Gyalogosok közé hajtott egy ittas sofőr

Forrás: Pro Tv

Három fiatal életét vesztette a Fehér megyei Marosszentimre kijáratánál.

Gyalogosok közé hajtott egy autó vasárnapra virradó éjszaka az 1-es országúton, a Fehér megyei Marosszentimre kijáratánál, egy üzemanyag-töltőállomás közelében, írja az Agerpres hírügynökség.

Az autó egy hattagú, helybéliekből álló gyalogoscsoportba hajtott, akik az út szélén haladtak, éppen hazaérkeztek egy gyulafehérvári klubból, és szerettek volna vásárolni valamit a közelben levő üzemanyag-töltőállomáson.

Hárman a helyszínen meghaltak – egy 17, egy 18 és egy 25 éves fiatal –, a másik három személy nem szorult kórházi ellátásra.

Az autót egy 19 éves fiatalember vezette, akinek alig kilenc hónapja volt jogosítványa. Ellenőrzésekor 1,06 milligramm/liter légalkohol-koncentrációt mutatott ki a szonda. Drogtesztet is végeztek rajta, az eredmény szerint kábítószert nem fogyasztott.

Augusztus 19-én hasonló baleset történt Vama Veche és Május 2 tengerparti üdülővárosok között. Egy szintén nagyon fiatal, 19 éves gázolt el egy fiatalokból álló csoportot: egy fiú és egy lány életét vesztette, hárman megsérültek.

Egy Mercedest vezető veszélyesen közlekedő sofőr miatt már éjfél után értesítették a rendőröket, akik meg is találták a sofőrt. A kocsiban egy jointot és egy Bromazepan nevű gyógyszert találtak, a fiú alkoholtesztje negatív lesz, drogtesztet pedig nem végeztek a rendőrök, 4:40-kor elengedték a fiút, 5:25-kor pedig megtörtént a baleset.

A baleset után kiderült, a fiú szervezetében kokain, metamfetamin és anfetamin is volt, foglalja össze a részleteket az Europa Liberă. A digi24 hétfői, augusztus 28-ai információi szerint a sofőr vérében nem csupán 3, hanem 6 típusú tiltott szert találtak a toxikológiai vizsgálat során. Rendszeres drogfogyasztóként ismerték, a baleset előtt is drogos barátaitól indult útnak.

Nemrég Kápolnásfalu közelében okozott halálos balesetet egy ittas sofőr.