Finomabb az új kifli

Eddig olyan kemény volt, hogy egymást dobálták vele, most meg olyan finom, hogy versengenek érte – megnéztük, milyen az állami tízórai.
Fotó: GÁL ELŐD

Hétfőtől más beszállító biztosítja több Hargita megyei településen, köztük Székelyudvarhelyen is az általános iskolásoknak a kiflit. Eddig rengeteg panasz volt a péktermékre, amit egy tordai cég szállított. Előfordult, hogy penészes, vagy az előírtnál kisebb méretű volt, vagy éppen nem szállították ki időben. A tízóraira szánt termékek közbeszerzését a megyei tanács bonyolítja, januártól pedig új szerződést kötöttek, ezúttal a Harmopan Rt.-vel.

Az Orbán Balázs Általános Iskolába éppen azután érkeztünk, hogy a diákok megkapták a tízórait. Abban mindenki egyetértett, hogy az új kifli abszolút siker.

„Ez biztonságos, mert az előzővel koponyát lehetett volna törni, olyan kemény volt” – mondja a nyolcadikos Bogi. Eddig nem is nagyon ették meg, sokan dobálták a kiflit – fűzi hozzá – de most már inkább azon vitatkoznak, ki vigye haza, mert készíthetnek belőle uzsonnát, hot-dogot, sőt, még pudingos desszertet is.

„Nekem is sokkal jobban ízlik, mint az előző. Az nagyon kemény volt, ha valakit fejbe ütöttél vele, el is ájulhatott” – bólogat egyetértően a szintén nyolcadikos Ákos.

A tanárok szerint is érdemes volt más termelőt választani: már az első nap mind elfogyott a kifli, ilyen még soha nem volt – mondják.

Voltak, akik már reggel nyolckor várták a szállítmányt – árulta el Gál Attila karbantartó – mert régebben 7 és 8 óra között már érkezett, de most 10 körül szállítják.

Kekszbe esett légy

A Pedában az ötödikesek majszolták épp a friss tízórait az egyik szünetben.

Nagyon finom, sokkal finomabb, mint eddig – tanúsítják a lányok, Anna és Emese. Ők még arra is emlékeznek, hogy egy ideig kekszet kaptak kifli helyett, de azzal sem volt minden rendben, egyszer legyet találtak benne – mesélik.

A 80 grammos kifli mellé egyébként 2 deciliter tej is jár a diákoknak. A Lactis Kft. termékére eddig nem volt panasz, jó minőségű és szeretik is a diákok – tudtuk meg az Orbán Balázs karbantartójától, aki a tízóraik kiosztásáért felel. Az alsó tagozatosoknak kiosztják, a nagyobbak maguk jönnek a tízórai után. A hiányzók létszámát lejelentik, és másnapra annyival kevesebb fejadagot rendelnek, így még a szavatossági időbe is belefér – magyarázza.

A kormány egy 2017-es határozata alapján a tej-kifli programot kiegészítenék gyümölccsel is, de ez nem működik még az ország minden pontján. A határozat értelmében egy iskolás vagy óvodás napi élelmiszeradagjának értéke nem haladhatja meg a 2,05 lejt, amiből 0,6 lejt tehet ki a gyümölcs és zöldség, 0,88 lejt a tej és tejtermék, illetve 0,57 lejt a péktermék ára.