Ahogy a nyaralással kapcsolatban, úgy télen is az az érzésem, mintha nem akarnánk észrevenni a szép, vagány helyeket ebben az országban. Környezetemben is azt tapasztalom, hogy hajlamosak vagyunk a kis székely burokban maradni, „a mi hegyeinken”, legfennebb évente egyszer becsukjuk a szemünket és az agyonhájpolt külföldig ki se nyitjuk. Ami a kettő között van, vagyis a „román” hegyek, mintha nem is léteznének, csak mert elkönyveltük, hogy drágák, zsúfoltak meg rendezetlenek.

Mivel eleve nem vagyok az a típus, aki két napot hajlandó buszozni a francia Alpokig, hogy ott egy hétig csúszkáljon, s a székelyföldi pályákat már untig végigjártam, muszáj volt szerencsét próbálnom a “román Alpokban”. Kezdtem járni Brassó felé, így fedeztem fel előbb a Pojánát, majd szépen sorban a – sokat szidott – Prahova-völgyi sípályákat, és magam győződtem meg arról, hogy megéri vagy sem. Azóta is visszavágyok és visszajárok. Vegyük szépen sorban, hogy miért.

Az örökzöld Brassópojána

Nem telhet el szezon, hogy valamelyik hétvégén ne ugorjak el Brassópojánára – ennek több oka is van. Egyrészt ez a hozzánk legközelebbi nagyobb sítelep, két óra alatt ott lehetünk, ha minden jól megy (viszonyításképp: a Madarasi Hargitára 1 óra a hólánc szerelése nélkül). Habár a központi parkolói rendszerint hamar megtelnek, a telep előtt van egy nagy parkolóház, ahol az autónkat hagyhatjuk, a – Brassó központjából induló – busz ingyen felvesz és egészen a fő sípálya tövéig visz, ahol a síkártyákat is árulják.

Kilátás a gerincről a gondola kiszállójára és a Yager Chalet-ra. (saját fotó)

A nagy kapacitású, több kabinos Postăvarul „telegondola” majdnem a hegy tetejéig visz röpke 10 perc alatt, a Yager Chalet nevű új menedékház szintjéig. Csak egy kicsivel fennebb visz – a vele párhuzamosan haladó – régebbi kabin, a Kanzel, ami lassúbb is, ezért szerintem nem is érdemes felülni rá.

A Keresztényhavas gerincére a másik régi telekabin, a Capra Neagră visz fel, aminek a kiindulópontja 500 méterrel visszább van – ha lesikláskor jobbra tartunk, akkor pont oda lyukadunk ki. Általában itt kisebb a sor, viszont ez is sokkal lassabban halad a „gondolánál”. Igazából csak azért éri meg felszállni, mert a tetőről pazar a kilátás a Prahova völgyére, a környékbeli hegyekre.

Akármivel és akárhova is érkeznénk a magaslatokba, egy többszörösen elágazó, az erdőbe vágott sípályarendszert élvezhetünk, aminek a térképét itt nézheted meg (a kék a könnyebb, a piros a nehezebb, a fekete a legnehezebb pályákat jelöli). Az egész telep egyébként olyan, mintha tíz csomafalvi pályát összeillesztettek volna.

Mi általában a leghosszabb, 4,6 kilométeres variánst, a szerpentines „vörös utat” (Drumul roșu) szoktuk választani, ami a régebbi, Postăvarul menedékházat is érinti. Itt meg lehet pihenni egy meleg italra, ebédre, amíg a Királykő és a Bucsecs szikláit bámuljuk. A pálya felétől a Ruia székes felvonóval is visszatérhetünk, és így a telep bal, nehezebb széleit is kipróbálhatjuk. Ha kezdő gyerekkel vagyunk, például a Bradul pályán tanulhat felvonózni meg lecsúszni, amit leginkább a hargitafürdői Csipikéhez tudnék hasonlítani.

