Fotó: GÁL ELŐD

Egy kicsit szertár, öltöző és próbaterem ez egyben, ez az első gondolatom megérkezve a terelőúti épület második emeletén található terembe, a Valeo Art klubtermébe, amelybe most Zsombori Beáta Natália világbajnokságra készülő csapata, az Elite Dance Company költözött be. Méltatlan ez ahhoz képest, hogy a lányok éppen két világbajnokság: a hip-hop táncos World of Dance és a kortárs táncvébé között vannak. Persze, ők nem méltatlankodnak. Táncolnak. Súly is van a vállukon, a következő évek román kvótája, de erről majd kicsit később.

Beátát már ismerhetitek az udvarhelyi hip-hop táncmozgalmat bemutató sorozatunkból is, és ebben olvashattatok Demeter Andreáról, Moroianu Tímeáról vagy éppen Szövérdi Krisztáról is, akik idén már „rutinos” résztvevőnek mondhatták magukat a World of Dance-en, ahol tavaly az említett négy táncos szólóban indulhatott, idén már egy busznyi udvarhelyi utazott Bukarestbe. A World of Dance gáláját – mondhatni döntőit – Los Angeles-ben rendezik, ide lehet kijutni azokon a versenyeken, amelyet a világ különböző nagyvárosaiban rendeznek és amelyeken ugyanígy nemzetközi a mezőny. Egy ilyen verseny a bukaresti is.

És ahogy ez véget ért, ezek a lányok – mint a focicsapat, aki egy focibajnokság után elindul a kézilabdabajnokságban is – már egy másik, jelen esetben kortárstánc világbajnokságra készülnek, amelyet november 27-től kezdődően rendeznek meg a lengyelországi Kielcében.

A lányok most éppen a két verseny között, jobban mondva a kielcei utazás előtt állnak, és elsősorban ez utóbbi versenyre is gyakorolnak. Főleg mozdulatokat tanulnak, csiszolnak, úgy, hogy ma Bea mindenkire figyelni tudjon.

Pillangó lesz a raptorból

Akire egy évvel korábban sok figyelem kellett, arra most jóval kevesebb. És itt beszéljünk is egy picit Szövérdi Krisztáról, akit egy évvel korábban ismerhettetek meg portálunkon.  

„Erőteljesebb a mozgásom. A Fortuna Dance-es időszak miatt van bennem egy merevség, raptor módba táncolok, és ezeket a túl feszes mozdulatokat próbáljuk is lebontani” – mondta akkor Kriszta, aki most is úgy emlékszik vissza, hogy amikor először találkozott Beátával, ő ledöbbent, hogy így színpadra tudott állni egyáltalán.

„Azóta nyúzzuk. Látja bennem a potenciált, és segít, hogy magas szintre emeljük a technikám. Sikerült is elérni, hogy Bea kimondja, hogy na, Kriszta, 12 év lírai, berögzült mozgását kiűztük belőled” – meséli és azt is, hogy ez mekkora elégtétel volt, nem kis gyakorlás és pluszóra van mögötte, hogy ezt elérjék, és hogy lényegében a technikát az alapoktól lehessen építeni. Az idei két CAMP-részvétel (Contemporary Artistic Movement Platform, kortárstánc találkozó és -képzés – szerk. megj.) is ezt segítette. Mivel sok volt a jelentkező, idén két kiadást szerveztek – Kriszta a csíkszeredain és a sepsiszentgyörgyin is részt vett.

Sűrű éve volt a csapatnak, a tánctáborok mellett sorra járták a versenyeket is, egyiken – Szárhegyen – például Krisztát választották a legjobb táncosnak.

Áprilisban a Nemzetközi Táncszervezet romániai országos bajnokságon vettek részt kortárs csapatkoreográfiával, a Somebody-val maximális pontszámot értek el – ahogy erről Beáta később fogalmaz, „azóta sem tudjuk, hogyan”. Ez indulást biztosított a târgoviștei vébéselejtezős versenyre, ahol ugyancsak száz pontot teljesítettek, és megkapták az indulási jogot a lengyelországi világbajnokságra. Kriszta a szólójával a negyedik lett, csalódott volt, de kisírta magát és megfordította magában a dolgot, aztán az élet is kárpótolta.

