Fotók: GÁL ELŐD
Péntek reggel nem olyan örömteli a hangulat a csarnoknál a Resicára készülő ifjúsági birkózók között, mint gondoltam. Sőt. Inkább aggódó arcok állják körül a fehér mikrobuszt. 1 kiló 60 deka – súgja oda az egyik gyerek Katona László és Katona Zsolt edzőknek, ennyivel mutat többet a mérleg, mint amennyit mutathat majd késő délután a resicai csarnokban, szóval ennyit kell eltüntetni a következő órákban.
Resicán a 17 év alattiak sportiskolás országos döntőjét rendezik, amelyen a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub 9 birkózóval képviselteti magát. Köztük néhányan a korondi a birkózóműhely neveltjei, de mivel a leigazolásuk a sportiskolához tart és közös edzésük is van bőven az udvarhelyiekkel, ők is otthonosan mozognak a csapattal. Ez számomra később derül ki igazán.
Egyelőre fagyos a buszon a hangulat az út során. Nem csak a mérlegeléssel járó aggodalom miatt. Szerdán ettem utoljára, akkor is csak egy almát, a tegnap már nem is ettem, vizet sem ittam – árulja el Szandra, Bálint Alexandra. Nagyon jópofa egyébként, ahogy becézgetik egymást: Zolika, Árpika, Tamáska, de még az edző is sok alkalommal Zsoltika.
Szóval Szandra emiatt nem valami szószátyár. Meg persze, a teher miatt: ha este egy picivel is többet mutat a mérleg, nem versenyezhet. Így minden perc számít, a buszút is. „Kell mozogni, álljatok fel és legalább egy fél órát mozogjunk, segítünk Szandrának is – szól hátra a buszba Laci bácsi. A fiúk meg zokszó nélkül állnak oda és váltogatják egymást. A télikabát, melegítő alap és a gyakorlat,
izzadjon a birkózó.
Még van egy utolsó kapaszkodója azoknak, akik nincsenek meg a fogyasztással a verseny napjára: a szauna. Naná, hogy a mobilszaunát is bevetik, amelyet a resicai szálláson, állítunk fel. Valaki itt marad Szandrával – szól hátra még Zsolt a szobából kifelé. Szilágyi Bálint vállalja a feladatot s hogy ne maradjon egyedül, Zolika, azaz Csíki Zoltán is ott marad vele egy darabig.
Jó látni, hogy megbízhatóan felügyel a kisebbekre is a következő napokban is.
Ki a főnök a szobában? – kérdezi Laci bácsi tőlük az egyik pillanatban. Zolika – vágják rá egyszerre a gyerekek. Ezek a gyerekek jó kezekben vannak a Katonáék és az egymás kezében. Végig ez az egyik leghangsúlyosabb gondolat, ami átjár a hétvége során.
Persze, nem kirándulni, versenyezni jöttek, és erre az edzők is emlékeztetnek, még az út során beszedik a telefonokat, amíg mindenki „nincs meg a kilókkal”. Ez az egyik rákfenéje az egésznek, és ebben ahogy kérdezgetem őket, úgy tűnik, többnyire egyet is ért a társaság, amelyből többen az esti mérlegelés utáni gyrost vizionálják.
A resicai teremben egy gyors gyűlés, vagy ahogy a magyar edzők is mondják, sedinca után jöhet is az a félelmetes mérlegelés. Feltűnik, hogy óriási a káosz a mérlegnél, egymás hegyén hátán az edzők és a birkózók. Kérdeznem sem kell, Zsolt rögtön elmagyarázza, hogy miért:
„Szépen, sorban is állhatnának, de amikor egy sportoló megérkezik a mérleghez, a másik edzője is lesi, hátha sikerül kizáratni a saját sportolójára veszélyes ellenfelet. Ezért, akit éppen mérnek, annak az edzője már kapná is le a mérlegről a birkózót, pláne, ha tudja, hogy súlyprobléma van. Ezért a dulakodás”.
Végül gond nélkül túl vagyunk az egészen, mindenki súlya rendben van, nagy teher esik le a gyerekek válláról és meg is rohamozzák a csarnok melletti szupermarketet. Másnap jól jön majd az energia, szombat reggel
már a birkózószőnyeg csattogásától hangos a terem.
