Fogynak az oltóközpontok

Negyvenöt oltóközpont függesztette fel ideiglenesen a tevékenységét, további 136-nál pedig csökkentették az oltópontok számát – közölte az országos oltási kampány koordinátora, Valeriu Gheorghiţă, aki szerint így több mobil oltócsapat tud majd kiszállni a vidéki településekre.

A katonaorvos kijelentette, 314 oltóközpont rövidebb nyitva tartásra vált, az eddigi napi 12 óra helyett hat vagy akár négyórás programmal fognak működni. Azt is mérlegelik, hogy bizonyos oltóközpontok hetente egy, két vagy három napra zárjanak be, hogy még több mobil csapat tudjon vidéken oltani – magyarázta a szakember.

Elmondta, szerinte a hideg idő beálltával, amikor az emberek inkább zárt térben tartózkodnak, ismét nőni fog a koronavírusos megbetegedések száma Romániában, és csak oltással kerülhető el, hogy az esetszám-növekedés jelentős legyen. Hozzátette, az oltásnak megelőző szerepe van, nem kell megvárni vele az újabb megbetegedési hullámot. A hatóságok és a polgárok közös erőfeszítésének köszönhetően jelenleg jó a járványhelyzet Romániában, ahhoz azonban, hogy ez stabil és tartós legyen, megfelelő szintű átoltottságra van szükség – jelentette ki.

Agerpres