Halló, száztizenkettő?

Pár hete minden magyarországi sajtóorgánum arról számolt be, hogy az öt és féléves kisfiú, Noel a 112-es sürgősségi segélyhívószámon kért segítséget a mentősöktől, akinek beteg édesanyja rosszul lett otthonukban és elájult. A Tolna megyei Hőgyészen élő Noel rögzített hívását közzétette a rendőrség.

Fiatal kora ellenére a kisfiú nyugodtan, és ami a legfontosabb: nagyon összeszedetten, világosan mondta el a mentésirányítónak, hogy mi történt, hová küldjék a mentőt. Azt is meg tudta vizsgálni, hogy az anyukája lélegzik. Még a mentők kiérkezése előtt magához tért az édesanya.

Pár éve nekem is tárcsáznom kellett

a 112-t egy Siménfalván történt közúti gázolásos baleset miatt. A baleset egyik érintettje én voltam. Pár pillanat kellett, hogy tudatosuljon bennem, azonnal hívnom kell segítséget. Tárcsáztam a 112-t, majd román nyelven elmondtam, hogy mi történt, és hol történt. Természetesen azonnal küldték a segítségét. Hogy az én esetem miért került bele ebbe a cikkbe, annak később lesz jelentősége.

Visszatérve Noel esetéhez: több ismerősöm is meghallgatta a felvételt, többen meg is könnyezték azt, ahogyan Noel viselkedett. Baráti körben is beszélgettünk arról, hogyan is járt el a hőgyészi fiúcska. Az egyik ismerősöm, akinek szintén kiskorú gyerekei vannak egyszer csak azt kérdezte: mi történik, ha a mi gyerekeink kell segítséget kérjenek? Egy hat-hét éves biztosan nem fogja tudni elmondani románul, hogy mi történt.

Feltettem ezt a kérdést egy rendőr ismerősömnek, aki azzal nyugtatott meg, hogy ilyen esetben, Hargita megyében magyarul is kérhetünk segítséget. Válaszát megerősítette Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőrség sajtószóvivője is, aki az emailben feltett kérdésemre válaszolva kifejtette, hogy a 112-es segélyhívást fogadó központban dolgozók mind jól ismerik a magyar nyelvet is, tehát magyar nyelven is tudják fogadni a bejövő hívásokat.

Amikor én hívtam a 112-t, eszembe sem jutott, hogy magyarul kérjek segítséget. Biztosan gyorsabb és könnyebb lett volna az anyanyelvemen. De azért nem árt, ha ismerjük a román nyelvet. Nem kívánom senkinek, hogy tárcsáznia kelljen a 112-t, de ha mégis sor kerül rá, akkor jó azt is tudni, hogy magyarul is bejelenthetjük a sürgősségi esetet.

A 112 az Európai Unió tagállamainak a nap 24 órájában hívható segélyhívó száma, amelynek hívásával azonnali segítség kapható a készenléti szervektől. A segélyhívószámot közel 30 évvel ezelőtt az Európai Unió kezdeményezésére hozták létre, azzal a céllal, hogy a bajbajutottaknak csak egy segélyhívószámot legyen szükséges megjegyezni függetlenül attól, hogy mentőt, tűzoltót vagy rendőrt szeretnének hívni.

A 112-es segélyhívó szám minden nyilvános, vezetékes és mobiltelefonról ingyenesen hívható. A legtöbb mobiltelefonon a 112-es szám a billentyűzár feloldása nélkül is hívható. Abban az esetben nem lehet 112-es hívást kezdeményezni, ha nincs hálózat a mobiltelefonon. Érvényes SIM-kártya szükséges, amely egy, a közelben található hálózathoz tud kapcsolódni. A segélyhívó számok rendeltetéstől eltérő használata és a valótlan bejelentés is szabálysértésnek minősül és pénzbírság megfizetését vonhatja maga után. A pénzbírság összege Romániában 2000-4000 lej. Az indokolatlan hívások túlterhelhetik a rendszert, veszélybe sodorva azoknak az életét, akik valóban a rendőrség, mentőszolgálat vagy a katasztrófavédelem segítségére szorulnak.