Büszkén meséli el, hogy az IDO (Nemzetközi Táncszervezet) elnöke felhívta Beátát, hogy elmondja, ők az a csapat, akik egyértelműen Romániát kellene képviseljék, és hogy a színvonalas Somebody mellett lehetőségük lesz szólóban is indítani egy felnőtt női táncost, így Kriszta előtt is megnyílt a kapu. „Úgy megyek világbajnokságra, hogy nem volt egy dobogós helyezésem idén” – újságolja nevetve.

Most, hogy vébére készülnek, egész nap itt lesznek és gyakorolnak, hétvégente ez a módszerük, hisz Barótról is jár hozzájuk táncos, aki hétköznap nem tud csatlakozni az edzéseikhez. Többen érettségire készülnek, emiatt nehéz, de meg lehet oldani, Kriszta a saját nevében beszélve elmondja, neki belefér a tánc mellett a tanulás is. „Muszáj ezeket az időpontokat megragadni. Beáta is szigorúan veszi a versenyek előtti felkészülést, ő szabja ki az időpontokat, mondogatja, hogy ilyenkor nincs lazsálás, mást félre kell rakni” – fogalmaz, majd elárulja, egy pici nyomás is van rajtuk, Romániát képviselik a vébén, ha nem mennének el, diszkvalifikálnák az országot a bajnokságról.

Ha elmennek – márpedig elmennek –, Kriszta úgy gondolja, nincs félnivalójuk, hiszen a selejtezős százszázalékos produkciójuknál közel sem volt ilyen jó a technikájuk. „Ha azzal sikerült, a mostani technikánkkal, amin azóta rengeteget dolgoztunk, egy jó helyezést kell elérnünk”, vélekedik Kriszta, aki az első tízben szeretné zárni a versenyt, és akinél fel sem vetődik a kérdés, hogy az idei érettségi után, merre veszi az irányt.

A táncművészeti egyetemre készül, Budapestre, árulja el. Még vannak opciók a fejében, Pesten OKJ-s táncoktatás is van, és egy máltai lehetőség is, egy ingyenes tánciskola, ahol más tárgyakat is lehet tanulni a tánc mellett. „Még klimatológiát, génsebészetet is felvehetek” – avat be nevetve. Kriszta szeretne minden lehetőséget megragadni, úgyhogy a verseny után a jövője lesz a fókuszban. Most azonban még a közelmúltra figyelünk, hiszen a World of Dance-ről is kérdezem.

Profivá válni a profik között.

Mindig tátják a szájukat a WoD-on, most épp egy 23 éves breaktáncos lányról áradozik Kriszta, meg az egész miliőről, amit megfűszerez a sok, profi ázsiai táncos jelenléte is, ami velük, udvarhelyiekkel is tudatosítja: ők is profik. Idén már sokkal kevésbé érezte feszültnek magát, az eredmény meg kifejezetten boldoggá teszi. „Remélem, ezt a város is tudja értékelni” – jegyzi meg.

A bukaresti versenyen sikerült a Somebody-val 80 pontot elérniük, a Thirteennel – ami egy 5 táncosra készült koreográfia – 82-őt. Ezeket azért is emeli ki Kriszta, mert már várólistás eredménynek számít a Los Angeles-i World of Dance-re. Szólóban egy pont híján maradtak le erről. A Los Angeles-i finals során egyébként is kevésbé jellemzőek a szóló, duó és trió produkciók. „A legfontosabb az, hogy megint ott lehettem azon a színpadon, s hogy a többieknek, a tánctársaimnak is sikerült kijutni” – mondja.  

