Fotó: GÁL ELŐD

Írjál róla, és el vagy engedve Szentgyörgyre. Nyilván beadtam a derekam, de nehéz nekem ez, hiszen Sepsiszentgyörgyön édesapám festményeit állították ki. Őt Gál Attilának hívják, és amellett, hogy munkásember, bátran hívom jó képzőművésznek is, és végtelenül büszke vagyok rá, és hálás neki minden miatt, amit kaptam tőle. Talán pont ezért ilyen nehéz.

Vagy, mert kiskoromban minden barátom festményt kapott szülinapjára, vagy mert kisfiúként inkább éreztem magam a Hargitán a tájképekkel kirakott szobámban, mint egy gyermekszobában. Szóval nehéz írnom és beszélnem róla anélkül, hogy elviccelném, vagy szirupos lennék.

Ezért Dr. Péter Sándorra marad

beszélni róla, ő nyitotta meg ugyanis édesapám hetedik kiállítását február 15-én, pénteken, most a változatosság kedvéért Székelyudvarhely helyett Sepsiszentgyörgyön. A Kónya Ádám Művelődési Házban rendezett, könyvbemutatóval összekötött megnyitón több mint ötvenen vettek részt.

Dr. Péter Sándor bögözi származású újságíró, magyar nyelv és irodalomtanár kifejezte örömét, hogy végre egy udvarhelyi képzőművészt köszönthetnek Gál Attila személyében, és az udvarhelyszéki tájakat ábrázoló festmények által kicsit újra otthon érezheti magát. A festmények többsége Nyikó- és Homoród menti, hargitai tájat ábrázol, vagy éppen a Zágonban található Mikes-tölgyeket.

Apu festményei a tájakon kívül utcarészleteket, házakat jelenítenek meg, ezek a művészt méltató Péter Sándor szerint amellett, hogy szépek, roppant hasznosak is, „valamikor nagyon fontos emlékiratai lesznek ezeknek a székely falvaknak”.

Munkás és művészember

– mondta a marosvásárhelyi születésű festőről az irodalomtanár. Édesapámat szülővárosában Haáz Sándor, Haáz Rezső fia tanította, meghozta a kedvét a képzőművészethez, aztán Udvarhelyre költözése után Maszelka Jánossal is kapcsolatba került, ő is hatással volt művészetére. 2000 óta fest aktívabban, időközben a Matrica mérőműszerészéből az Orbán Balázs Általános Iskola karbantartójává válva „értő közönségre talált”. A magyar nyelv és irodalom osztály falai például költők arcképeivel gazdagodtak általa az iskolában.

 „Én azt mondtam Attilának, hogy ne búsuljon, mert ha közben lemeszelik, mint a Szent László festményeket a templomokban, és 300 év múlva valaki lekaparja a külső festést, akkor felderülnek, hogy lám-lám, itt vannak annak az Attilának a festményei, aki gondnokként vállán cipeli a falfestészet felelősségteljes terheit”, viccelődött Péter Sándor, majd tovább elemezte édesapámat és festészetét.

„Ilyen ecsetkezeléssel könnyen rajzolhatna a szél által kicsavart fákat is, de hiányzik a szélvész a képekről. Kiegyensúlyozott, nyugodt a festészete, és úgy tűnik, ő is” – ecsetelte, hogyan van jelen Gál Attila saját festményeiben.

„Eddig is azon voltam, hogy valami szépet alkossak, ezután is ezt fogom tenni” – szólt végül hozzá saját kiállításához a nyilvánosságot kerülő édesapám a megnyitó zárásaként, majd Kisgyörgy Zoltán Alsó-Háromszék című turistakalauzát mutatták be a jelenlévőknek, mi pedig a szentgyörgyi rokonokkal való koccintgatás után hazaindultunk Székelyudvarhelyre.