Folytatódik a SZFC hullámvasútja?

Mindent láthattunk már idén a Székelyudvarhelyi FC-től a román harmadosztályban: nagyarányú kiütést, a bajnokság éllovasának legyűrését, meccseken át tartó győzelmi sorozatot, több meccs vereségi szériát, drámai, hosszabbításban elveszített találkozót és szenvedős döntetlent a sereghajtótól.

Miután egy három meccs győzelmi szériát mutatott be Gabriel Rădulescu vezetőedző együttese, az utóbbi két fordulóban ismét elkezdett döcögni a szekér: nem sikerült hazai pályán megverniük a ligautolsó Olimpic Zărnești-et, majd a legutóbbi fordulóban Barcarozsnyóra utazott a csapat, hogy visszavágjon a harmadik fordulóban elszenvedett vereségért. Ma egy célunk van:

„bevenni” Barcarozsnyó várát

és kitűzni rá az SZFC zászlóját – írta a klub Facebook-oldalán a találkozót megelőzően, azonban az Albert – Marucza, Berkeczi, Kovács Sz., Tordai, Savin, Szakács, Matei, Simó, Becze, Gavîrliță kezdősorral felálló SZFC hiába játszott egy nagyszerű első félidőt, hiába volt több helyzete, a második félidőben a hazaiak szerezték meg a vezetést Druga fejesgóljával, majd 3 perccel később büntetőhöz is jutottak, amit Roșu értékesített, így már 2–0-ra vezetett Barcarozsnyó. Két percen belül „visszakapta az ajándékot az udvarhelyi gárda, és Simó sem hibázta el a büntetőt, szépített az SZFC.

A csapatnak a hajrában még volt egy nagy lehetősége az egyenlítésre, amikor a 83. percben egy szöglet után fejeltek kapura, de az ellenfél a gólvonalról mentett. „Szerintünk gól volt, a játékvezetők szerint természetesen nem, marad a 2–1” – írta a csapat élő szöveges közvetítésében. Innen már nem volt visszaút, kikapta a találkozót az udvarhelyi csapat, amelyet így elkerült Rozsnyó a tabellán.

A bajnokság jelenlegi állása:

Öröm az ürömben, hogy kikapott a Brassói SR is, amely így továbbra is lőtávolban, a táblázaton 1 pontra maradt az udvarhelyiektől, és most pénteken „meg is lehet húzni a ravaszt”, hiszen a két együttes egymás ellen lép pályára a sétatéri stadionban november 18-án, pénteken 14 órától.

A brassóiakról idén felemás emlékei vannak Simó Csongiéknak, hiszen a kupában úgy kaptak ki tőlük még a szezon elején, hogy a rendes játékidőt, 90 percet követően még vezettek, az ötperces hosszabbításban előbb egyenlített, majd fordított Brassó. Az első, Brassóban játszott bajnokit viszont az udvarhelyiek nyerték, és amennyiben ez ismét megtörténik, az SZFC meg is előzi őket a tabellán, felkapaszkodva ismét a rájátszást jelentő negyedik helyre. Vereség esetén az SZFC előtt álló csapatok elléphetnek, és ketten is kielőzhetik őket, ugyanis mind Păuleștinek, mind a Sepsi OSK fiókcsapatának csupán 1 pont a hátránya az udvarhelyiektől.

Kiemelt kép: archívum/GÁL ELŐD