A telep minden nap 9-től 17-ig van nyitva, síbérletet időre – felnőtteknek egész napra 170 lej, 11 órától 140, 13-tól 110, 14-től 70, a négy órás 125 lej – vagy pontokra is lehet váltani (ez esetben x pont = y lej = z felvonás). A teljes árlistát itt találod, a nyitvatartást itt, friss információkért (hóvastagság, időjárás, nyitott/zárt pályák) ezt a Facebook-oldalt érdemes követni.

A hajmeresztő Predeal

Pojánához képest kicsit távolabb, tőlünk 2 óra 10 percre van a Prahova völgye első nagy síközpontja, Predeal. A pályát nem is tudjuk szem elől téveszteni, ugyanis ahogy beérünk a központba, meredeken húzódik előttünk a fekete pálya, két oldalán pedig kivillan a két szélső pálya is. Itt csak székes felvonó visz a tetőre, szóval érdemes jó időben menni vagy jól felöltözni, hogy ne fagyjunk oda, a kilátás mindenesetre kárpótol, mert már szemből látszanak a Bucsecs magaslatai. Itt éreztem először úgy magam, mintha nem is a Kárpátokat, hanem az Alpokat látnám.

Szép időben jót lehet heverészni, sütkérezni a tetőn. (saját fotó)

A fő attrakciót, az 1,2 km hosszúságú fekete Subteleferic pályát egyébként úgy kell elképzelni, mint amilyennek a Madarasin a Nagy-Mihálynak kellene lennie, külön finomsága, hogy közvetlenül a székes felvonó alatt is lehet szelni az érintetlen havat. A két oldalsó, kb. 2 kilométer hosszúságú pályát pirosnak jelzik, a közepén inkább kéknek mondanám, ráadásul egy szakaszon annyira kilaposodnak, hogy tolni kell a sílécet, a deszkát. A Clăbucet pálya alsó és felső szakaszát külön felvonók is kiszolgálják – lásd a térképen.

A pálya aljában eléggé tágas – emlékeim szerint ingyenes – parkoló meg egy nagy menedékház vár, ahol lehet melegedni, enni-inni, de a környéken is vannak még bőven vendéglők, panziók. Nagyot esett azonban a vonzása a predeali pályának, amióta árban a nagyobb “testvérrel”, Szinajával vetekszik, pedig messze nem tud annyit nyújtani sem hosszban, sem változatosságban.

A székes felvonó minden nap 9 és 16.30 között működik. A napidíj felnőtteknek 230 lej, 4 óra 170 lej, 2 óra 100 lej, vagy pontokat is lehet venni. A teljes árlistát, nyitvatartást itt találod, friss információkért (hóvastagság, időjárás, nyitott/zárt pályák) pedig ezt a Facebook-oldalt érdemes követni.

A panorámatetős Azuga

Következő állomásunk már nem látszik az útról, bent van egy völgyben, így résen kell lennünk. Akárcsak Predealon, a főútról balra kell térnünk a központból, itthonról átlagosan 2 óra 25 perc az oda vezető út. Érkezésünkkor sorompós, fizetős parkolóba tereltek három éve, friss információt nem találtam erről.

Azuga azért került a kedvenceim közé, mert itt is kényelmes telekabin vezet a tetőre (idéntől már egy új székes felvonó is van), ráadásul a fák között halad, akárcsak Pojánán, így nem veszélyezteti a működését a szél, mint Szinaján. De ami igazán ütőkártyája, az a teljes panorámás kilátás a Bucsecsre, jóval közelebbről, mint Predeálon.

A két fő sípálya hasonló hosszúságú, nehézsége szempontjából közepes, vagyis piros besorolású. A Sorica egyből onnan kezdődik, ahol kilépsz a kabinból, a Cazacuhoz szűk ösvény vezet, mindkettőnek a hosszúsága körülbelül 2 kilométer, széles sávon kígyóznak be az erdős oldalon. Mindkét pálya alsóbb részén rövidebb felvonók is működnek, lásd a térképen.

