Győzelemmel kezdték a döntő tornát a kézisek

Megkezdődött az országos nagyifjúsági kézilabda bajnokság döntője Kolozsváron. A tornán a nyolc együttest két négyes csoportba osztották, a csoportmeccsek után szombaton a két első és két második helyezett elődöntőt játszik, vasárnap pedig a finálékat tartják.

A Sipos Lóránt által irányított Székelyudvarhelyi ISK az első körben a Foksányi ISK-val csapott össze a Horia Demian sportcsarnokban. Igen szoros küzdelem bontakozott ki a kezdetektől, de tíz perc után stabilizálódott az udvarhelyiek játéka, átvették a vezetést, majd újabb tíz perc múlva sikerült kétgólosra stabilizálniuk előnyüket, szünetre már úgy mehetett az ISK, hogy négy góllal vezetett.

Fordulás után még tovább növelte az előnyét az ISK, hét góllal vezettek már, amikor az egyébként elég durván játszó foksányiak edzője időt kért, hogy valamelyest megtörje az ISK lendületét, sikerült is faragniuk a hátrányból. Azonban továbbra is 6-7 góllal ment az ISK, csupán a végjátékban sikerült két gólra feljönnie Foksánynak. Az utolsó percek kemény és feszült játékot hoztak. Fél perccel a vége előtt Hintz Magornak sikerült átlövésből betalálnia, utána még dobott egy gólt hetesből Foksány, de az udvarhelyi ISK győzelme teljesen megérdemelt volt.

Az udvarhelyiek legközelebb csütörtökön 15 óra 30 perctől egy elvileg ennél is nehezebb mérkőzést játszanak a Bukaresti CSM együttesével.

Az országos döntő össze találkozóját a Tordai Potaissa AHC Facebook-oldalán élőben lehet nézni.

Országos bajnokság, ifjúsági 1-es korosztály, döntő, 2. csoport, 1. forduló:

Székelyudvarhelyi ISK–Foksányi 2007 ISK 31–29 (16–12)

Az ISK gólszerzői: Katona Tamás 8, Hintz Magor és Szilveszter Bence 6-6, Mátyás Demeter 4, Tófalvi Tamás 3, Geréb Zalán 2, Teiu Dănuț és Menyhárt Barna 1.

Játszottak  még: Csutak Zsolt és Kacsó Bence (kapusok), Tófalvi Krisztián és Vári Tamás.

Edző: Sipos Lóránt.

A csapat kerete:

Kapusok: Csutak Zsolt és Kacsó Bence. Mezőnyjátékosok: Szilveszter Bence, Vári Tamás, Menyhárt Barna, Geréb Zalán, Katona Tamás , Tankó László, Nagy Norbert, Hintz Magor, Tófalvi Tamás, Tófalvi Krisztián, Teiu Dănuț és Demeter Mátyás.

Az ISK további menetrendje:

Csütörtök, június 3., 17 óra 30 perc: Székelyudvarhelyi ISK–Bukaresti CSM

Péntek, június 4., 17 óra 30 perc: Piatra Neamț-i ISK–Székelyudvarhelyi ISK

A szombati mérkőzés időpontja a csoportban elért helyezéstől függ.

Forrás: kezilabda.ro

Â