Grünstein Szabolcs: Nem kell a fertőzéstől megijedni!

A kép illusztráció | Fotó: Pál Edit Éva

Újabb, ezúttal székelyudvarhelyi embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Egy udvarhelyi vállalkozó, volt közéleti szereplő édesapja az illető. Ő lehet a kilencedik visszaigazolt beteg Hargita megyében, amelyről a prefektus április 16-án beszámolt, de részleteket nem adott.

Grünstein Szabolcs portálunknak elmondta, hogy tegnapelőtt, azaz kedden vitték be a kórházba az édesapját, addig nem akart orvoshoz fordulni, de akkor már nagyon rosszul nézett ki. A kórházban elvégezték a koronavírus tesztet, és szerdán pozitív lett az eredmény. Most a városi kórházban van, kezelik, még köhög, de jobban is érzi már magát. Nincs lélegeztetőgépen, tudnak vele beszélni telefonon. Egyedül van egy kórteremben.

Egy munkatársuk is a kórházba került a napokban, ő kihívta a 112-őn a mentőt, mert nehézlégzéses tünete volt. Neki még nem érkezett meg a teszteredménye.

Grünstein Szabolcs és édesapja – a cég honlapján levő adatok szerint – egy vállalkozást közösen vezettek korábban, az édesapja azonban már egy éve nem járt a cégnél, mondta Szabolcs, így tőle nem kaphatta el a munkatárs.

Csak gyanítják, honnan kapták el

Azt gyanítják, de hangsúlyozza, hogy ez csak gyanú, hogy a 12 éve ágyban fekvő beteg édesanyjának a gondozójától kaphatták el a betegséget, ő köhögött március végén. Elsőként Szabolcs édesanyján jelentkeztek tünetek, ő is köhögött, majd a család többi tagja is sorra megbetegedett az utóbbi két hétben, nagyjából a feltételezett megfertőződéstől számított 4-5 napon belül.

Amikor kezdték érezni a tüneteket, megijedtek, hogy ez nem koronavírus-e, de nem voltak egyformák a családtagokon a tünetek, nem voltak eléggé egyértelműek a jelek.

– Kicsit rosszul lettem, elmúlt, aztán megint rosszul éreztem magam, megint elmúlt, volt egy kis hőemelkedésem, de elmúlt, köhögtem is, de nem volt olyan megkülönböztető jegy, ami alapján teljesen biztosan kijelenthettük volna, hogy koronavírusosak vagyunk, vagy sem. A feleségemnek például nagyon enyhék voltak a tünetei: egyik nap érzett egy kis nyomást a mellkasán, és rosszul érezte magát, ennyi. Tehát egyetlen nap érezte egy kicsit rosszul magát. Nálam kicsit súlyosabb volt, néhány napig váltakozóan éreztem magam. A hároméves kislányunknak nem volt semmilyen tünete.

Fölösleges megijedni

Grünstein Szabolcs testvére Németországban orvos, folyamatosan konzultáltak vele, főleg az édesanyjuk miatt aggódtak: „a testvérem is azt mondta, hogy ez lehet, hogy csak egy kis influenza, nem kell megijedni”. Az a helyzet, hogy ez most világszerte mindenkinek nagyon új, az orvosoknak is, próbálkoznak a gyógyítással, de még csak most figyelik meg, hogyan zajlik le a betegség. És szinte minden betegnek másak a tünetei.

Ennek a cikknek számomra az az értelme, hogy elmondjam: nem kell megijedni! Ezért tanácsolom mindenkinek, hogy ne ijedjen meg annyira, mint én – teljesen fölöslegesen –, ezt túl lehet élni, nem volt elviselhetetlen. Előbb vagy utóbb átesünk rajta, amíg nem lesz oltás, nem lesz védettségünk sem. Mi is most így utólag gondolkozunk, nyomozunk vissza, hogy pontosan mikor mi történt, és, hogy amit akkor éreztünk, az a koronavírus lehetett.

Jó lenne biztosan tudni, hogy túlvagyunk-e rajta

– Még nem végeztek tesztet rajtunk, családtagokon. Lehet, hogy fognak. Mi szeretnénk, ha legalább azt meg tudnánk nézetni, hogy vannak-e antitesteink, hogy tudjuk, tényleg átestünk-e rajta, védettek vagyunk-e. Állítólag elérhető ilyen laborvizsgálat magánintézményben, ahol vérből kimutatják, hogy vannak-e antitestek a szervezetben.

Most házi elkülönítésben vagyunk még 14 napig, azelőtt is szinte folyamatosan itthon voltunk. A feleségem és a gyerek, amióta az óvoda bezárt, itthon vannak, én az utóbbi húsz napban egyszer voltam az irodában. Akkor sem találkoztunk személyesen azzal a kollégával, aki most a kórházban várja az eredményét. Amióta szükségállapot van, lecsökkent a cég tevékenysége, csak ritkán jártunk be egyébként is dolgozni. Most a többi munkatársunk is otthon, önkéntes elkülönítésben van. Őket is próbálom nyugtatni, hogy nem kell aggódni.

Jelenleg zajlik a járványügyi nyomozás: mivel én vittem be édesapámat, én beszéltem telefonon a közegészségügyi igazgatóság munkatársával is, engem kérdeztek ki, hogy kikkel érintkeztünk az utóbbi hetekben, és elkérték a telefonszámukat. Eddig ennyi történt – számolt be Grünstein.

A koronavírus terjedésének romániai és udvarhelyszéki helyzetéről gyorshírekben tájékoztatunk, ugyanakkor élő hírfolyamot indítunk minden nap, amelyben megtalálhatók az aznapi információk az országos és helyi intézkedésekkel kapcsolatos tudnivalókról, illetve a vírus terjedésének mértékéről. Az ezzel kapcsolatos, április 16-ai hírfolyamunkat ide kattintva érheti el.

Kérjük olvasóinkat, hogy vegyék komolyan a vírusveszélyt, tartsák be a hatóságok ajánlásait, határozatait. A megelőzés érdekében maradjanak otthon. Amennyiben feltétlenül szükséges elhagyniuk az otthonukat, tartsanak másoktól két méter távolságot. Mossanak gyakran és alaposan kezet. Ne essenek pánikba, de kövessék a fejleményeket és tegyenek meg mindent, ami egyénileg lehetséges a betegség terjedésének elkerülése érdekében. A külföldről hazaérkezők vonuljanak önként otthoni karanténba. Vigyázzunk magunkra és egymásra!