Egy másik, kevésbé ismert lehetősége Azugának a freeride. A libegő kiszállójától még magasabbra lehet mászni gyalogosan, sí- vagy hótalpon, s a kopár hegyoldalon természetes síparadicsomra lel, aki mer. Nagyot lehet túrázni innen, végig a Bájhavas gerincén, egészen Szinajáig lehet trappolni, suhanni a hóban.

Minden nap 9 és 16 óra között vannak nyitva, a felnőtt síbérlet 170 lej egész napra, 135 négy órára, vagy pontokat is lehet vásárolni – lásd a teljes árlistát. Friss információkért (hóvastagság, időjárás, nyitott/zárt pályák) ezt a Facebook-oldalt érdemes követni.

A titokzatos Bușteni

Az Udvarhelytől mintegy 2 és fél órára fekvő Bușteni-i Kalinderu pályáról nincs saját tapasztalatom, annyit tudok, hogy a pálya másfél kilométeres, közepes nehézségű és új székes felvonóval rendelkezik. A Caraiman-csúcs közelsége teszi különlegessé a tájat.

Fotó: We love Bușteni (Facebook)

Az idei szezonárak náluk így néznek ki:

– egy felvonás: felnőttnek 30, gyereknek 15 lej
– egésznapos bérlet: felnőttnek 160, gyereknek 85 lej
– 10 pont (5 felvonás): felnőttnek 95, gyereknek 50 lej
– 20 pont (10 felvonás): felnőttnek 145, gyereknek 80 lej

Kedvezményben az 5-12 évesek részesülnek, a kisebb gyerekeknek ingyenes. Hétfőnként 8 és 12 óra között karbantartás miatt zárva tartanak, más napokon 9 és 17 óra között vannak nyitva. Friss információkért ezt az oldalt érdemes követni.

A Kárpátok gyöngye, Szinaja

Azugától tényleg már csak egy dobásra, de Udvarhelytől szinte 3 órára fekszik Szinaja, ahová ezen a télen sikerült végre eljutnom, így még az emlékek is frissek. Azért nem volt egyszerű történet eljutni, mert hol hó nem volt, hol fújt a szél (leáll a kabin), de legtöbbször csak egyszerűen dugig volt a pálya a közeli Bukaresttel. Három év tervezés után egy nagy havazást követő napsütéses, szélcsendes hétfőn sikerült feljutni a 2.000 méteren fekvő tetőre, amit eddig csak a távolból csodálhattam. Egy álom vált valóra, úgy éreztem, hogy kicsit én is eljutottam az Alpokba.

Nem hiába hívják alpesinek a tájat: a kabinból kilépve a lábaid előtt kopár havasok, mint egy fehér sivatag, aminek a széleit felhőtenger nyaldossa. A Bucsecs lentről láthatatlan részeit csodálhatjuk meg innen: előttünk a gyűjtőtavat és a Ialomița-barlangot körülölelő sziklagyűrűt, jobbra pedig a Babele, a Caraiman-kereszt, a Coștila-relé és leghátul az Omu-csúcs menedékháza is elénk tárul, ha tiszta az idő.

Ameddig a szem ellát, mintha egyetlen hatalmas egybefüggő sípálya volna, csak idővel veszed észre, hogy kerítések is vannak. Szerencsére ki lehet kerülni őket, vagy egyszerűen ellepi őket a hó, szóval ha freeride-ra vágyunk, majdnem az egész oldal a miénk. Aki pedig a széles, kitaposott pályákat szereti, az a kerítéseken belül megtalálja őket, kék vagy piros nehézségben is, maximum két kilométeres hosszban (nagy kedvenc a Lăptici 1). A sítelep alpesi oldalát két „völgy” alkotja, a Valea Soarelui és a Valea Dorului, mindkettőt székes felvonórendszer szolgálja ki, utóbbinál már kettő is van, ami a sort lényegesen rövidebbé teszi. Ez a 2.000 méteren fekvő, észak-nyugati tájolású rész általában decembertől egészen áprilisig műkődőképes.

