Gyorshír: marad Ölvedi az alpolgármester 

A csütörtöki soros havi tanácsülésen, még azelőtt, hogy napirenden tárgyalhatták volna Ölvedi Zsolt alpolgármester leváltását, a kezdeményezők – pártja, a POL és az MPP-s Bindea Dániel – visszavonták az erre vonatkozó határozattervezetet.

Ölvedi Zsolt leváltása azután merült fel, hogy aláírt a polgármesterrel egyetemben egy levelet, melyben arra kérik a polgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozó intézmények vezetőit, hogy a polgármesterrel egyeztessenek, a polgármesteri hivatal keretein belül az éves költségvetésükről, és ne kerüljenek bizonyos információk „illetéktelen kezekbe”.

A tanácsosok ezen felháborodtak, ugyanis közintézményekről és közpénzről van szó, amiről nekik kell szavazatukkal dönteniük. A POL tagjai ezen kívül bizalmukat vesztették az alpolgármesterben és elégedetlenek a munkájával, fejtették ki korábbi nyilatkozatukban.

A tanácsosok által kezdeményezett határozattervezetet mind a polgármesteri hivatal jogi osztálya, mind az önkormányzati testület jogi szakbizottsága negatívan véleményezte.

Cikkünk frissülni fog.