Ha valaki lemegy ezen élve, megnyerte a versenyt

Látványos volt az Országos Enduro Kupa hargitai futama, mégis volt, akinek a gulyás tetszett a leginkább.

A Madarasi Hargita oldalában mérkőztek meg egymással az ország legjobb terepbringásai, az Országos Enduro Kupa 5. fordulóján, amit szeptember 7-én és 8-án, szombaton és vasárnap rendeztek.

A versenyre összesen 102 résztvevő jelentkezett: hobbibringások és profik egyaránt, közöttük volt a fiatalok országos bajnoka is.

Minden versenyzőnek három pályát kellett teljesítenie, első körben – bemelegítésként – a legkönnyebbet a három közül.

A második pálya már egy kicsi technikai tudást is igényelt.

De a versenyzők közötti különbség igazán a harmadikon mutatkozott meg.

Ez volt ugyanis a legnehezebb. Két héttel korábban ezen a pályán rendezték az országos downhill bajnokságot is.

Az egyik szervező viccesen meg is jegyezte, „ha már valaki lemegy ezen élve, megnyerte a versenyt”. A durván két kilométeres szakaszon minden volt, ami megmutatta, ki érdemli meg a Hargita királya címet.

A nagy ugratóktól kezdve,

a technikás ereszkedőkig.

A versenyt a 15 és 18 közötti korcsoportban a lányoknál Moise Roxana nyerte, a fiúknál Someșan Paul. A mezőny többi része nagykorú férfiakból állt össze, a 19 és 29 év közötti korkategóriában Bonta Remus Cristian, 30 és 39 év közötti korcsoportban Dan Marcu lett a legjobb, a 40 év felettiek versenyét pedig Nicolodi Martin nyerte meg.

A díjkiosztó után már csak a szokványos bringamosás volt hátra. Még mielőtt leléptek volna, megkérdeztem az egyik versenyzőt, hogy mi tetszett neki a legjobban. Meglepetésemre azt válaszolta, azt hiszi, a gulyás.

Lépj be a kapun a hozzászólások megjelenítéséhez. Már előfizető vagy? Itt tudsz belépni.

Korábbi képriportok