Ha a kabinból kilépve balra fordulunk, a Prahova völgyébe térünk vissza – csak legyen elég hó, mert dél-keleti fekvésű ez az oldal. Előbb a sziklák közt lavírozunk a 3 km-es piros „nyári úton” (Drumul de Vară), vagy az 1,4 km-es fekete Carp pályán, vagy akár a pályán kívül, a porhóban. Fokozatosan érünk be a fenyvesbe, közben végig csodálhatjuk a völgyet meg a szemközti Bájhavast. Az 1.400 méteren fekvő kabinállomástól is visszatérhetünk a tetőre, vagy tovább ereszkedhetünk az „új pályán” (Pârtia Nouă), egészen .1000 méterig, ahol egy másik kabin vár, majd 1.400 méteren váltunk. Tudom, kicsit bonyolult, ezért itt egy térkép az eligazodáshoz.

Ugyan mindkét szinten van (fizetős) autóparkoló, de nagy hó/telítettség esetén a felsőhöz az utat le szokták zárni. Az alsó meg viszonylag kicsi, hamar megtelik, és ha csak a parkolóból kivezető út mentén kapunk helyet, akár 1-1,5 kilométert is kell gyalogolnunk, ami eléggé kellemetlen. Ezért délelőtt 10 után sokan inkább a városban hagyják az autójukat, és taxival vagy busszal jönnek ki az 1000 méteren fekvő kabinállomáshoz, vagy eleve a régi kabinnal vágnak neki, a városból.

Az off-piste kedvelőinek maga a Kánaán a Prahova völgyére néző oldal. (saját fotó)

Idéntől amúgy egységes a síkártya, minden felvonóra érvényes, hétvégén 230 lej a felnőtt napijegy, 160 a délelőtti, 130 a délutáni bérlet, és van 2/4 órás opció is meg pontalapú rendszer is. A teljes árlistát, nyitvatartást itt találod, friss információkért (hóvastagság, időjárás, nyitott/zárt pályák) ezt a Facebook-oldalt érdemes követni. Minden nap 8 és 17 óra között vannak nyitva, kivéve keddet, amikor – karbantartás miatt – csak 12-től.

Jól hangzik, de…

Ha önmagában nézem, hogy mit nyújt Brassópojána meg a Prahova völgye, gondolkodás nélkül vágnám rá, hogy még a megugrott árak ellenére is megéri, de azt is megtanultam, hogy okosan kell tervezni.

Mert a leggyakrabban hallott rémhírek sajnos igazak: hétvégén – főleg szép időben – nagy eséllyel a bedugult utakon ragadhatunk, vadászhatjuk a parkolóhelyet, és órákat is tölthetünk a hidegben a felvonóknál. 

Más is érdekel, s nem baj, ha messzebb van?

Akkor ez a Transalpináról szóló cikk is neked szól.

Ha nem megy a hajnalban kelés művészete, akkor érdemes egy éjszakára szállást foglalni előtte, és ott ébredni a közelben, vagy eleve a délutáni sízésre hajtani, elkerülve a dél körüli tumultust a hétvégéken. Ha nagy a sor, akkor érdemesebb pontokat venni (ahol lehet). Persze, a legjobb az, ha ki tudunk venni egy hétköznapot, általában a bérletek is olcsóbbak, csak nehogy pont aznap legyenek zárva karbantartás miatt.

A zsúfolt parkoló problémáját pedig a már említett buszos/taxis megoldással úszhatjuk meg, csak nézzünk ki Google Mapsen vagy a helyszínen valami szimpatikus és biztonságos helyet magunknak. A román utakon, főleg a DN1-en bármikor beütő dugóra pedig jól jöhet egy B-terv, mondjuk lelépni egyet fürödni/moziba/városnézni/shoppingolni – hogy ne vesszen kárba a napunk, ha már kikapcsolódásra szántuk.