Kriszta tavaly szerepelt először a World of Dance színpadján, akkor több dolog félelmet keltett még benne: „a zsűri, hogy néznek, más országok más táncosai, hogy milyen pontszámot kaphatok…”. Végül akkor is 80 pont fölötti produkcióval rukkolt elő, ami szerinte azért is meglepő, mert a technikája bőven hagyott még kívánnivalót maga után.

Kovács Kincsőnek úgyszintén pozitívan reagáltak a Word of Dance-jelentkezésére, ő az idei évben mehetett első alkalommal. Ugyan régóta táncol, kortárs táncot csupán egy éve, ezért meglepte, hogy pozitívan bírálták el a jelentkezésül küldött videóját. Így emlékszik vissza:

Azt is mondhatták volna, hogy nem jöhetsz. Soha nem gondoltam volna, hogy én elérek ilyeneket, szóval először nagyon örültem, aztán rájöttem, hogy még több edzés lesz, mert nagyobb az elvárás, és amit tudok, az még ide nem elég. Tettük-vettük, hogy hogyan kéne. Tudtuk, hogy én érzelmesebb típus vagyok, és kitaláltuk, hogy szöveg nélküli zene kellene, merthogy az itt egy menő pont. Meglett a zeném, csomót hallgattam. Kérdezte Bea, hogy mit vált ki belőlem, és mondtam, hogy inkább szomorúságot és dühöt, ezért jött az ötlet, hogy bőrönddel táncoljak.

A bőrönd aztán egy plusz nehézséget is jelentett, hiszen Kincsőnek arra is kellett figyelnie, egyébként is nagyon félt attól, hogy mindenki jobb lesz nála. Utolsó héten nagyon elhatalmasodott benne az önbizalomhiány, pánikolt, sírógörcsöket kapott, azzal együtt, hogy belátja, a tánccal magával már akkor sem volt baj. Bea megerősítette abban, hogy elég tapasztalt ahhoz, hogy megoldja, ha baj lesz, és a társai is bíztatták, Kincsőnek sikerült összeraknia magát fejben.

A koreó véglegesítése az utolsó időszakra maradt, azelőtt inkább improvizált, a verseny előtt három nappal lett meg a végleges koreográfia. Kincső a szülei előtt, egy főpróbán táncolta el első alkalommal úgymond élesben és ott vette észre, hogy ha kicsit jobban ellöki magától a bőröndöt az egyik mozdulatnál, utána nem éri majd el. „A versenyen is így történt. Nem értem el. Egy lépést ki kellett hagynom, de meg tudtam oldani úgy, hogy a többiek sem vették észre” – meséli. Ott már nyugodt volt, talán a miliő segített ebben. Mint mondja, elfogta az érzés, hogy itt van, táncosok között, és ugyanilyen táncosok a többiek is. Produkciója előtt sem volt különösebben ideje izgulni, kihagyták a szünetet, így a tervezettnél hamarabb kellett kezdenie.

„Magamban azért mondogattam, hogy jó táncos vagyok, ura vagyok a helyzetnek. Szerintem meggyőztem magam, hogy jó lesz. S rendesen élveztem. Éreztem, hogy tudok adni magamból. Láttam a többi táncost is. Nagyon jók voltak, de nem mindegyiknél éreztem, hogy adna át érzelmeket, csak hogy jól táncol. Mintha elfelejtenék, hogy mit is jelent a tánc nekünk. Az életet. Mintha csak azért táncolnának, mert elsőnek kell lenniük” – magyarázza a lány a versenyről.

A csapattársak felállva tapsoltak, amint lejött a színpadról, a nyakában voltak. Az ők elbeszéléséből tudta meg Kincső, hogy a zsűri is mosolyogva fogadta őt, amit ő annak tud be, hogy különlegesebb karakter.  

