Kép: SZÁSZ Zsuzsi

Dőljenek hátra, és legyenek vendégei egy kis vizualizációs játéknak az adatok nyelvén, Fincziski Andrea ezzel hívja az első udvarhelyi TEDx színpadára Csala Dénest, aki az adatvizualizáció nyelvezetének feltérképezésével foglalkozik.

Rögtön egy sor adattal indít: egy zetabájt adatot termelünk egy évben, ez azt jelenti, ha veszünk egy átlagos telefont, és azt mondjuk, hogy az 10 gigabájtnyi adat, akkor az egyetlen zetabájt száz milliárd telefont jelent. Ha ezeket egymásra tesszük, egymillió Burj Khalifát tudunk belőle kirakni. 

Valójában az adat végtelen, jelenti ki. Ami viszont véges, az a figyelmünk. „Hoppá, ezt láttátok?” – villant meg egy képet a háttérben. Egy 2018-ban végzett tanulmány szerint negyed másodperc alatt tudja az agyunk eldönteni, hogy egy információ számunkra veszélyt jelent vagy nem, hasznos-e vagy sem, magyarázza. Nem a telefonok világa hozta ezt, teszi hozzá, hanem még az őskorból maradt ránk, amikor az ősember hallott valami zajt, gyorsan el kellett döntenie, hogy a komája jön, aki megölte a mamutot vagy a mamut. Persze ez oda vezetett, hogy manapság a közösségi médiában ezalatt a negyed másodperc alatt kell felhívni a figyelmet, ezért van tele nagy és rikító betűkkel.

Herb Simon, Nobel-díjas közgazdász úgy fogalmazta meg, hogy az egyik legnagyobb gondja az emberiségnek a figyelemszegénység:

túl sok az adat, és túl kicsi a figyelemünk sávszélessége. 

Majd egy másik közgazdász, a Google vezető közgazdászának gondolatát osztja meg: manapság az adat mindenhol ott van, ingyen, könnyen elérhető, a kihívás az adatok megértése, amit szerinte általában vizualizációval lehet a legjobban elérni.

Dénes az adatok megértését egy háromlépcsős folyamatra bontja le: adat, információ és tudás. „Ha valamit hazavisztek erről az előadásról, akkor ez legyen az” – tanácsolja. Az adat ugyanis magában nem elég hasznos számunkra. Akkor lesz belőle csak információ, amikor kihámozzuk belőle azt, hogy számunkra mi a hasznos vagy fontos. Ez is „fabatka”, kivéve akkor, ha megfelelően helyezzük bele abba a bizonyos kontextusba, amelyben használni kell. Az információból ekkor lesz tudás.

Ha nem jegyzeteltél a TEDx-en:

Darvas Piroska: Ki kell próbálni, csendesedjünk el!

Chris Worman: A szabályokat meg kell szegnünk a jövőnk érdekében

Lukács Csaba: ha nagy a baj, akkor az ember, és nem az állat bújik elő belőlünk

Oana-Maria Rotariu: Túlélte a Colectiv tűzesetet, és felrúgta a szépségről alkotott ideálokat

Kicsit megint jobb lett itt, mint Csíkban?

Tudja-e valaki, hogy mi van a képernyő bal oldalán? – kérdezi a közönségtől. Tetris, tippelnek többen is a népszerű játékra. Mindig ez szokott lenni az első tipp, mosolyog, majd elárulja, hogy valójában az emberiség által a legelső űrbe küldött üzenetről van szó. Egyesek és nullák, azaz hosszú és rövid rádióhullámok sorozata. „Bizonyos szempontból szuper jól összerakott kép, két prímszámból áll, ennek a két számnak a szorzataként lehet ezt a képet összerakni, minden más esetben teljesen random formázat jön létre” – magyarázza. Majd azzal folytatja, hogy 2017-ben az Autodescnél (szoftvercég – szerk. megj.), a világ egyik vezető adatvizualizációs szakembere, Alberto Cairo rajzolt egy dinoszauruszt adatokból.

– Ha valaki azt mondja nekem, adatvizualizációs szakembernek, hogy rajzoljak egy dinoszauruszt az adatokkal, tudok, de tudnék rajzolni egy csomó minden más formázatot is, úgyhogy nem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb kontextus hozzá. Itt jön be, hogy mikor lesz az információból tudás – hoz még egy példát arra, hogy mennyire fontos a megfelelő kontextus, majd felcsillan a szeme,

mert jönnek a „kísérletek”. 

Először a képernyő egyik felén alakzatokat, a másikon egy szöveget látunk, hét másodpercünk van megjegyezni őket. Suttogva számol, majd amikor elér a hétig, arra kér, idézzük fel, mit láttunk: „szív, háromszög, négyzet” – érkeznek a válaszok gyorsan, több irányból. A szövegre már kevésbé hatékonyan emlékszünk, megvan pár részlet, de kevesebben és bizonytalanabbul kiabálják, amire emlékeznek.

