Szerda dél van. Az emberek többsége igencsak sietősnek látszik, ezért először egy nyugodtabb helyre, a Bethlen negyedi parkra esik a választásunk. 

Arról érdeklődünk a járókelőktől, hogy tudnak-e a vasárnapi parlamenti választásokról? Mennek-e szavazni? Mire számítanak utána?

90-ben Magyarországról is hazajöttek választani

Elsőként egy jókedélyű, időskorú férfiakból álló csoportot kérdezünk meg. 

„Hát hogyne tudnánk, hogy választás lesz” – felelik egyszerre. Egyértelmű az is, hogy mennek szavazni, eddig is mindig mentek a családdal a vasárnapi ebéd után. „Mi politikusok vagyunk, mi tudjuk mi a helyzet, mert mi figyeljük a politikát” – teszik hozzá.

Majd arra panaszkodnak, hogy nem mindenki ilyen lelkes, mint ők, főleg a fiatalok: 

„Hát valamelyik nap a vejem jön, azt kérdi: tata, mennek-e szavazni? Mondom, hát, hogyne mennénk, te mész-e? Erre azt mondja: hülyeség, nem megyünk el” – példálózik az egyikük.

Ők ‘90-ben Magyarországról is hazajöttek választani, mert “bíztak a szebb jövőben”, emlékszik vissza az egyik bácsi, majd hozzáteszi: „Na ne félj, mert most nem jönnénk”. 

De azért a fiataloknak mégiscsak kellene, tanakodnak, mert “ez az ők világuk, nekünk már le van járva, lehet meg sem érjük majd, ami jön. Az idő felettünk eltelt, ha aranyvilág lenne sem érnénk meg.”

„30 éve nem változott semmi” – teszik hozzá, csak annyi, hogy mondhatsz, amit akarsz, de nem ér semmit. 

„Most ígérnek, mondják, de két hét múlva majd baj lesz. Olyanra kell szavazni, aki harcol a magyarságért” – erre mindannyian helyeselnek. Arra a kérdésünkre, hogy milyen bajra gondolnak, a következőt válaszolják:

„Most ez nagyhét, ami most van. Most aztán minden meg van engedve, de ha lejártak a választások, na akkor lesznek szigorítások. Aztán majd egy hét múlva beszélgetünk. Mert akármelyik is nyerjen, biztosan beszigorítanak majd a járvány miatt”.

A Bethlen negyedi parkban még teszünk egy kört, gondolva, hogy legalább ilyen lelkes válaszadókra találunk. Jól is indul, egészen addig, amíg meg nem kérdezzük, elmegy-e szavazni. Mivel elsőre nem érthető a válasz, újra feltesszük a kérdést. Erre már erőteljesen válaszolja az időskorú hölgy: „Ez ránk tartozik!”

Reggeli közben megbeszéljük, hogy kire szavazunk

Tovább megyünk és egy fiatal hölgyet állítunk meg. Mosolygósan fogadja kérdéseinket.

Tud róla, hogy a hétvégén választások lesznek, és megy is: a családdal mindig reggeli után szokták meglátogatni a szavazófülkéket, és együtt is döntenek: 

„Úgy gondolom, hogy akire szavazunk, az elsősorban az emberek javát kell nézze. Igazából annyira nem szoktam belefolyni a politikába. Mi a családdal egyformán szoktunk szavazni, mert én ugye megbízom a szülőkben, és mi reggeli közben megbeszéljük, hogy kire szavazunk: ez ilyen közös program.”

Szerinte is meglehet, hogy lesznek szigorítások, most „nagyobb a szabadságérzet”, de biztosat nem tud mondani. 

Ahogy táncolni elmennek, úgy szavazni is el lehet menni

A C+C előtti játszótér egyik padján üldögélő idős férfi is családostól szavaz. Tud a szavazásról, és mind mennek is, előtte azonban megbeszélik, kire szavaznak:

„Az RMDSZ-re szavaztunk a múltkor is, és most is arra szavazunk. Ha ezelőtt 4 évvel rájuk szavazunk, a város nem így nézne ki. Olyan, mintha vezetőség sem volna. A járdán nem is lehet járni.”

Ő is panaszkodik a fiatalokra: „A fiatalok hanyagok, nem értik meg, hogy állj meg ember… Ahogy lesz, úgy lesz, mit számít, semmi nem számít nekik. Legutóbbi választásoknál is fiatalt csak ötöt vagy hatot láttam. Inkább az idősebb korosztály megy el, mert azok templomba járnak vagy ide, oda, s mikor mennek hazafele, akkor betérnek szavazni.”

Szerinte őket kellene meggyőzni, hogy menjenek el szavazni:

„Jobban összetartunk, ha ilyen fiatalok, mint ti (mutat ránk – szerk. megj.) is elmennek. Őket kellene meggyőzni, hogy menjenek el szavazni, mert joguk van mindenféleképpen. Beszélgetni kellene velük, hogy menjenek, a magyarságot fel kell lendíteni.”

