Ha nyílna egy másik kapu

Egy esküvői ajándékként írt dallal lépne be rajta Abodi Nagy Blanka.
Fotó: DÁVID ANNA JÚLIA

Abodi Nagy Blanka az a lány, akinek nem tudsz nem drukkolni, hogy összejöjjön az élete álma.

Ha muszáj lenne felcímkézni, akkor ilyeneket aggatnék rá: szép, tehetséges és szerény. Talán pont az utóbbi tulajdonsága akadályozta meg eddig abban, hogy azt a fényes sikert elérje, amiről álmodik.

Néhány éve nagyon a fülembe mászott dr. Gyarmathy Éva meghatározása a tehetségről, hogy az nem születési adottság, hanem egy belső hajtóerő, amivel tűzön-vízen keresztül alakítja, változtatja az ember a világot. Blankáról mindig eszembe jut ez a mondat, mert amit elképzelt, ő sem adja fel.

A tartalomból: 

Sokan már azzal is boldogok lennének, ami szakmai téren megadatott neki: benne volt a tévében, milliók előtt énekelhetett, jelenleg is keresett rendezvényénekes.

Amikor megjelent december 6-án a Napfény című első videoklipje, kicsit féltem rákattintani, hogy csalódást fog okozni. De Blanka végre megmutatta azt, hogy érett nő, aki nem fél megmutatni magát. Azt, amilyen ő.

Vajon üresben hajtom a biciklit?

Ezekről beszélgettünk a Szejefürdőn található mézeskalács-otthonában.

– Én nagyon sokáig nem tudtam, hogy énekeljek-e vagy ne, mit csináljak. Énekelek tíz éve, ezalatt értek kudarcok és olyan jellegű tapasztalások, amik elgondolkodtattak azon, hogy vajon üresben hajtom-e a biciklit. Kezdjek-e valami másba, hogy legalább együtt lehessek a családdal hétvégén. Mert a munkám olyan szempontból nagyon jó, hogy egész héten a fiammal vagyok, de hétvégén, vagy ilyen ünnepi időszakban nem.

Szovátáról ötödikes korában költözött Udvarhelyre, hogy a zeneiskolába járhasson.

Egész kicsi kora óta énekesnő akart lenni – lendül bele a konyhaasztal mellett a történet elmesélésébe, hogy hogyan jutott el a Médiabefutót, az X-faktort, a The Voice-ot, és az Erdély Hangját megjárva az első videóklipig.

A tanító nénije egy regemondó verseny után – amikor a betétdal elénekléséért különdíjat kapott – vetette fel Blanka szüleinek, hogy jó képességei vannak, és érdemes lenne zeneiskolába küldeni.

Egyedüli gyermek volt a tágabb családban, akit mindenki kényeztetett, akivel mindenki foglalkozott. Ebből a paradicsomi állapotból szakadt ki, „én, a bátor hős”, amikor a református bentlakásba került. Sokáig nem hősködött, addig sírt, amíg fél év után kivették az internátusból, azután édesanyja is utána költözött. A másik csalódás az iskolában érte:

– Én azt hittem, egyből Britney Spears-slágerekkel fogunk kezdeni.

Mivel éneket csak nyolcadiktól képeznek, négy évig fuvolista volt, aztán kilencediktől ének szakos. Miután elvégezte az iskolát, a Kőbányai Zenei Stúdióba akart jelentkezni. Amikor nem jutott be, eldöntötte, hogy „más szakra nem megyek, mert nem érdekel más, anyagilag sem álltunk úgy, hogy egyetemre járhassak, inkább keresek egy magántanárt.

Közben megtalált egy billentyűs, és bekerültem egy rendezvényes zenekarba” – vázolja fel a B-tervet.

A tehetségkutató műsorokig, amikor láthatta a közönség, hogy az énekesek is tanároktól tanulnak, az volt a köztudatban, hogy énekesnek születni kell. Mi az, ami az énekesi képességekből, készségekből adottság kérdése, és mi az, ami tanulható? És egyáltalán hol lehet ezt tanulni? 

Van egy szint, ami veled született, nem árt, ha tisztán tudsz énekelni. Alapfeltétel, hogy meghalld azt a frekvenciát, és úgy irányítsd, hogy a hang tiszta legyen. A hangszín veled született, viszont lehet dolgozni rajta, hogy jobb legyen. Az amplitúdón is lehet fejleszteni, hogy milyen mélységtől milyen magasságig tudsz kiénekelni hangokat.

