Galacot verni kell, aztán lehet számolgatni

Fotó: archívum/GÁL ELŐD

Ismét hazai mérkőzése következik a Vasas Feminának a női labdarúgó elsőosztályú bajnokság kilencedik fordulójában. Székely János együttese a múlt héten nagyon fontos meccset nyert meg idegenben a Banat Girls ellen, ugyanis egy vereség esetén nagyon nehéz helyzetbe hozták volna magukat a lányok a felsőházi rájátszásba kerülést illetően.

A találkozót a 4. fordulóból pótolták, hiszen első alkalommal elutazott ugyan a Vasas, a hazai csapat nem tudott mentőt biztosítani, ezért nem lehetett lejátszani. Eseménydús meccs volt, de a 86. percét még 0-0-s állásnál kezdték meg a csapatok. Mindkét oldalon ziccerek maradtak ki mindkét játékrészben, a hazaiak még büntetőhöz is jutottak, de Sándor Barbara kivédte a tizenegyest, így gól nélküli döntetlenre állt az eredmény.

De jött az a híres utolsó öt perc

a Vasastól, amilyent egyszer már láthattunk idén, mégpedig az aradi Piroș Security ellen. Tíz perccel a vége előtt akkor még kikapásra állt Székely János együttese, aztán hármat vágtak a hajrában. Most a 86. percben tört meg a gólcsend. Mitri Ritának ívelték be középre, ő két védő között átvette a labdát, majd bevágta a hosszúba. Rita néhány perccel később a félpályától indult meg, cselezte magát végig egészen a kapuig, és meglőtte a másodikat. Ugyan még egy szabadrúgásból szépítettek a hazaiak, nem volt visszaút, a Vasas 1-2-re nyert Nagykomlóson.

Ennek köszönhetően a táblázaton is előléptek, egészen a negyedik helyig, megelőzve ezzel a megyei rivális FK Csíkszeredát. Nagyon úgy néz ki, hogy az első három helyet elfoglaló csapat: a Temesvári Poli, a Kolozsvári Olimpia, és a Bukaresti Carmen „más kávéház”, a Vasasnak a legjobb hatban kell végeznie, hogy szerepeljen a felsőházi rájátszásban.

A bajnokság jelenlegi állása:

A negyedik helyről ez meg is oldható, még ha nehezíti is a csapat helyzetét, hogy az utolsó két fordulóban – a tizedikben és a tizenegyedikben – a más szintet képviselő Temesvár és Kolozsvár vár rájuk.

Azelőtt azonban, vasárnap, november 20-án 14 órától a kilencedik forduló során a sétatéri stadionban Galacot fogadják, akik még nem tudtak meccset nyerni idén, mindössze egy döntetlenre futotta tőlük még az első fordulóban Nagybánya ellen. A bajnoki tabellán a Vasas mögött csupán 1 ponttal elmaradó csíkiak az elmúlt fordulóban például 8-0 arányban ütötték ki őket.

Valamelyest az is jó hír a csapatnak, hogy az őket üldöző csíkiaknak is meg kell még mérkőzniük Temesvárral a hátramaradt három forduló során, és a csíkiaktól csupán rosszabb gólkülönbsége miatt elmaradó Alexandriára is vár ezalatt egy temesvári, illetve egy kolozsvári meccs.