Gáz és fűtés nélkül maradnak az iskolák?

A Tamásinak és az Eötvösnek jelentős tartozást kellene kifizetnie napokon belül, de egyelőre hiába várják az önkormányzat segítségét.

Az iskolakezdésre sem oldódott meg egyes – pénzügyi gondokkal küzdő – tanintézetek helyzete, a Tamási Áron és az Eötvös József középiskoláknak jelentős összegű gázszámlát kellene napokon belül rendezniük, különben akár fűtés nélkül is maradhatnak. Habár az iskolákat fenntartó polgármesteri hivatallal voltak egyeztetéseik az utóbbi időben, még mindig nem egyértelmű, hogy mi is volna a megoldás.

Amíg meleg van, semmi gond, de ha hideg lesz? Fotó: Gál Előd

A problémát Benedek Árpád Csaba RMDSZ-es tanácsos vetette fel újra a napokban, miután az augusztusi tanácsülésen szóvá tette: ígéretet kapott a hivataltól, hogy egy rendkívüli ülést összehívnak még a tanévkezdésre a tanintézmények költségvetésének kiegészítésére. Mivel azonban nem láttak lényegi előrelépést, és a Tamásinál tudták, hogy sürgőssé vált a helyzet, az RMDSZ frakció kérte az ígért tanácsülés összehívását a polgármestertől – erősítette meg Berde Zoltán frakcióvezető. Ezzel szinte egyidőben, azaz kedden, szeptember 6-án ugyan kaptak meghívót egy azonnali ülésre szerdára, de annak a napirendjén nem szerepel az említett kiegészítés, pedig úgy tudják, hogy Ölvedi Zsolt alpolgármester vezényletével bekérték már a tanintézetektől az aktuális igényeket.

Ölvedi szerint valóban volt egyeztetés a tanintézetekkel, együtt megvizsgálták a pénzügyi lehetőségeket, viszont – elmondása alapján – a hivatal „segítsége” abban merült ki, hogy elmagyarázták nekik, miként oldják meg házon belül a problémáikat. A Tamásinál például úgy látták, hogy elégséges pénz van a számlájukon, így arról próbálták meggyőzni az iskolavezetőséget, hogy abból intézzék a tartozásukat. Nagyobb igénnyel még az Eötvös József és a Tompa László iskola jelentkezett, előbbinek ugyancsak gázszámla fedezésére, utóbbinak a szennyvízhálózat fejlesztésére volna szüksége.

Ettől függetlenül vizsgálják a lehetőségét annak, hogy honnan tudnának önkormányzati pénzt átcsoportosítani a tanintézmények szükségleteire. Egy lehetséges költségvetésvetés-kiegészítésről azonban még csak most folynak a tárgyalások a hivatalon belül, és leghamarabb a szeptember végi rendes tanácsülésre várható javaslat – közölte kérdésünkre az alpolgármester.

A Tamásinál viszont a gond az,

hogy a – többletnek tűnő – saját forrásukra szükségük van a posztliceális egészségügyi képzés költségfedezetére addig, amíg a tandíjak beérkeznek november végéig a számlájukra. A téli gázszámlájukra adott haladék pedig már szeptember 12-én lejár, vagyis egy szűk héten belül kellene rendezniük a 230 ezerből hátramaradt 70 ezer lejt, amire már nincs forrásuk. Úgy, hogy eredetileg 1 millió feletti összeget számlázott nekik az Electrica, viszont megtámadták a felügyelő hatóságnál (ANRE), így sikerült negyedére lefaragniuk az összeget – számolt be Laczkó György igazgató, aki abban reménykedett, hogy lesz egy tanácsülés szeptember elején, amely kiigazítja a költségvetésüket.

„Amíg meleg van, semmi gond, de ha hideg lesz, és nem lesz pénz fűtésre, be kell zárni az iskolát” – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy tavasszal szolgáltatót váltottak, az E.on számláival naprakészen állnak, ezért attól mégsem tartanak, hogy a volt szolgáltató ténylegesen levághatná a gázt, mint ahogy a felszólításban (preaviz) szerepel. Az Electricától inkább attól tartanak, hogy beperelik őket.

Az Eötvösnél még nagyobb a baj,

170 ezer lejes számlát kell rendezni 11-éig, különben levágják a gázt – tudtuk meg Trinfa Pálma igazgatótól, aki szerint részükről és a hivatal részéről is volt megkeresés ez ügyben. Ők augusztusban kétszer is jelezték a hivatalnak, hogy nem fogják tudni kifizetni ezt a számlát, amely – egy gázóracsere nyomán történt – újraszámolás eredménye. Habár Ölvedi megkérdőjelezte a mérés pontosságát („hasukra ütöttek”), Trinfa Pálma szerint a tavalyi számláik alapján reális az összeg. Teljes mértékben biztosan nem tudják azonnal rendezni, de abban reménykednek, hogy ha részben törlesztik, kapnak némi haladékot az Electricától. 

A Tompánál két éve várnak

költségvetésre a szennyvízhálózat fejlesztésére. Egy része most megvan, de mintegy 30 ezer lejre szükségük volna még a pumpákra, hogy a szennyvíz a „megfelelő helyre” jusson – fogalmazott Libik Győző igazgató, aki az önkormányzat részéről egyébként pozitívnak értékeli a hozzáállást. Úgy érzi, megoldódik most már a probléma, neki azt ígérték, amint beazonosítják a forrást, elkülönítik a pénzt a beruházásra.

Ami a közelgő fűtésszezont illeti, egyik kérdezett iskolánál sem túl optimisták. A Tamásinál és az Eötvösnél már most látják, hogy valószínűleg nem lesz elég pénzük a számlákra, a Tompánál még nem látják, de a gázárak változásával – az igazgató szerint – nekik is lehetnek gondjaik. A városvezetés részéről Ölvedi Zsolt alpolgármester nem tudott erre megnyugtató választ adni, ők is várják, hogy mi lesz”.

Az égető kérdés felmerült a szerdai, szeptember 7-ei azonnali tanácsülésen is, a napirenden kívüli vitán nem csak az RMDSZ-frakció, hanem a POL-os Péter Balázs is kifogásolta a polgármesteri hivatal hozzáállását. Nem győzte meg őket az sem, hogy a polgármester személyesen egyeztetett a szolgáltatókkal, és az érintetteket afelől biztosította, hogy nem fogják levágni a gázt sehol sem. A tanácsülésről részletesen külön cikkben számolunk be.