Kincsőnek nagyon fontosak az érzelmek, ez akkor is feltűnik, amikor arról kérdezem, csapatban vagy egyedül szeret inkább táncolni. Amikor egyedül táncol, akkor könnyebb azonosnak maradnia az érzelmeivel, és csak magára kell figyelnie, na nem mintha nem lehetne érzelmeket átadni egy csapatkoreográfián keresztül, tisztázza. De akkor elég hülyén néz ki, ha a többiek szomorúságot, ő dühöt ad át, folytatja, ezért aztán ilyenkor nem elég magára koncentrálnia. „Mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya is, mindkettő egy kicsit más” – fogalmaz.

Most, Lengyelországban bőröndje nem lesz, mert ki kellene fizetni érte a felárat a repülőn, úgyhogy új koreográfiával készül. „Ez nyilván plusz edzésekkel jár, de most nem félek. Sikerült eldönteni magamban, hogy nem mindenkinek van ilyen lehetősége, én pedig tettem le eleget az asztalra ahhoz, hogy megkapjam ezt a lehetőséget” – vallja Kincső, aki úgy tűnik, egyenesen szereti ezt a munkatempót. Elárulja, miután itt este végeznek, hazamegy és otthon folytatja, „tudom, hogy erősítenem kell, technikáznom”, sorolja. Neki ez nem teher, a sulis szünetekben már előre a másnapi házit írja, hogy délután táncolhasson, hétvégente is úgy tervezi meg az időbeosztását, hogy erre legyen a legtöbb idő, mert ha nincs, hiányzik.

Elmondása szerint Kincsőnek Kielcében nem az eredmény a legfontosabb, csupán még jobban szeretné átadni az érzéseit, azt, hogy mennyit és mit jelent neki a tánc, és hogy ő elsősorban nem versenyezni, hanem táncolni szeretne. Szerinte ezt hajlamosak elfelejteni a táncosok, így azonban a táncból elveszik a lélek. „Anélkül szerintem ez nem is tánc, hanem TikTok-tánc” – kacag.

Nem csupán tánc az élet,

mindennek van árnyoldala is, és erről talán Beáta tudna a leginkább mesélni, meg is osztja, hogy a világbajnoki selejtezőn – ahol kimondták, hogy következik 17 magyar lány Székelyudvarhelyről – kaptak hideget-meleget, még azt is mondták, és főleg a szülők, hogy ők miért innen kvalifikálják magukat. „Mi – miután a százpontos, azaz tökéletes produkciót mutattunk be a csapatkoreográfia során s Moroianu Timi szólója révén is – a lehető legnagyobb csendben felültünk a buszra s hazajöttünk” – meséli.

Mindkét versenyszámban egyedüli román résztvevőként lesznek ott Kielcében. Kanada, Egyesült Államok, Dél-Afrika, Norvégia, sorolja az országokat Beáta, mondom neki, hogy ez normális, ez a világbajnokság. „Nagyon durva” – tör ki belőle, pláne annak fejében, hogy „ez a csapat 2023 májusától van így egyben, és egy olyan lány is van, aki csak 2024 májusa óta készül velünk”.

Beát kevésbé a felkészülésről, inkább a háttérmunkáról, a feltételek, lehetőségek megteremtéséről kérdezem, és hogy ez mekkora munkabírást igényelt tőle. Mint elárulja, 28.000 lejbe kerül a csapatnak a kiutazás mindenestől, amiből a nevezés a legnagyobb tétel. Ezt már akkor is ki kell fizetniük, ha nem mennek el, különben blokkolják Romániát a további világbajnokságoktól. „Tudtam, hogy címlapra való fehérnép vagyok…”, „de azt nem, hogy képes vagy megbénítani az országot”, kacagjuk el.

Háttérmunka van bőven: tartani a kapcsolatot a szövetséggel, nézni az oldalt, a versenyszabályzatot, megszervezni az utazást, végigjárni az igazgatóságokat és elkérni a lányokat, néhol bizonyítani, hogy milyen szinten táncolnak, szponzorszerződéseket megkötni. Szerencséjére Beátának rengeteg segítsége van, egyrészt az anyukája részéről, másrészt a többi lány szüleinek a részéről, akik közül egy-egy olyan kitartó, „mint egy űrhajós”. A munka 80 százaléka le van véve a válláról és a meglévő 20 százalék sem könnyű, de így legalább marad figyelme a lányokra is.