Én Marosvásárhelyen ismertem meg a temesvári Imre Beatrix tanárnőt, hozzá jártam, majd hazaköltözése után párszor Temesvárra jártam fel, csak az túl messze volt. Beatrix tanárnő Boros Emeséhez irányított, aki nagyon sok mindenben segített engem, hogy fejlesszük a képességeimet. Szituációs gyakorlatokkal kötöttük össze a hangfejlesztőket, ami sok vicces helyzetet szült. Nagyon sokat nevettünk. Igazi áldás volt az az időszak nekem, és ő is az egyik legjobb barátnőmmé vált, na meg a gyermekem keresztanyjává is. A tehetségkutató versenyeken tanultam még sokat.

A tehetségkutatókra „küldtek”, 

vagyis a környezete biztatására jutott el. Az X-faktor válogatójába a párja – aki azóta már a férje – vitte el Vásárhelyre, ahová épp csak beesett, nem készült semmivel. Elénekelte a Boldogság, gyere haza című számot, amit később a szervezők kérésére a zsűrinek is előadott. A táborban is ezzel a dallal választották ki.

„Én, amire igazából megértettem, hol is vagyok, arra már ki is estem. Nem voltam kész ezekre a versenyekre fejben” – mondja.

Mi az, amiben késznek kell lenni? 

Nem elég a hang, hogy valaki szépen énekel, ez csak egy része, kiállás is kell. Már azzal, ahogy megjelentél a színpadon, közölsz valamit. Nem csak elénekelni kell, elő kell adni, kell legyen benned egy bizalom magad fele.

Ki kell épüljön benned is, hogy igenis te erre képes vagy, te közölni akarsz és tudsz is. Én szerettem énekelni, és az embereknek is tetszett, de nem értettem meg, hogy az öltözködésem, a jelenlétem, minden, ami én vagyok, közöl.

Az a szint, ahol most vagyok, évek munkája volt. Például jártam Fincziski Andrea színművészhez is azért, hogy a színpadi mozgást meg a közlési módokat megtanuljam, tudatosítsam, hogy mit csinálok a kezemmel meg a lábammal a színpadon.

Van, akinek ez természetesen jön, de én tudom, hogy ebben nagyon gyenge voltam.

Nagyon sok gyakorlás és önfejlesztés

kellett minden téren: szellemi, személyiségbeli és technikai képzés ahhoz, hogy eljusson oda, hogy felszabadultan énekeljen.

Mindig is lámpalázas volt, meg se tudott szólalni, a tehetségkutatók színpadán is csak csodálkozott, egyáltalán hogy jött ki hang a torkán. Míg egy rendezvényen akár egy egész éjszaka is rendelkezésre áll, a tehetségkutatón három perce van, hogy bizonyítson. És ezt a tévéstáb sem felejti el hangsúlyozni: ez életed lehetősége, most bizonyítasz vagy soha, mit mondasz otthon, ha nem sikerül – sorolja, mivel gyakorolnak nyomást a versenyzőkre a kulisszák mögött.

Van, akit ez stimulál, de aki kicsit is introvertáltabb, az leblokkol tőle. De ezeknek a tapasztalatoknak is köszönhető, hogy ma már nem megy az izgulás az éneklés rovására – mondja.

A vegyes tapasztalatok ellenére a tehetségkutatókat kifejezetten hasznosnak tartja, „csak el kell tudnod viselni azt is, ha azt mondják, hogy nem vagy jó zenészként, énekesként semmire, mert ez is benne van”.

Számára hasznos volt, hogy utána sokan felismerték az utcán, és kérdezték, „Jaj, te nem voltál valahol?”. Az akkori ismertsége megalapozta a mostani dalnak is a sikerét. Tíz nap alatt tizenegyezres nézettségnél tartott a Youtube-on a most megjelent Napfény című dal, ami az Abodi-Nagy Blanka név és hang ismertségének, a tehetségkutatóknak és az elmúlt 10 év munkájának köszönhető.

Az Erdély hangját megnyerted, az egy siker volt. De hogy élted meg a kieséseket?

