Fotók: FORRÓ ÁDÁM
Évekkel korábban, még a koronavírus járvány előtt találkoztam először a nevükkel, akkor országos bajnoki címeket nyertek. Aztán egyre gyakrabban számolt be a klubjuk a sikereikről, és a Lőrincz-tesók nélkül manapság nem igazán létezik éremátadó ceremónia a birkózóversenyeken, pedig azok már a két tibódi fiú számára nemzetközi szinten is zajlanak.
A 2024-ben Európa-bajnoki címig jutó Magorral és ugyanitt bronzot szerző Balázzsal sok beszélnivalónk volt, miután beleláttam picit a versenyzői életükbe. Korábbi anyagainkban megnéztük a csapatukat, az Iskolás Sportklub birkózó szakosztályát egy verseny előtti edzésen, majd élesben is a resicai országoson. Most jobban megismerhetitek a csapat két legeredményesebb birkózóját.
Elmesélik, mit kaptak a birkózástól, a meglátásuk szerint mi tette őket bajnokokká, és milyen lehetséges sportolói pályát látnak maguk előtt. De mindezek előtt, ugorjunk történetük elejére:
Lőrincz Balázs: Apa birkózott, és dzsúdózott a katonaság alatt, ő mondta, hogy muszáj valamit sportolnunk. Ötéves voltam, amikor elvitt Laci bácsihoz (Katona László edző), hogy kipróbáljuk a birkózást, és ott is ragadtunk. Két évvel később érkezett Magor is, amikor öt éves volt. Igaz, ő már azelőtt is volt, hogy ott vigyorgott a teremben.
Lőrincz Magor: Apu ment mindig Balázzsal, mindig minden edzésen ott volt, így én is.
Szóval nem önszántatokból kötöttetek ki a teremben.
Balázs: Nem. Nekem volt, amikor abba akartam hagyni, azt mondta, hogy őt nem érdekli, hogy mit csinálunk, ha pingpongozni vagy focizni megyünk, de egy héten három edzést úgyis megcsinálunk.
Magor: Ez is úgy volt azért kijelentve, hogy persze, nem érdekli, hogy mit, de azért erősen utalt rá, hogy birkózás marad (kacag – szerk. megj.).
