Ha a karácsony nem, a húsvétunk fehér lehet

Országszerte jelentősen lehűl az idő a következő napokban, és csapadékkal is számolni kell; jövő héten felmelegedés várható, az évszaknak megfelelő hőmérsékleti értékekkel – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) április 3–16-a közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Ebből kiderül, hogy hétfő este 11 órától szerda délelőtt 10 óráig rendkívüli lehűlés várható, a csapadék előbb a déli, középső és keleti országrészben jelentkezik, majd szerdára virradó éjszaka inkább az északkeleti területeken fog esni.

Az előrejelzés szerint a déli és délkeleti régiókban esőre, a hegyvidéken, Erdélyben, a Bánságban, Moldva északi és középső részében havas esőre és havazásra lehet számítani, helyenként új hóréteg rakódhat le. A lehulló csapadék mennyisége meghaladhatja a 20-25, kisebb kiterjedésű területeken pedig, főként a délnyugati térségben a 40-50 litert négyzetméterenként. A meteorológusok szerint a jelzett időszakban az ország többi régiójában is meg-megélénkül a szél, vegyes csapadékra pedig a hét második felében is számítani lehet.

Kedden bőséges havazásra vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztás lesz érvényben a Déli-Kárpátokban és a Keleti-Kárpátok déli részében. Az 1.400 méter fölötti régiókban új hótakaró rakódik le, a szél pedig nagy erővel fog fújni.

Erdélyben

nagyon hideg lesz csütörtökig, a nappali csúcsértékek átlaga nem haladja meg a 4-5 Celsius-fokot. Ezután fokozatosan felmelegszik az idő, 10-12 fok, majd a hónap közepén 14-16 fok körüli maximumokra lehet számítani. Éjszakánként csütörtökig mínusz 2 fokig csökken a hőmérséklet, jövő héten 2-4 fok körüli minimumok lesznek. Április 7-éig sok helyen lehet esőre, havas esőre, havazásra számítani, ezt követően csak elszórtan várható némi csapadék.

A hegyekben nagyon hideg lesz szombatig, nappal mínusz 2 fok és 0 fok közötti hőmérsékletre, éjszaka mínusz 6, mínusz 4 fokra számíthatunk. Aztán fokozatosan felmelegszik az idő, április közepén a nappali csúcsértékek átlaga eléri a 6 fokot, a minimumoké fagypont körül alakul. Csapadékra – többnyire hó formájában – szinte végig számítani lehet, 7-éig, majd 10-én, 11-én és 12-én jelentős mennyiségben.

Székelyudvarhelyen

a weather.com meteorológiai szakportál szerint kedden havas esőre számíthatunk és maximálisan 4 fokos hőmérsékletre, amely éjszakára mínusz 1 fokra csökken. A meteorológusok szerint havazás is várható éjszaka. Szerdán nappal egy fokkal melegebb lesz, mint előző nap, csapadékot csak éjszakára jósolnak, záporok és hózáporok vegyesen várhatók, ekkor mínusz 1 fok lesz az előrejelzés szerint.

Csütörtökön és pénteken nappal sem maradunk szárazon, havas esőre kell számítani, a nappali csúcs 4 és 5 fok között alakul, éjszaka a hózáporok sem kizártak. Szombattól valamivel jobb időjárás várható, nappal 9 fok, éjszaka 0 fok lesz, csapadékot nem jósolnak, ahogy vasárnapra sem, amikor 11 fok lesz a nappali csúcs és éjszaka 2 fok várható. Vasárnap éjszakától már kisebb esőzésekre is kell számítani, amely egész jövő hét közepéig kitart majd.