogány Attila, Kisfaludi József, és az Urbana vezérigazgatója, Hadnagy Gábor foglal helyet. Reméljük, az Urbana hamarabb felveszi a ritmust a utánpótlás kézilabdával kapcsolatban, mint a közszállítással, hiszen továbbra is a parkolójukban pihennek a Magyarországról kapott kék buszok. 

A szerződés alapján a Szejkénél vállalják, 

hogy feltüntetik bizonyos helyeken az alapítvány logóját és kifizetik a bírói díjakat. Az alapítvány akkor téríti meg a vállalt költségeket, amennyiben ezeket a Szejke továbbszámlázza, és csatolja azok pénzügyi teljesítését igazoló dokumentumokat. 

A szerződés szerint a támogatás felhasználásáról való tájékoztatást üzleti titok címén nem tagadhatja meg a Szejke, akiknek biztosítaniuk kell, hogy az alapítvány képviselői a támogatás felhasználásnak jogszerűségét folyamatosan ellenőrizhessék, ehhez rendelkezésükre kapják a megfelelő dokumentumokat. Az együttműködés aktuális feladatairól az alapítvány és a Szejke SK ügyvezetői havi rendszerességgel egyeztetnek – írja még a szerződésben.

Ahogy azt is, hogy az aláírás napjától határozatlan időre kötik az együttműködést, amely közös megegyezéssel, rendes felmondással, illetve a másik fél súlyos szerződésszegése esetén szüntethető meg. Rendes felmondás esetén a felmondási idő mindkét fél részéről 30 nap, de ehhez írásbeli, világos és tényszerű indoklás szükséges. 

A szerződés megkötésekor jelen volt még Urbán Mónika, és Tóbiás József az adai női és férfi kézilabda klubok elnökei, dr. Horváth Zoltán, a Dunaszerdahelyi DAC kézilabda klubjának elnöke, és Nagy Flórián, az alapítvány kuratóriumának partiumi képviselője. A határon túli központok – ahová több mint 1600 gyerek, és több mint 100 edző tartozik vezetői szakmai megbeszélést is tartottak.