Pedig többször megfogadtad már, hogy ez lesz az utolsó, mindhiába. Igaz, már nem veszed meg egy évvel azelőtt a bérletet, azzal ámítod magad, hogy csak egy napra nézel ki, aztán mégis azon kapod magad, hogy úton vagy a sátorral, hogy megküzdj dugóval, tömeggel, nappal, sárral, esővel, csak hogy ott lehess, elejétől végig, nehogy lemaradj valamiről. S hogy mitől dobod el az agyad évről évre? Elmeséljük képekben, mi mindent láttunk és éreztünk Bonchidán, az Electric-en 2019-ben.
Ez az a hely, ahol néhány napig a furcsa a normális, és mindenki ezt ünnepli, ennek állít emléket. Meg a legendás sárnak és a gumicsizmának.
Ahol igenis számít, hogy milyen hosszú.
Vagy milyen színű.
Vagy mi van éppen rajtad. S ha nincs, akaszd csak le.
Vagy rajzolj magadnak egy pár cipőt.
Persze, attól még lehetsz önmagad. De minek, ha lehetsz más? Például hippi, egyenesen Woodstockról.
Vagy egy őrült professzor.
Vagy csillám-techno-tündér.
Ez az a hely, ahol azon kapod magad, hogy bámulod…
… a csajokat. Elölről.
Hátulról.
… meg a dilis pasikat is.
S az óriáskereket. Éjjel.
Nappal.
Holddal.
Ez az a hely, ahol unatkozni lehetetlen, dögleni viszont kötelező. Ahogy éred.
Ketten, egyben.
Gruppen!
Zenben.
Vagy legyen inkább tánc, a strandon?
De anya, jégen nem volt nyájon!
Egy kis jóga?
Gyere ki a hóra!
Ha már összeköt ez a szócska.
Ahogy a miccs, s a Cichișor is.
Mint a PASO-tól a Nesönel Diss.
S a lelkednek egy csepp Florence.
Desszertnek meg cukorfalat.
Hogy le ne essen, amikor kilőnek az űrbe.
Nehogy rosszul légy, amíg sorba állsz azért a képért.
Egy jó szóért.
A régi cimborákkal, bárhol.
S az újakkal, a korzón.
Akiknél féláron az eredeti íszí zokni.
S ingyen a fotó. Mert vendég vagy náluk, és jövőben is szívesen látnak.
Csak vigyázz, hogy por se maradjon utánad.
Nehogy megbosszulja önmagát.
