Hat új könyvet mutatnak be vasárnap

Tóth Krisztina költő, író, műfordító, Murányi Sándor Olivér író és Jász Attila költő könyvei debütálnak.

Hat új könyvet mutatnak be vasárnap

Hat vadonatúj könyvet mutatnak be november 13-án 16:30-tól a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban. Tóth Krisztina költő, író, műfordító, Murányi Sándor Olivér író és Jász Attila költő könyvei debütálnak. Velük Vida Gábor író beszélget, közreműködik Szántó Marcell zenész, írják a bemutató Facebook-eseményében. 

Tóth Krisztina Világpuszi című mesekönyvét, melynek rendhagyó szereplőiről szóló kalandjait Szalma Edit illusztrálta, egészen 99 éves korig ajánlják. A majom szeme szövevényes regény a krimik izgalmával, tűpontos megfigyelésekkel, részvéttel, humorral keresi és örökíti meg az eszmélés pillanatát. A Nyomozzunk! gyerekkönyv pedig a Malac és Liba hetedik darabja, Hajba László illusztrációival színesítve. 

Szó lesz Murányi Sándor Olivér Folyamtánc című könyvéről, Dr. Fried István Herder-díjas irodalomtörténész ajánlásával.

Jász Attila Hétköznapi királyságok és Felhőfozslányoka hajnali fűben című köteteiről is beszélgetnek majd. Ez utóbbi egy vers, verses-prózakötet, amely útiélményeket ír le, ahol a szerző útitársa Fausztina nővér, krakkói szent.

A könyveket a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban is bemutatják november 14.-én 17:00 órától.