Forgalomkorlátozás a Hargita felé – frissítve

Július 20-ától több órára és több alkalommal is leállhat a forgalom a Madarasi Hargitára vezető Filió útján – tájékoztatta a lakosságot Nagy Attila, Zetelaka község polgármestere. A munka előrehaladtával ugyanez a helyzet állhat elő az ivói úton, a Kolping-táboron felüli szakaszon, ahol a kivitelező a sáncok betonozásával foglalkozik.

Hozzávetőleg három hétig tartanak még a munkálatok, a Filió útjának aszfaltozott szakaszától az ivói eltérő irányában haladnak tovább, naponta 150-200 métert. Csütörtökön nagyjából másfél-két kilométerre vannak az eltérőtől, mondta érdeklődésünkre a polgármester.

Ha sietős, akkor érdemes kerülni Szentegyháza irányába, ellenkező esetben két-három óránként kerülhető ki a munkagép.

Frissítés: Teljesen lezárják a forgalmat munkaidőben, közölte a polgármester a kivitelezővel való egyeztetés után.