Ha szereted a műkorcsolyát, vagy anyu szereti

Csak edzőt cserélt, nem áll meg a székelyudvarhelyi műkorcsolyaoktatás, toborzót indít a Városi Sportklub.

A toborzást az oktatással egybekötve tartják, az első alkalom november 4-én, pénteken 16 órától lesz, és ezt követően minden kedden 17 órától, illetve péntekenként 16 órától várják az ifjú műkorcsolyázni vágyókat.

Jelentkezni már 3 éves kortól lehet a szakosztály új edzőjénél, Nagy Anitánál a 0736.816.706-os telefonszámon – írják a VSK Facebook-bejegyzésében. Az edzések egy személy részére havi 50 lejbe kerülnek – tudtuk meg Mester Zoltántól, a sportklub ügyvezetőjétől, aki azt is kiemelte, hogy első alkalomra a szülőknek hozniuk kell a gyerek születési bizonyítványát, illetve egy igazolást a családorvostól, hogy egészséges.

A csíkszeredai születésű Nagy Anita 14 éven keresztül a profik között műkorcsolyázott, 2003-ban román válogatott sportoló volt. 2007-ben részt vett a pyeongchangi ötkarikás játékok főpróbáján, majd két évvel később meghívást kapott a lengyelországi ifjúsági olimpiára. Mielőtt elvégezte a sportegyetemet, és hazatért Székelyföldre, hogy műkorcsolyát oktasson, 2012 és 2014 között Spanyolországban a Peter Pan On Ice elnevezésű revüben korcsolyázott.

A műkorcsolyaoktatás tavaly télen indult el Székelyudvarhelyen, akkor még Kedves Évával, akinek egyik első toborzójáról, és edzéséről itt olvashatsz – talán jól jön kedvcsinálónak.

Kiemelt kép: archívum/GÁL ELŐD