Geréd Erikával jutna ki a vébére a román válogatott

Szeptember 17-én, pénteken kezdi a világbajnoki selejtezősorozatot a román női labdarúgó válogatott.

Cristian Dulca szövetségi kapitány szeptember elején hirdette ki a nemzeti együttes keretét, amelyben a székelyudvarhelyi Geréd Erika, a Vasas Femina korábbi csapatkapitánya is helyet kapott.

archív fotó a válogatott Facebook-oldaláról

Erika nyáron csapatot váltott, a magyarországi Diósgyőri VTK-hoz igazolt. Már jóval korábban megfogalmazódott benne, hogy kipróbálná magát máshol, ahogy fogalmaz, „menne egyet valamerre”.

„Az első perctől Magyarország volt a cél, olyan csapatot kerestem, ahol a fejlődési lehetőségem is megvan, és én is segítségére lehet a klubnak” – magyarázta, miért a DVTK lett a befutó. Úgy látja, jóval erősebb bajnokságba került, jobbak a feltételek is, úgyhogy bejöttek a számításai.

Nem került teljesen ismeretlen közegbe, új klubjában egy másik korábbi Vasas-játékossal, Balázs Csillával és két román válogatott labdarúgóval, Nagy Melindával és Sandu Biancával játszik együtt többek között. Így a válogatottban sincs „egyedül”, de megjegyzi, korábban sem érezte ezt, és ma már komfortosan mozog ebben a közegben, már nincs meg a kezdetleges drukk, hogy „úristen, nem ismerek senkit”.

A válogatottban alapembernek számít már,

erre utal az, hogy az első, horvátok elleni selejtezőt Erikával is promózta Facebook-oldalán a csapat.

A horvátok ellen a győzelem a cél, ahogy Moldova és Litvánia ellen is, és ugyan a másik két csoportellenfél, Svájc és Olaszország kiemelkedik a csoportból, szeretnék őket is megszorongatni. A csoportból egyenes ágon csak a győztes jut ki a 2023-as ausztrál és új-zélandi közös rendezésű világbajnokságra, a csoportmásodikok pótselejtezőt játszanak.

Erikákék pénteken 20 óra 30 perctől lépnek pályára a horvátok ellen a Mogoșoaia-i stadionban, a tervek szerint a mérkőzést a Pro X csatorna közvetíti.