És nemcsak a fiatalokat bátorítaná: „Szigorítások vannak, de ettől el lehet menni szavazni. Ahogy táncolni elmennek, úgy szavazni is el lehet menni.”

Akire szavaznak, annak „támogatnia kell a magyarságot”

Ezután két srác kávészünetét zavarjuk meg. Egy határozott igennel adják tudtunkra, hogy hallottak a hétvégi választásokról. 

Legtöbbször a barátaikkal mennek szavazni, és leginkább vasárnap délelőtt, szerintük az emberek, főleg a fiatalok sokszor elunják. „Azt gondolják, hogy nem ér semmit az ők szavazatuk, holott, ha elmennének mindannyian, akkor rengeteget számítana.” – gondolkodik el a barna kabátos srác, majd hozzáteszi: „Azt viszont nem hiszem, hogy most annyira megbolygatják a népet a szigorításokkal, de szerintem ez a 11 órai korlátozás marad.”

Abban azonban biztosak, hogy akire szavaznak, annak „támogatnia kell a magyarságot.”

Bethlen utca vagy Szentimre?

A lányok, akikkel a Szentimre utca alján találkozunk nem sietik el a dolgot: a legutóbbi alkalommal is az utolsó 5 percben tértek be szavazni a barátokkal. 

Szavazatuk nagyrészt megegyezik a szülőkével, ám most „ennél a választásnál ez nem annyira kérdés” – mondják el, utalva rá, hogy ez esetben a magyar képviseletet tartják szem előtt: „igazából azért szavazok az RMDSZ-re, hogy legyen magyar képviselet. Az egy dolog, hogy nem értek egyet a konzervatív gondolatokkal, de ők képviselik a magyarságot. Mi azt szeretnénk, ha akinek bizalmat szavazunk, progresszív lenne és nem az itthoni gondolatokat nyomná”. Ezalatt az olyan „rossz és konzervatív szlogenekre” gondolnak, minthogy „a fiatalság maradjon itthon, vagy jöjjenek haza”,  majd a színes maszkos lány hozzáteszi: „Én szívesen itthon maradok, de ha húszszor elmondják, hogy maradjak itthon, akkor még azért sem maradok.”

Bár az ők baráti társaságukból sokan el szoktak menni szavazni, úgy látják, hogy, a fiatalok nagy része nem megy el, de azt már nem tudnák megmondani, miért. 

„Talán azért, mert azzal, hogy szavazok, azt döntöm el, hogy a Bethlen utcát ássák fel vagy a Szentimrét. Egy kicsit ilyen érzés” – teszi hozzá a pöttyös blúzos lány.

Van, aki csakis egyedül megy el szavazni

Ahogyan a két fiatal srác is, akiket szintén a Szentimre utcában állítunk meg. 

Ők nem hallottak arról, hogy választások lesznek, de azt ígérik, hogy utána néznek, és elmennek, viszont egyedül: „Egyedül szoktunk szavazni, nem a családdal. Nem szoktuk előre megbeszélni, hogy kire szavazunk, esetleg csak a barátokkal.”

Elhangzik egyiküktől az is, hogy szavazni állampolgári kötelesség lenne, de nem tűnnek túl magabiztosnak, „sokan nem látják, hogy befolyásolná a döntés az életüket, lehet mi sem látjuk ezt azért annyira, még”, indokolják.  

Ők csakis arra ütik a pecsétet, aki „nem hazudik, és csinál is valamit a városban.” A másik közbeszól, hogy ne felejtse el, hogy nem helyhatósági, hanem parlamenti választásokról van most szó. Abban kigyeznek, hogy az mindenképp fontos, hogy igazat mondjon, ahogy az is, hogy: „jöjjön kintről inkább, legyen külsős, aki nem megélhetési politikus, s nem úgy kerül legfelülre, mert mindenkihez tartozik, mindenki ráncigálja. Tehát, hogy úgy kerüljön be, hogy tudjon független maradni”.

Akad, aki tud a hétvégi választásról, de nem vesz tudomást róla, ahogy a Kossuthban megállított középkorú hölgy sem. Kérdésünkre, hogy hallott-e a mostani szavazásról sietősen válaszolja, hogy „igen, de nem érdekel.”

Valahol csak számít a szavazatom

 A Merkúrnál megállított hölgy esetében is nagy hangja van a családnak: ők is közösen mennek el szavazni, általában vasárnap délután, de előtte mindenképpen megegyezik, hogy kire szavaznak. 

Szerinte egyaránt vesznek részt fiatalok is a választásokon, és most a szigorítások sem jelenthetnek akadályt: „úgy hallottam, hogy a karanténban levők is kiszabadulhatnak és mehetnek szavazni. Így mondták legalábbis.”

Bár úgy látja, hogy „semmi sehol, mert ígérnek mindenfélét”, azért még benne van a remény, és elmegy szavazni, gondolva, hogy „valahol csak számít a szavazata.”