Fordulatos találkozón a kolozsváriak elvitték a pontokat

 

Nagyot harcoltak az udvarhelyi lányok, de a végén nem ők örülhettek.
Fotók: Sinka-Király Levente

Közel kétszáz néző előtt hazai pályán fogadta a udvarhelyi együttes a kolozsváriakat a női labdarúgó 1. Liga tizenötödik fordulójában.

Az udvarhelyiek a Kajtár – Bíró, Kis, Dávid, Mitul, Colesnicenco, Barabási, Benő, Vlădulescu, Țabur, Marinescu kezdő tizeneggyel indították a mérkőzést. Csereként pályára lépett még Mitri és Balázs.

Enyhe kolozsvári fölénnyel kezdődött a találkozó, de a Vasas-lányok bátor védekezéssel álltak ellen a bajnokcsapat próbálkozásainak. Többnyire a középpályán folyt a játék, komoly helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki. A vezetést mégis a vendégek szerezték meg. Egy szögletrúgást követően, ami átszállt Kajtár feje fölött, a menteni próbáló Colesnicenco vállán pattant meg szerencsétlenül a labda, és az udvarhelyi kapuban kötött ki.

A találatot követően nem hátrált meg a Vasas Femina. Jól tartották a labdát, a passzok is célt találtak, de komoly helyzet nem alakult ki. Nagy akadályt jelentett az is, hogy a vendégek játékosai az ütközéseknél rendre a földön maradtak, megszakítva az udvarhelyiek játékritmusát.

A jég a 42-ik percben tört meg. Țabur kapott egy jó labdát, és a kolozsvári kapuson átemelve egyenlített. Újabb három percnyi játék után ismét Țabur volt a főszereplő, aki egyéni akcióban vezette el a labdát az ellenfél tizenhatosáig. Kicselezve a védőket, majd a kapust is, szerezte meg az udvarhelyieknek a vezetést. Pihenni egygólos udvarhelyi előnnyel mehettek a csapatok.

A második részt a kolozsváriak kezdték jobban, két perc alatt egyenlítettek, majd újabb két percnyi játék után átvették a vezetést. Az utolsó fél órában mindent megpróbált a Vasas Femina, erőn felül rohamoztak a kolozsváriak térfelén, de az egyenlítő találat nem jött össze. A mérkőzés 3-2-es vendéggyőzelemmel ért véget.

A játék képe alapján az udvarhelyi lányok nem érdemeltek vereséget, igazságosabb lett volna a döntetlen, de a szerencse ma nem volt velük. A Vasas Femina legközelebb április 26-án a sereghajtó Târgoviște otthonában javíthat.

Női labdarúgó 1. Liga, 15. forduló

Székelyudvarhelyi Vasas Femina–Kolozsvári Olimpia 2–3 (2–1)
Gólszerzők: Țabur (42., 45+1.), illetve Colesnicenco (7., öngól), Bălăceanu (47., 49.)
Vasas Femina: Kajtár – Bíró E., Kis (Balázs, 73.), Dávid, Mițul, Colesnicenco, Barabási, Benő (Mitri, 55.), Vlădulescu, Țabur, Marinescu.

Borgóprundi Heniu–Kisbecskereki Fortuna 1–0
Nagybányai Függetlenség–Galaci Universitatea 5–0
Bukaresti Fair Play–CSS Târgoviște 2–8

A bajnokság állása:

1. Kolozsvári Olimpia 36 pont
2. Kisbecskerkei Fortuna 24 p.
3. Borgóprundi Heniu 23 p.
4. Székelyudvarhelyi Vasas Femina 23 p.
5. Alexandriai Universitatea 21 p.
6. Nagybányai Függetlenség 17 p.
7. Galaci Unoversitatea 16 p.
8. Bukaresti Fair Play 10 p.
9. Târgoviște-i CSS 3 p.