Ha nincs még programod a nemzetközi hulladékgyűjtő napra

A nemzetközi hulladékgyűjtő napot ünnepli a Let’s Do It, Romania! mozgalom szeptember 17-én 34 megyében, közölte az Agerpres a szervezők keddi közleményére hivatkozva. A szemétgyűjtési akcióhoz a környezetvédelmi, az oktatási, a belügyi és a védelmi minisztérium, a Román Vízügyi Igazgatóság és a Romsilva is csatlakozott partnerként.

Bukarestben, valamint Ilfov, Fehér, Argeş, Bihar, Beszterce-Naszód, Botoşani, Brassó, Kolozs, Krassó-Szörény, Konstanca, Dâmboviţa, Dolj, Galac, Gorj, Giurgiu, Hunyad, Hargita, Ialomiţa, Mehedinţi, Máramaros, Maros, Neamţ, Olt, Prahova, Szeben, Szilágy, Szatmár, Suceava, Temes, Tulcea, Teleorman, Vâlcea, Vaslui és Vrancea megyében várják majd az önkénteseket. A kezdeményezés 2010-es elindítása óta több mint kétmillió önkéntest vontak be a romániai szemétgyűjtési akciókba – hangsúlyozták a közleményben.

A részvételhez először a Let’s Do It, Romania! weboldalán kell regisztrálnod, majd bejelentkezés után a Vreau să particip gombra kattintanod, a második lépésben a megyét és várost kell kiválasztanod, illetve jelezned, hogy hányan terveztek részt venni a gyűjtésben. Ezután a biztonsági szabályokat kell még megismerned, és készen is állsz szeptember 17-ére.