„S még mosogatórongy sem vagyok. Ezelőtt egy hónappal egyszer elájultam, akkor megijedtem egy kicsit. Sok az elvárás, mindenre legyen válaszod, minden patent legyen: a koreográfia, a ruha, a kivitelezés, és emellett még legyél ultrakedves, ne látszódjon rajtad, hogy egy picikét is stresszes vagy. Ez persze, nem csak itt van, az egész showbiznisz ilyen. Volt idő, hogy emiatt kicsit kiszerettem a táncból, hál’Istennek ez most kezd visszatérni.”

Javaslom Beának, hogy ventiláljon máshol, de nem igazán szeretné most félretenni ezt a világbajnokság előtt, ha már sikerült elérniük az elmúlt másfél évben ezt, nem most kell kiengedni. „Nem tartom magam elvetemültnek, viszont maximalistának igen” – mondja, szerinte ezt másképp nem lehet.

Tudja, hogy a tánc támogatottsága nő, de nem akkora mint a teqballé, és nem is lesz soha, viszont szerinte több megbecsülést kellene jelentenie annak, hogy egy ennyi időt alatt képesek voltak kijutni egy világbajnokságra, ahol Romániát képviselhetik. Amikor Bea a helyi politikumnál érdeklődött anyagi segítség után, elutasító válaszokat kapott, pedig még kampányolni is lehetett volna vele, vélekedik. Azon meglepődött, hogy Borboly Csaba volt az egyedüli, akitől pozitív választ kaptak. Szerinte népszerűség ide vagy oda, aki eddig támogatta őket, az ezután is fogja, aki nem, az ezután sem, ha csak éppen a keresztlánya vagy unokahúga ki nem köt a tánccsoportban.

A falka s a lelke

A technika mellett a lányok lelkével is sokat foglalkozik Beáta. Mint a farkasfalka, mondja a lányokról Bea, aki szerint, ha egyet közülük megbántasz, a többi rögtön ugrik rád. „Tegnap gólyabál táncot csináltak, s megfigyeltem, hogy utána mennyire egybe voltak a buli során is. Szeretik, támogatják egymást, örülnek egymás sikerének, sírnak egymás bánata miatt. A szárhegyi versenyen Kincső második lett, Kriszta negyedik és felhúzta őt Kincső a dobogó második fokára és megölelgette” – meséli Beáta.

Ő nem megy nagy elvárásokkal Lengyelországba, azt viszont szeretné, hogy ha a lányok az egyéni tudásuk legjavát nyújtanák odakint és ez elég lesz elkerülni az utolsó helyek valamelyikét és hogy ne rakassák majd ki magukat, tér rá a szőrszálhasogató szabályzatra. Nagyon szigorú, 120 oldalas szabályzatot kaptak arról, hogy mit szabad, mit nem szabad, hogy kell viselkedniük – például nem kacaghatnak, ehetnek, ihatnak a versenyteremben –, szóval fegyelmezniük kell magukat majd. Kriszta emiatt talán még jobban izgul, mint a teljesítmény miatt.

Beáta most százszázalékig a versenyfelkészülésre koncentrál, lefagyasztotta a tanulmányait, és a hobbitáncoktatás óráit is lemondta, majd karácsonykor újra visszahelyezi a fókuszt önmagára. Szeretnének idén még egy gálát, ahol azok is kapnak lehetőséget szólózni, akik a versenyeken nem tudtak, vagy nincs kiemelt szerepük a csapatkoreográfiában. Beáta ugyanakkor szeretne elmozdulni egy picit táncszínház felé, úgy érzi, az jól állna nekik. Hosszú távon azt is el tudja képzelni, hogy a versenyeket egy picit pihentetik, éppen Kincső gondolataihoz csatlakozva, azaz hogy „versenyszinten hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy miért is kezdtünk el táncolni”.