Igazából az Erdély hangja egy sebtapasz volt nekem az X-faktor után. Az nem egy olyan verseny volt, amire kifejezetten készültem. Hazajöttem, elkenődtem kicsit, de mondtam magamnak, nem baj, mert van itthon is, és megpróbálom. Jól esett, hogy sikerült. Aztán 2012-ben volt a Voice, azt egy kicsit visszásan éltem meg ismét. De azt leszűrtem, hogy ők tényleg egyéniségeket, karaktereket keresnek.

Azóta elengedtem azt a görcsöt, hogy nem vagyok elég jó, ha nem szedem szét a színpadot. Nagyon sok olyan énekes van, aki nem szedi szét a színpadot, nem robbantja fel egyből a hangulatot, mégis sikeres, és szeretik az emberek.

Ebben a tíz évben hol és hogy énekeltél? A tehetségkutatók után kellett idő, amíg talpra tudtál állni?

Nem volt ez akkora törés nekem, hogy évekig ne énekeljek. Azt megmondtam, hogy tehetségkutatóba többet nem megyek, de az is olyan, hogy hirtelen az ember azt gondolja, hogy nem fog, de aztán ki tudja.

Két évvel a The Voice után, 2014-ben megszületett a fiam. 2015-öt kihagytam Attika miatt, utána visszaalakult egy kisebb formáció.

Van-e olyan álmod, hogy kilépnél ebből a lagzis világból?

Igen, ha tudna nyílni másfajta kapu… Ha lenne egy-két saját dalom, amiért az emberek szeretnek, ha csak a szezonom abból állna, hogy falunap, városnap, már az lefedné nekem. A lakodalom is egy szezon, ha nekem az a szezon nem lakodalom lenne, hanem fesztivál, már az is jó lenne.

Ha a dalom kapcsán lenne valaki, egy lemezkiadó, egy menedzser, vagy bárki, aki azt mondja, hogy lát bennem potenciált, és dolgozna velem, onnan lehetne szintet lépni. A dallal megszabtam egy irányt, a saját irányomat: most már van egy kép rólam, amihez társul egy hang, egy karakter, amit, ha egy szakavatottabb ember megnéz, akkor tudja, hogy olyasmi-e, amivel szeretne dolgozni vagy nem.

Olyan szempontból is kaput nyitott nekem a dal, hogy látom, én erre képes vagyok. Ha erre képes voltam, akkor képes lehetek olyan dolgokra is, amikre nem is feltételezem. Ez volt az életemben az első olyan pozitív visszacsatolás, hogy én ezt nem hiába csinálom.

Mindig nagy félelmem volt,

hogy én egy középszintű énekes vagyok, aki rendezvényeken énekelget, de ezen nem tudok túllépni, és ami én vagyok, nem elég jó ahhoz, hogy önmagában adjon az embereknek.

Ez a dal nem garancia semmire, én ezzel nem tervezhetek semmit, nem biztosít semmit azon túl, hogy örülök, hogy valamiben megnyilvánultam, valamit tudtam magamból adni a világnak.

Igazából, ha egy Rúzsa Magdi-szintet az életemben el tudnék érni, az valami csoda lenne. De még nem tartok ott, hogy bátran ki merjem jelenteni, hogy én oda akarok eljutni. Biztos egy csomó kudarc, egy csomó munka és szerencse és ismeretség is kell, hogy elérd, amit ő (ezért fontos, hogy a tehetségkutatókban már elismert zenészek legyenek a mentorok, és ne csak ígéretek), de én úgy gondolom, hogy amikor az ember annyira felkészült, akkor találkozik a szerencséjével. Akkor mondja a jó Isten, hogy egyet lépjél na.

Hogyan dolgoztál te saját magadon ahhoz, hogy ezt az állapotot elérd? 

Mindenképpen azt javaslom, ha valaki énekes akar lenni, vagy igazából bármiben elakadt, hogy vegyen egy ceruzát és egy papírt, és írja le, hogy most ki ő, és és milyen az, aki lenni szeretne. A hiba a különbségben van, aközött, ami te most vagy és, ami lenni szeretnél. A baj ott van, amikor nincs egy képed arról, hogy milyen szeretnél lenni. Akkor meg kell keresni nagyon gyorsan.

