Hárman is buktatnák Cîțut, de ő nem zavartatja magát

Nem hagyták még magára, megvan még a többsége a kabinetben.

Folytatódik a kormányválság szappanoperája Bukarestben: amíg egy napja még csak a PSD bizalmatlansági indítványáról beszélhettünk, péntekre már az AUR és a kormányból kiszállással fenyegetőző USR-Plus is előállt a saját verziójával. Persze, mindegyik a saját kezdeményezéséhez várja a többiek csatlakozását. Közben a PNL-s miniszterelnök, Florin Cîțu is reagált, de nem sokat törődve az elsősorban személye elleni kifogásokkal.

– A koalíción belül, és nem azon kívül kell megkeresni a megoldást a jelenlegi politikai helyzetre – jelentette ki látszólag békülő szándékkal pénteken Florin Cîţu kormányfő, közben meg azt sugallva, hogy azoknak a kormánytagoknak, akik a kabinet megbuktatását célzó indítványt fontolgatják, be kellene nyújtaniuk becsületbeli lemondásukat. „A PSD-vel tárgyalni annyit tesz, mint a román nép ellen szövetkezni” – üzente az árulónak beállított USR-PLUS-nak.

A kilépéssel zsaroló USR-PLUS nevében Dan Barna már csütörtök este azt mondta: a péntek esti koalíciós ülésen előbb az „elegáns” módszerhez folyamodnak, és kérik Florin Cîţu miniszterelnök lemondását, amiért leváltotta a miniszterüket, de arra az esetre, ha a kormányfő ezt elutasítja, már előkészítették a saját bizalmatlansági indítványukat.

A miniszterelnök-helyettes közlése szerint a pártszövetség részéről 80 támogatója van már ennek, a szükséges aláírások többi részét az ellenzék, többek között a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) soraiból várják, és a Szociáldemokrata Párttal (PSD) is tárgyaltak az indítvány támogatásáról. „Amikor egy bizalmatlansági indítványról van szó egy olyan kormány ellen, amelynek már nincs támogatottsága, konjunkturális szavazásról beszélünk” – magyarázta pragmatikusan arra a felvetésre, hogy nincs-e elvi összeférhetetlenség az ellenzéki pártokkal.

Barna szerint csak abban az esetben mondanak fel az USR-PLUS miniszterei, ha a bizalmatlansági indítvány nem megy át a parlamenten. Ha azonban a törvényhozók megszavazzák a kezdeményezést, akkor az egész kabinetnek mennie kell, Iohannis elnöknek pedig új miniszterelnököt kell nevesítenie. Mivel az indítvány kifejezetten Florin Cîţu ellen irányul, hangsúlyozta, hogy a PNL-nek más politikusát, például a Bihar megyei tanács elnökét, Ilie Bolojant tudnák támogatni miniszterelnök-jelöltként.

Nem is vesznek részt a pénteki kormányülésen

az USR-PLUS miniszterei, jelentette be Ionuţ Moşteanu, az alakulat képviselőházi frakciójának elnöke. „Ha el akarják fogadni (az Anghel Saligny-programot – szerk.), megteszik, akár jelen vannak az USR miniszterei a teremben, akár nincsenek jelen” – érvelt, azzal vádolva Cîţut, hogy számára azért sürgős, mert ezzel akarja megvásárolni a szavazatokat a liberálisok kongresszusán az elnökségért.

Sejtését Cîțu meg is erősítette: az USR-PLUS miniszterei nélkül is megtartják a péntek délutánra összehívott kormányülést, és a PNL úgy döntött – a csendes társ RMDSZ támogatásával – szerk. – elfogadja az Anghel Saligny mérnökről elnevezett országos beruházási tervet (PNDL 3), kedden pedig a költségvetés-kiigazításról szóló tervezetet. „Románia fejlesztése prioritás a jelenlegi koalíció számára. Az ülésen való részvétel jelzésértékű a tekintetben, hogy támogatjuk-e vagy sem Románia fejlesztését” – szúrt oda még egyet a koalíciós partnernek.

A másik ügyet, ami a kormányválságot – a menesztett igazságügyi miniszter szerint – előidézhette, a főügyészek kinevezését jegelték, vagyis a szelekciós eljárást felfüggesztették. Úgy tűnik, a PNL taktikai lépést tett mindaddig, amíg a belügyminisztere, Lucian Bode tölti be az ügyvivő igazságügyi miniszteri tisztséget.

Az AUR a haláltól mentené meg az országot

Péntekre az AUR is bemutatta saját bizalmatlansági indítványát, amelynek szövege még a PSD-ét is túlszárnyalja költői fordulatokban. Szerintük Romániát a nemzeti közöny kormánya vezeti, amely készen áll arra, hogy „egy műanyag zsákban, vallási szertartás nélkül, egy könnycseppet sem hullatva” temesse el az országot, és „az ország meghal, ha még sok ideig hatalmon marad a PNL-USR-PLUS-RMDSZ alkotta kormány ” – olvasható az indítvány szövegében.

Az AUR azt hányja fel Florin Cîţu kormányfőnek, hogy egy olyan gazdasági növekedéssel dicsekszik, amely nem látszik sem az életszínvonalban, sem a románok vásárlóerejében, majd a szöveg átcsap durva személyeskedésbe: Cîţu „egy erkölcstelen, összeférhetetlenséggel, hivatali visszaéléssel, nyomásgyakorlással és a közigazgatási eljárások megsértésével vádolt személy”.

Az USR-PLUS-szal való kényszertársulás kapcsán George Simion AUR-társelnök így magyarázkodott: az általa vezetett alakulat nem az USR PLUS-szal szövetkezett, hanem a románokkal, csak azért, hogy a Cîţu-kormány megbukjon.

A PSD kivár és rugalmas

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke felhívást intézett valamennyi politikai párthoz, amely a kormány megbuktatását tűzte ki célul, hogy módosító javaslatokkal, kiegészítésekkel járuljanak hozzá az alakulat által már ismertetett bizalmatlansági indítvány szövegéhez.

Marcel Ciolacu szerint az ő kezdeményezésükhöz kellene csatlakoznia a Cîţu-kormány félreállítását óhajtó valamennyi alakulatnak, tekintettel arra, hogy ez az egyetlen bizalmatlansági indítvány, amelyet már bemutattak, és amely rendelkezik a parlamenti eljárás elindításához szükséges számú aláírással.

„Üzenem Barna és Simion uraknak, hogy most nem a szöveg vagy a szerző a tét, hanem a parlamenti szavazás, amellyel megbuktatható a Cîţu-kormány” – fogalmazott bejegyzésében a PSD elnöke, nem zárkózva el attól sem, hogy egy esetleges USR-PLUS-AUR közös bizalmatlansági indítványt megszavazzanak, amennyiben meglesz a kellő számú aláírás ennek benyújtásához.

Agerpres