Egy alapos bemelegítés után a gyerekek egy nagy kivetítőn lesik, hogy a két szőnyeg melyikén birkóznak és melyik szőnyegen ki következik. Ők már otthonosan mozognak a birkózóverseny jelentette káoszban, én kapkodom a fejem, ha alapból nem lenne elég, hogy két szőnyegen mennek párhuzamosan a mérkőzések.
Elsőként a csapatból Vencin, Moldován Vencelen a sor, utána Tamáska, Nagy Tamás, majd Szilágyi Bálint és szép sorban mindenki szőnyegre lép a csapatból.
Ne menj bele hülyeségbe, ne menj bele a hülyeségbe Bálint – ordibálják a társak, de Bálint végül elveszíti a második mérkőzését.
Nem hallok semmit – árulja el a meccs után, egy picit elborul, vagy inkább lefagy a szőnyegen, mondja és a birkózásban egy pillanat elég, amikor kizökkensz a fókuszból. Érdekes a szőnyegen – vélekedik Lőrincz Magor, az udvarhelyi csapat egyik zászlóvivője, aki tavaly strandbirkózásban Európa-bajnoki címig birkózta magát. Ő többnyire hallja, hogy mit kiállt be neki az edző, de van, amikor nehéz, amit kezdeni ezekkel az instrukciókkal. Szinte gondolkodni sem lehet a szőnyegen, teljesen ösztönszerű az a négy perc. Ő sok esetben nem is emlékszik utólag vissza a meccsére.
Katona László emlékszik helyettük is. Magor elmeséli, hogy 15 évesen, amikor itt volt először, hogyan veszítette el a döntőt. Teljesen tiszta – mondja az edző később, hozzátéve, hogyha mindenre nem is, a legtöbb mérkőzésre, főleg a bosszantó vereségekre, a „hülyeségekre” kristálytisztán emlékszik.
A hülyeség, amibe nem szabad belemenni
Kérdezgetem a srácokat, hogy ezt mire mondják. Kiderül, arra, amikor tálcán kínálod magad az ellenfélnek. Árpika, Verestóy Árpád is így jár, ami azért is különösen szomorú, mert edzőitől is azt hallom, hogy egy jó birkózóról van szó, és nekem is feltűnik, ahogy a szőnyeg mellől instruálja a kisebb társakat. Magor mellett ő is részt vett a válogatott edzőtáborában is, ezért már előttünk megérkeztek Resicára. Szóval nagyon jól tudja, hogy mi a hülyeség, és mégis belemegy.
Három ponttal vezet és tíz másodperc van hátra, amikor az ellenfél megszorítja és a levegőbe emeli.
„Védekezni kellett volna. Seggelni. Kifutni a szőnyegről, az csak 1 pont neki, s megnyerted a meccset. Nem belemenni a fogásba” – mondja neki utólag Laci bácsi. Persze, már ő is tudja. A meccs után nem is bír az érzelmeivel. Kint a csarnok előtt találom, a melegítője méterekkel odébb ledobva, a kezeibe temetve arca.
Ahogy nekem tűnik, egy szerény srác, akire lehet számítani, én biztos vagyok benne, hogy ezt motivációvá formálja az egy hónap múlva sorra kerülő országosra, figyelembe véve Katona monológját este a szobában az önbizalomról, vagy arról, hogy az ellenfél is ugyanúgy be van rezelve. „Ha idővel is, de beérnek ezek” – mondom Zsoltinak az alapján, amit Szandrától is hallok:
„Zsolti tegnap beszélt a fejemmel és úgy érzem, hogy most olyan löketet kaptam…” – mondja, amikor mondom neki a verseny számára sem sikeres befejeztével, hogy ez legyen motiváció az országosra. Már megnyugodott. Az ő helyzete azért is különleges, mert ő
az egyetlen lány a fiúk között.
Ő homoródszentpéteri, elmeséli, nem szokványos módon kötött ki az birkózóteremben. Délután is ott kellett maradnia az iskolában, nem szerette és tudta, ha lesz valamilyen másik délutáni foglalkozás, akkor kibúvót nyer. Egy tanára fia birkózott, Szandra harmadikos volt, amikor kipróbálta, azóta űzi a sportot.
Egy darabig voltak fiúcskák is Szentépterről, akik jártak vele, de szépen lassan lekoptak, és őt továbbra is kitartóan hordozták a szülei László Szabolcshoz. Innen került Katonáékhoz körülbelül két évvel ezelőtt.
