Fotókon csodálhatod Hargita megye kincseit

Február 29-én, csütörtökön 18 órától a Prisma Fotóklub négy tagja, Csóti Béla, Pataki Hajnal, Borviz Attila és Darvas Rezső – a Fotósnégyes Alkotócsoport tagjai – kiállításának megnyitóját tartják a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében.

Ez alkalommal az alkotók a megye legszebb tájait, védett virágait, az itt élő emberek által őrzött és ápolt hagyományokat, kézműves mesterségeket, emlékezetesebb eseményeket kapták lencsevégre, kötötték csokorba és mutatják be a közönségnek. A tematikus kiállítás természetesen csak ízelítőül szolgál, hiszen megyénk szépségét, látnivalóit, az itteni szokásokat, hagyományokat csak úgy lehet igazán felfedezni, ha többször bejárjuk ezeket a tájakat, éljük és megéljük a mindennapok és ünnepek szép szokásait – márpedig ehhez néha egy egész élet is kevésnek bizonyul. Reméljük, hogy ez a fotókiállítás is segít abban, hogy egy kicsit jobban megismerjük Hargita megye sokszínű arcát, az itt élő emberek életét, szokásait és lelkivilágát úgy, ahogy mindez a Fotósnégyes Alkotócsoport lencséin átszűrődik – írják a kiállításról a Művelődési Ház közösségi oldalán közzétett eseménynél.

A kiemelt kép illusztráció / forrás: Művelődési Ház Facebook-oldala