Fotók: Pál Edit Éva
Rendhagyó könyvbemutatóra vártak a Kincses Képeskönyv készítői november 22-én, pénteken. A Művelődési Ház koncerttermében izgalmas látvány fogadott: baloldalt mindjárt a bejárat mellett a frissen elkészült képeskönyvet árusították, bentebb pici székek és asztalok, rajtuk a képeskönyv vázlatai és színes ceruzák.
Azzal szemben szavazófülkék – valószínűleg a vasárnapi szavazásra készítették őket elő –, amelyeknek rögtön megtalálták a kicsik az alternatív felhasználási módját, és nevetgélve játszottak a függönyök meg a falak rengetegei között. A székeken pedig már a kezdés előtt 10 perccel nem volt egy üres hely sem.
A csendet – jobban mondva a gyerekzsivajt – a Mozsikácska gyerekzenekar törte meg, ők már a legelején megmozgatták a közönséget: ritmusra dobbantott meg tapsolt kicsi és nagy egyaránt a teremben.
Őket a polgármester, Gálfi Árpád beszéde követte. A képeskönyvet az egyik leghatalmasabb ajándéknak tartja, amivel a gyerekeket meg lehet lepni: nem csupán időutazásra hív, hanem a lokálpatriotizmust is erősíti. Ígérete szerint a hetekben személyesen viszi majd el a kötetet a óvodákba, és az is egészen biztos, hogy ott lesz a unokái karácsonyfája alatt.
Miklós Zoltán múzeumigazgató, Jánosi Andrea grafikus, Zágoni Bálint szerkesztő
Ezután elkezdődött a tényleges könyvbemutató. Jánosi Andrea grafikussal, a kötet és a könyvsorozat illusztrátorával és Zágoni Bálint szerkesztővel Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója beszélgetett.
Bálint mesélt a kezdetekről, az ötlet a testvére, Zágoni Balázs író, újságíró fejében született meg 12 évvel ezelőtt: a budapesti Akadémiai Könyvkiadónak van egy fekete-fehér könyvsorozata, amiben a várostípusok fejlődését mutatják be a kezdetektől napjainkig. Innen jött az ötlet, hogy miért ne lehetne ezt erdélyi városokkal is megvalósítani. Azonban a feladat nem volt egyszerű, „míg a fiktív városnál te választod ki, hogy hol legyen a templom, hova teszed az épületeket, addig itt alkalmazkodni kellett a földrajzi jellegzetességekhez és a történelmi valósághoz” – mondta.
Székelyudvarhelyen könnyű dolguk volt, a múzeum csapata – Kolumbán Zsuzsanna, Nyárádi Zsolt, Sófalvi András, Szász Hunor és a városháza részéről Simon Mária Tímea – a munka nehezét elvitte. De minden könyv esetében az a legnehezebb kihívás általában, hogy megtalálják a megfelelő arányokat – árulta el a szerkesztő.
„Adott egy keret, 48-52 oldal, ebben kell megtalálni mindig a legjobb arányokat, ezt kell valahogy hozzáigazítani az illető város történetéhez úgy, hogy azok az időszakok, amikor a leglátványosabb volt a fejlődés, amikor a legtöbb esemény volt, nagyobb hangsúlyt kapjanak, és ne csak az épített örökséget mutassuk be, hanem a fontosabb személyeket is. És a kulturális életből is megtaláljuk a legfontosabb pillanatokat.”
A másik kihívás általában a tördeléskor lép fel, „gyakran csak ekkor szembesülünk vele, hogy ki kell a szövegből faragni, vagy túl szellős lett, ez egy olyan folyamat, ami az utolsó pillanatig alakul” – mesélte Bálint. A rajzok készüléséről az illusztrátor beszélt: szerinte a munka neheze addig tart, amíg elkészülnek a rajzok, a színezés már könnyebb feladat számára.
Végül a terveik kerültek szóba: „Felmerült Budapest vagy Buda vára, Szeben és Temesvár neve is. De csak a szünet után” – tudtuk meg Jánosi Andreától, akinek szükséges időnként egy-egy év szünetet beiktatnia a sorozat könyvei közé.
A következőkben főképp a Mozsikácska zenekart hallhattuk, de a szerzők részéről Sófalvi András, a célközönségéről pedig kisfia, Gergő is kezükbe vették a mikrofont néhány percig. Sófalvi fontosnak látta tisztázni, hogy bár gyerekeknek szól a képeskönyv, nem mese, az adatok hitelesek, csak a gyermekek számára is érthetően megfogalmazva. Továbbá sok apró örömet és felfedezést, közös olvasást és lapozgatást kívánt a könyv olvasóinak.