Elmondása szerint az elején kicsit furcsa volt számára mindig fiúkkal, amikor átkerült ebbe a csapatba, nem is nyitottak nagyon felé. Ő is zárkózott volt, ismeri el, be is volt feszülve azon, hogy nem ismer senkit, ki lesz az edzőpartnere. A farkaslaki műhelynél akad lány birkózó, sokszor vele birkózik, de ha ők nincsenek, akkor a fiúkkal, ez sem jelent már problémát neki. „Azóta nyitott mindenki a másik felé, most már az edzéssel, s kommunikációval sincs gond” – vallja.
Elmondja, ő egyébként mindig is szerette a küzdősportokat és ez egy tökéletes sportág számára, hogy heves mérsékletű emberként levezesse az energiáit.
Nem vagy most akkora energiabomba – mondom neki. A fogyás miatt, de fejben tényleg nincs most annyira itt, amennyire szokott, vallja be, és azt jegyezzük is meg gyorsan, hogy korábban ő is országos bajnoki címig jutott. Most már legalább mosolyog, de elmondása szerint azért még most is csalódott az elveszített mérkőzés miatt. „Nagyon szívszorító”, amikor kikap, fogalmaz.
Nekem is feltűnő, hogy rengeteg csalódott, érzelmeivel viaskodó birkózót látok lelépni a szőnyegről. Nem mellesleg nagyon sokan – hiába, hogy már a könnyeikkel viaskodnak – egy jó nagy adag fejmosást is kapnak mellé az edzőjüktől, akik legalább
annyira versengenek egymással itt, mint birkózóik.
Sőt, mondhatnám a szülőkből, akikből minket is elkísér kettő a versenyre, Csíki Zolika és Verestói Árpika édesapjai, akik fiaiak nem túl sikeres szereplése után már a következő áldozatokon gondolkoznak, amelyet ők vagy fiaiak megtehetnek a jövőbeni sikerekért.
A legtöbb edzőhöz viszonyítva a Katona család viszonylag konszolidáltan adja a gyerekek tudtára az észrevételeiket, még ha szigorúan is. Szandra szerint ez így hat. Neki most kifejezetten szüksége lesz a hegyi beszédekre, mert a szemei előbb lebeg a cél: belehúzni, odatenni magát az edzéseken, fejben is összeszedni magát. Három hét múlva országos verseny lesz, ahonnan ki lehet a Balkán és az Európa-bajnokságra, erre kell felkészülnie.
Most 16 éves, nehéz periódus ez, amiben sokat kell áldozni a birkózásért. Bentlakásos, 3-ig iskolában van, 4-től 6-ig szilenciumon, 6-tól 8-ig van edzése. Lényegében ez a kimenője is, ami a bentlakásukban 6-tól 8-ig van. Fél 9-re szokott visszaérni, amikor már meleg vízzel sem tud tusolni – meséli. „Mehetnék akárhova, ha az edzéseket kihagynám, de az a jövőmre nézve nekem nem lesz jó. És nehéz, amikor hívnak a barátok, mondják, hogy mennek ide-oda” – sóhajt. Most a verseny már napokkal ezelőtt elvette a kedvét.
Az utóbbi időben nem úgy fogta fel, ahogy kellett volna, elhanyagolta az edzéseket. Az edzők szerint pedig nagyon sok múlik ezen, hiszen sok esetben ezek a gyerekek között nüanszok döntenek.
„Aki elhanyagolta, az most a saját bőrén érzi,
hogy mi volt a baj és ez alapján meg kell hozni a döntést, hogy odateszi-e magát a jövőben. Most nem gondolok Csíki Zolikára és Tamáskára. Mindketten ügyesen birkóztak, de nagyon nehéz ágra sorsolták őket. Összességében ügyes volt, de egyrészt edzés nélkül nem lehet, másrészt nem borulhat el az agyad a szőnyegen” – értékeli az első nap után a látottakat Zsolt, amikor egy helyre gyűlnek össze a csapattagok. Az elődöntőjét éppen elveszítő Tamáska még lehajtott fővel hallgatja, de őt nem féltem attól, hogy ne szívná fel magát a holnapi bronzmeccsre. Amilyen kicsi, olyan belevaló srác.
Nekem már az odaút során elnyeri a szimpátiámat, miután olyan magabiztosan kezel le velem, amilyennel nem vagyok szokva. Ez a gyerek 9 évesen már szarvast nyúzott – súgja oda nekem Katona László.
