Hamarabb beadathatod az emlékeztető oltást

Hat hónap helyett már négy hónap után beadatható.

Az eddigi hat hónapról négy hónapra csökkentették mindegyik oltóanyag esetében az időtartamot, amelynek elteltével az emlékeztető adag felvehető – jelentette be csütörtökön Valeriu Gheorghiţă, a koronavírus elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) elnöke.

A döntést a többi ország példáját látva hozták meg, valamint azért, mert a tudományos adatok azt mutatják, hogy az omikron-változat elleni védelem a teljeskörű beoltottságot követő negyedik hónap után jelentősen csökkenni kezd – érvelt Gheorghiţă.

A módosítás január 17-étől érvényes. Hétfőtől tehát minden olyan személy, aki esetében eltelt négy hónap a vakcina második adagjának felvétele óta, jelentkezhet az emlékeztető adag beadására. Ez minden 12 év fölötti személyre érvényes – mondta.

A katonaorvos azt tanácsolta a veszélyeztetett kategóriákba tartozóknak és a krónikus betegségben szenvedőknek, hogy oltassák be magukat az emlékeztető adaggal, mivel a rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy ezzel nagyobb fokú védelemre tesznek szert a betegség súlyos, kórházi kezelést igénylő, vagy elhalálozáshoz vezető formáival szemben.

A kiemelt kép illusztráció.
Agerpres