Neked írom a dalt, neked énekelem

A december elején megjelent dalt Karnovits Tünde barátnőjének írta, az ő esküvőjén fogalmazódott meg az ötlet. A szöveg és a dallam köré a zenei világot a vásárhelyi Kovács Norbert szőtte. A dallam dominál, „de úgy próbáltam őket vinni, hogy találjanak. Én elénekeltem, mint egy népdalt. Kovács Norbi rögzítette, meghallgatta, hangszerelte, amikor megvolt az alap, arra ráénekeltem” – részletezi Blanka az alkotás folyamatát.

A klipet a szintén vásárhelyi What’s in the Box Production munkatársai készítették, akikkel állítólag a Bagossy Brothers is együttműködött. Tavasszal kezdődtek a tárgyalások, ősszel a dal koncepciója alapján a producerek kitaláltak egy forgatókönyvet, amit az énekesnő egy kicsit átformált, a kérésére került bele a táncoslány, mert mindenképp azt szerette volna, hogy legyen benne tánc, majd leforgatták a filmet. Az egyik jelenet éppen a nappalijukban zajlik.

„És mindenképp szerettem volna, hogy több szemszögből, több helyszínen legyen bemutatva a találkozásnak a lényegi minősége, hogy senki ne gondolja azt, hogy ez csak egy szerelmes dal, vagy egy gyerek-szülő kapcsolat. Ez nem személyhez kapcsolódik, hanem maga az érzés van formába öntve: amikor olyan valakivel találkozol, akivel feltöltődsz, aki neked fontos, hogy milyen jó, hogy van”.

Ez olyan szép zárómondat volt, ha ez most egy videó lenne, akkor itt lenne a vége. 

Én nagyon sokáig nem is mertem hozzányúlni ilyesmihez. A kishitűség. Én, mit énekeljek? Mit írjak? Mit tudok én, amit más már nem írt le és énekelt meg? – vázolja fel a kételyeit Blanka. – Csak ez most nem az önkifejezésről szólt, hanem egy érzést akartam formába önteni, amit a barátnőmnek oda tudok adni ajándékba.

A megfelelési kényszer még így is sokszor képbe került: „– Vajon értik-e az emberek, nem-e túl elvont, aztán leültem és tudatosítottam magamban, hogy én ezt most a barátnőmnek írom, én tudom tisztán, hogy mit akarok vele közölni, mi a dal célja. És ahogy ez letisztult, már nem kételkedtem.

Nem tudom, hogy lesz-e belőle siker vagy nem. De nekem egy személyes elégtétel ez a dal. Én ilyen vagyok, így látom a világot, bele tudtam gyömöszölni valamibe, és örvendek, ha nem csak Tündének tetszik, hanem másnak is”.

Ami kimaradt:

Hogyha én 80 évesen visszanézek az életemre, akkor mit látok majd, mi akartam lenni és mit tettem, hogy elérjem, mivé lettem. Én nagyon szeretem a Jóistent, úgy érzem, hogy én egy kegyelmes, szerető isten gyermeke vagyok, és úgy gondolom, hogy nem hiába kaptam, amit kaptam. Mindenki kap valami tehetséget, és a végén majd el kell számolnia azzal, hogyan kamatoztatta, és én ezért érzem hivatásomnak, hogy a hangom által közölni kell, adni kell.

Elég sokáig nem kaptam a helyen Udvarhelyen, nem is igazán barátkoztam, nem is igazán akartam, mert nem számítottam itt élni. Aztán a férjem, Attila kapcsán már több minden idekötött, így kialakult egy baráti környezet, itt ragadtam, és nem bánom.

A gyerek is egy ajándék. Nem volt kifejezetten tervezve. Amikor megtudtam, hogy gyermekem lesz, megijedtem, hogy nem fogom tudni, hogy mit csináljak vele, nem fogok tudni énekelni. Nagyon sok kérdés felmerült, de az élet megmutatta, hogy a gyermek nem akadálya semminek. Nagyon fontos, hogy a környezet támogató legyen… Én úgy gondolom, hogy nem megy a gyerek rovására az, hogy én énekelek, és az énekes énem rovására sem az, hogy nekem gyermekem van. A férjem támogat, amennyire tőle telik. Néha kiborul, dehát mondtam, hogy én így csomagban voltam.

Én ezt tanítani is szeretném, ha a jó Isten megsegít. Zenepedagógiát tanulok, hogy énektanárnő lehessek negyven, ötven éves korom után. Teljesen biztos vagyok benne, hogy én embert tudok alakítani, nem csak hangot.