A Hargita megyei kormányhivatal közölte a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos adatokat és intézkedéseket április 3-án 174 személy van intézményi karanténban, 1694 személy otthoni elkülönítésben. Eddig a napig 2056 személy számára ért véget az otthoni elkülönítés 14 napja, 20 személy hagyhatta el az intézményi karantént. Ezen a napon 669 szabad ágy áll rendelkezésre a megyei karantén-központokban.
Az első a megyében
Hargita megyében április 2-án igazolták vissza az első koronavírus-fertőzöttet, aki március 23-án tért haza Franciaországból. Otthoni elkülönítésben volt idáig, április elsején vettek mintát tőle. Ezután a székelyudvarhelyi kórház fertőző osztályára szállították, orvosi felügyelet alatt van. Erről portálunk elsőként közölt információkat tegnap.
A járványügyi szakemberek és a Megyei Közegészségügyi Hatóság munkatársai jelenleg a járványtani ankéten dolgoznak, hogy szükség esetén megtegyék a szükséges védőintézkedéseket.
Arra nem tértek ki,
hogy a fertőzött személy családjától vettek-e mintát, és érkezett-e vissza a tesztek eredménye, ahogy arra sem, hogy a fertőzött személy elhunyt édesapjánál mutatták-e ki a fertőzést.
Április 2-án a Hargita megyei rendőrfőkapitánység a székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi helyi rendőrség közreműködésével 1118 személyt ellenőrzött a házi karantén szabályainak betartása miatt. Szintén tegnap, 84 esetben osztottak büntetést a hatóságok a kijárási tilalom megszegéséért, több mint 80 ezer lej értékben.
Egy esetben bűnügyi kivizsgálást indítottak házi karantén elhagyása miatt – tájékoztatta szerkesztőségünket a prefektusi hivatal.
A koronavírus terjedésének romániai és udvarhelyszéki helyzetéről gyorshírekben tájékoztatunk, ugyanakkor élő hírfolyamot indítunk minden nap, amelyben megtalálhatók az aznapi információk az országos és helyi intézkedésekkel kapcsolatos tudnivalókról, illetve a vírus terjedésének mértékéről. Április 3-ai híreinket itt találja.
Kérjük olvasóinkat, hogy vegyék komolyan a vírusveszélyt, tartsák be a hatóságok ajánlásait, határozatait. A megelőzés érdekében maradjanak otthon. Amennyiben feltétlenül szükséges elhagyniuk az otthonukat, tartsanak másoktól két méter távolságot. Mossanak gyakran és alaposan kezet. Ne essenek pánikba, de kövessék a fejleményeket és tegyenek meg mindent, ami egyénileg lehetséges a betegség terjedésének elkerülése érdekében. A külföldről hazaérkezők vonuljanak önként otthoni karanténba. Vigyázzunk magunkra és egymásra!