Három-három kivétellel minden település zöld

A megyei vészhelyzeti bizottság május 31-ei döntése értelmében frissítették a települések és a tanintézmények besorolását, forgatókönyvét is.

Három kivétellel minden Hargita megyei település – Székelyudvarhely is – zöld besorolást kapott, azaz 1,5 ezrelék alatti a fertőzöttségi aránya. 1,5 és 3 ezrelék között csak Oroszhegy és Bélbor van, egyedül Tusnádfürdő piros 3 ezrelék feletti aránnyal. A június elsejétől érvényes szabályok nagy része a hármas küszöbhöz van kötve, ezekről részletesen itt írtunk korábban.

A tanügyben a június 2-ától 4-éig tartó időszakban Tusnádfürdő, Gyergyóhollós és Siménfalva településekhez tartozó tanintézményékben a kettes forgatókönyvet fogják alkalmazni, azaz a napközisek, elemi osztályos tanulók, valamint a végzős diákok tantermi oktatással, a többiek online tanulnak. Az összes többi településen, ahogy Székelyudvarhelyen is, egyes forgatókönyv lesz érvényben ezen a héten, azaz minden napközis és iskolás gyermek tantermi oktatásban részesül.

Frissítés 14.30:

Oroszhegyben és Bélborban a fertőzöttségi mutató pár napja 1,5 százalék alatt van, azonban még a kéthetes besorolási ideje nem érkezett a végéhez, Oroszhegyben június 4-éig, Bélborban június 8-áig érvényes a sárga besorolás.