Hamarosan újra lehet sofőrvizsgázni

Június elsejétől folytatódhatnak a gépjárművezetői engedély megszerzéséhez szükséges vizsgák, a koronavírus-járvány miatti közegészségügyi előírások betartásával, közölte szerdán az országos gépjármű-bejegyzési és jogosítvány-kibocsátó hivatal (DRPCIV).

A tájékoztatás szerint elsőként azoknak a tanulóvezetőknek a forgalmi vizsgája zajlik le, akiknek korábban sikeres volt az elméleti vizsgájuk, de a forgalmi vizsgájuk időpontja a szükségállapot idejére esett, így nem lehetett megtartani azt. Azok a személyek is elsőbbséget élveznek, akiknek már lejárt vagy hamarosan le fog járni a vizsgákhoz szükséges okmányaik érvényessége.

A második szakaszban újraindulnak az elméleti vizsgák is, ez várhatóan június közepétől fog megtörténni.

Emellett óvintézkedéseket is bevezetnek: a tanulóvezető és a vizsgáztató köteles maszkot viselni, a vizsgáztatáskor használt gépkocsit két tanulóvezető vizsgája között fertőtlenítik, a vizsgahelyszínen gyülekező tanulóvezetőknek be kell tartaniuk a másfél méteres távolságot, a vizsga helyszínére a tanulóvezetőket csak az oktatójuk kísérheti el.

Maszol.ro