– Érdekes, hogy a szívet mondtátok először, az sárga volt, más volt a színezése, mint a többinek. Ezt úgy hívják, hogy képfelsőrendűségi effektus. Egyébként, ha egyszerre egy képet és szöveget mutatunk, akkor az agyunk általában a képet részesíti előnyben – állítja, majd meg is magyarázza, miért. Az érzékeink sávszélessége nem ugyanakkora. A szemünk átviteli sebessége tízszer jobb, mint az érintésé, és az százor jobb, mint a hallásunké. Az agyunk receptorainak hetven százaléka a látással foglalkozik. Eszerint az adatok nyelve a vizualizáció, és ugyanúgy mint a beszélt nyelvek, ez is

egy jelrendszer a maga sajátosságaival, és félreértéseivel.

Ha már félreértéseknél tartunk, folytatódnak a kísérletek. Először két négyzetet látunk, látszólag egyformák, azt kell eldönteni, hogy melyik világosabb a kettő közül, a legtöbben talán arra tippelnek, hogy egyforma, de valójában az egyik két százalékkal világosabb, mint a másik.

Jön is a következő feladat. Körök, egy kicsi és egy nagy, azt kell megtippeljük, hogy hányszor nagyobb a nagyobbik kör területe, 3 és 12 közötti tippek érkeznek. Ugyanezt kipróbáljuk vonalakkal is, 6 és 9 közötti számra gondolnak a legtöbben. „A hetes az egy kicsit árulkodó a sarokban, nem tudom, hogy látszik-e”, tudjuk meg a jó választ, ez volt a helyes megfejtés a területnél és a vonalaknál is, a közönség hunyorít, észreveszi, hogy valóban ott a szám, majd kacag.

– Ugyanúgy, mint a beszélt nyelvekben, a vizuálisban is vannak jelzők, mint például a hossz, a pozíció, a terület stb. A területeket általában alul saccoljuk, akárcsak az áramütést és az ízt. A pozícióban jók vagyunk, és a színtelítettség talán, ami a legjobban torzít. Ez azt jelenti, hogy ezt a nyelvet, mint a beszélt nyelvet is helyesen kell használnunk a saját nyelvtanával – meg is mutatja, hogy miért fontos ez. Ábrákat jelentet meg a háta mögött, egy létező politikai szavazás eredményei, amiket a televízióban közöltek, három párt nagyon hasonló eredményeket ért el, mégis vannak olyan háromdimenziós formák, amik eltorzítják ezt az eredményt.

Az információról a tudásra való áttérést az ábráknál is felhasználhatjuk, 

ezek általában akkor vannak jól összerakva, ha valakinek, például egy közösség számára hasznosak, példákat is mutat. Elhelyezhetjük a medvetámadásokat egy térképen, nem csak térben, hanem időben is, így jól nyomon lehet követni, hogy hol vannak a problémás területek. Vagy éppen egy pandémia esetében nyomon követhetjük a különböző kis gócpontokat, sorolja, és mutatja is a hozzá illő térképeket.

De nem mindig hasznos a térkép megjelenítés, szögezi le, képzeljük el, hogy Románia térképén minden települést egy olyan színnel színeztek ki, amely az adott településen a legnagyobb vallási felekezetet reprezentálja, ez jól látszik. De az már kevésbé látszik, hogy az országon belül regionális különbségek vannak, és hogy ezek milyenek. Nagyon nehéz ezt egy ábrába belesűríteni, vált a képet a képernyőn, ahol már az egy helyett négy ábra jelenik meg.

– Létrehozunk egy koordináta rendszert az összes főbb vallásnak, és ezek a pöttyöcskék, amik az egyes településeinket jelképezik, elkezdenek gravitálni abba a bizonyos koordinátába, ahol a legnagyobb a településnek az aránya. Így nagyon szépen látszik, hogy az erdélyi településeken milyen szépen szét vannak szórva a protestáns, katolikus, ortodox közösségek. Moldvában nagyon nagy az ortodox csücsök, de van egy katolikus közösség is – olvassa le az ábrákról.

Két leckét szeretne megfogalmazni, ér az előadása végéhez, az egyiket már említette, hogy hogyan lesz az információból tudás. Másodikként az említi, hogy az adatok nyelve a vizualizáció, és ezt régebb a barlangokban is így gondolták az emberek, az Arrival című film szerint a jövőben a földönkívüliek is így fogják gondolni.

– A kettő között lavírozunk, hátha valamelyik irányba, gondolom, hogy a jövő irányába tudunk majd mozdulni.