És hogy mennyire belevaló, azon is látszik, miben mesterkedik. Mivel edzőtársa, a nagyon eredményes Kristóf, nem indulhat az U15-ös Európa-bajnokságon, ezért azt találta ki, hogy akkor már az országost is el kellene engednie, pláne, hogy az U17-esre kijuthat. Ebben az esetben ő az U15-ösön Kristóf súlycsoportjából juthatna ki az ifjúsági kontinensviadalra.
Ha úgy látod, csak vesztes mérkőzésekről mesélek, jól látod. Azért teszem, mert ezekből tanul a legtöbbet az ember, és ezt a két edző is erősíti bennem a resicai verseny során. Azt azért elárulom, hogy
nem csak vesztes udvarhelyi mérkőzések voltak.
A vasárnapi nap kezdetén Bereczi Bálint vesztes bronzmeccse után, Vencike révén hamar egy dobogós, harmadik helyet ünnepelhettünk és még két döntős birkózónk is hátra volt. Például az előbb említett Fülöp Kristóf, aki 1 héttel korábban már a 15 éven aluliak országos versenyét is megnyerte. Lényegében a saját korosztályáét.
Ahogy meséli, annyira mozgékony gyerek volt, hogy hiába focizott már 5 éves korától, nem volt elég, beíratták birkózni is. Egy darabig művelte a kettőt párhuzamosan, de mivel a korondi csapatnál egyébként sem voltak meg elegen, a birkózás mellett maradt. Az első két évben nagyon szerette, aztán jött egy 1-2 évig tartó hullámvölgy, amikor nem igazán akart edzésre járni, de a szülei nem hagyták, hogy befejezze. 2-3 éve már nem is merül fel benne, hogy abbahagyja. Nagyon szereti, egyszerűen élvez birkózni, a mozgásokat, azt, hogy itt van szinte minden barátja is – indokolja.
Ő nyolcadikos, idén abszolvál, az u15-ös Euróa-bajnokságon az abszolváló miatt nem fog tudni indulni. Ettől függetlenül nem mondott le az esetleges nemzetközi sikerekről idén sem. Ha áprilisban a rendes országost megnyeri, akkor ki tudna jutni már az u17-es Európa-bajnokságra is. Kristóf a döntője előtt sem tűnik feszültnek, nem az a túlizgulós fajta, de ahogy elmondja, ezt attól függ, hogy mekkora a tét.
Tavaly volt az u15-ös Európa-bajnokságon a magyarországiakkal és elmondása alapján azt túlizgulta. Simán lehetett volna két nyert meccse és elrontotta. Nem volt boldog. Hát, most az lehet, a 17 évesek országos döntőjét is simán nyeri meg.
És naná, hogy Magor sem talál legyőzőre, már első nap is úgy dobálja el a hatalmas ellenfeleit – a 92 kilogrammos súlycsoportban –, hogy öröm nézni. Ez sem lesz 4 perc – mondja a döntő előtt utalva arra, hogy idő előtt megnyeri meccset, akárcsak a döntőig vezető meccsei nagy részét. Van önbizalma a srácnak, de azt is tudja, hogy vannak ellenfelei és ő is padlóra kerülhet. Ahogy mondja, nagyon sok esetben már a meccs előtt eldől minden, a mindsettől, attól, hogy mit sugároz az arcod az ellenfelednek. Úgy tűnik, benne megértek a sok esetben éppen Zsolt által elültetett gondolatok.
Miközben elgondolkodtatnak az általa mondottak, nézem, ahogy mindenkit kenterbe ver és ahogy mindenkivel hülyéskedik: egyik pillanatban még egy 100 kilós társával gyűrik egymást röhögve melegítőben a szőnyegen, a másik pillanatban már a resicai szurkoló gyerekek társaságában tűnik fel a tribünön egy dobverővel.
Nagyon várom, hogy őt és a testvérét, az ugyancsak bajnoki címeket halmozó Balázst is kérdőre foghassam. Az ő helyzetük a középiskolai éveik végéhez közeledve talán még bonyolultabb.
Oké, hogy ez egy nagyszerű közeg, ahol a gyerek egészségesen élhet, megtanulja a munka fontosságát, és annak gyümölcsét, amelyik egy nagyszerű, gondoskodó közösséget épít, és emberré nevel, de az évekkel egyre közelebb a válaszút és élesedik a kérdés: felnőttként milyen lehetőségeket nyújthat számukra a birkózás?
