Fiatfalván zárják az ajtót

Idős embereket vertek meg és raboltak ki szombaton éjszaka a Székelykeresztúrhoz tartozó faluban. Előző nap kaptak nyugdíjat.
Fotók: PÁL EDIT ÉVA

Azt a tíz másodpercet nem kívánom senkinek, amikor bedugtam a fejem az ajtón, és megláttam anyósomékat – mondja telefonon vasárnap délután Szabó Gyöngyi, az áldozatok menye.

A félholtra vert két idős embert szombat délelőtt ugyanis a hozzájuk érkező menyük és fiuk találta meg. A feleség, Szabó Gyöngyi nyitott be elsőként a házba, az udvarra néző szobába. A 95 éves Takács Dénes bácsi és felesége, a 86 esztendős Takács Rózsika néni a földön feküdtek, rájuk dobálva a szekrényből kirámolt ruhák, csak a fejük látszott ki. Az is véresen, feldagadva és a felismerhetetlenségig összeverve. Valószínűleg kirabolták őket.

– Apósom nem volt magánál, anyósom tudott beszélni, kicsit jobb állapotban volt – számol be a meny. Elmondja, a bácsit kómában vitte a mentő a székelyudvarhelyi kórházba, egy külön egység pedig a néniért jött. Azóta mindketten az intenzíven fekszenek.

Dénes bácsi azóta magához tért, kérésre mozgatja kezét-lábát, de nem tud beszélni, „a gépeken van, amíg a hematómák felszívódnak”. A fején érték az ütések, mindkét áldozatot a fejükön ütötték, az orvosok szerint tompa tárggyal. A bácsinak hematómák keletkeztek az agyán, de CT eredmények alapján az arccsontja, bár nagyon csúnyán össze volt verve, nem tört el. A néninek viszont az orrcsontja összetört. Ő már jobban van, de még időnként összefüggéstelenül beszél, az orvosok szerint az őt ért trauma miatt ez nem is csoda – számol be Gyöngyi.

A házba nem lehet bemenni

– mondja a 242-es házzal szemben álldogáló Derzsi Domokos, az egyik szemben lakó szomszéd. Máskor simán be lehetett volna, hisz Fiatfalván nem szokás bezárni az ajtót, mert mindenki ismer mindenkit, és eddig semmi baj nem történt. De most nem lehet. Le van pecsételve.

– Az utcán hallottam, az egyik rendőr mondja a másiknak: megáll az eszem, eddig ahány emberrel beszéltem, egy se zárja be az ajtaját. Van ilyen falu ebben az országban, ahol nem zárják az ajtót, képzelje el! Mi is mondtuk eleget anyuéknak, zárják be, de örökké azt mondták, minek, ki jönne be ide? Na ne félj, ezentúl biztos mindenki zárni fogja – állítja erről a meny.

Domokos bácsi tanár volt a helyi gimnáziumban, a többi szomszéddal tanácskozik a háza előtt, ő meséli el nekünk részletesen, hogy mi történt. Ő péntek délután fél öt körül látta utoljára a bácsit, – aki korábban levente katona, majd hadifogoly is volt, s ezért kicsit zárkózottabb, nem annyira beszédes – havat seperni a háza előtt.

Derzsi bácsi este tízkor, a meccs után jött ki a házból aznap utoljára, hogy elszívjon egy cigarettát, de mindenfele csend honolt. Reggel fél nyolckor nyitott ki ismét az udvarra, akkor se vett észre semmi különöset. Megmutatja, hogy a ház hátánál látszó fürdőablak előtti szobában történt az eset, ott aludtak az öregek, akik napközben a kisebbik épületben tartózkodnak.

A történet pikantériája, egyben a rablók pimaszsága, hogy a közvetlen szembeszomszéd a keresztúri rendőrfőnök. A rendőrfőnök vagy valamelyik családtagja fél négykor érkezett haza taxival, de ők sem vettek észre semmit.

Nem vagyonosak, de spóroltak, s a nyugdíjat is akkor kapták – válaszolt a kérdésünkre, hogy vajon a gazdagság miatt választották-e pont őket a rablók.
Negyed tizenegykor jöttek a gyerekek, valamit betettek a melléképületbe, s aztán nyitottak be a házba. Gyöngyi ment elöl, egy résnyire tudta kinyitni csak az ajtót, ott feküdt Rózsika néni.

Nem ér egy kollektívnyugdíjt az élet

Domokos bácsi úgy véli, a rendőrökre hivatkozva, hogy szombat hajnalban 2 és 4 óra között történhetett a rablás.

Rózsika néni azt mondta, „egyik magasabb volt, a másik alacsonyabb, maszkosok, nem tudja kik voltak, de a hangjuk alapján felismerné őket” – állítja Derzsi szomszéd.

Ahogy anyósom elmondta, a rablók ketten voltak, pénzt követeltek, elemlámpával világítottak össze-vissza. Megkérdezték tőle a rendőrök, hova tette a pénzt, és nem találták meg azon a helyen. Úgyhogy valószínűleg elvitték – meséli Gyöngyi, a menyük.

„– Mondja meg, hova jutott ez a világ, ha két kollektív nyugdíjat nem ér az emberi élet” – kérdezi az asszony a visszaemlékezéstől feldúltan.

Előre kitervelve

A rendőrség a családot sem engedte be az udvarra többet, a szombat este fél kilencig tartó helyszínelés alatt az utcán tartózkodtak, csak este nyolckor mehettek be, hogy elvegyék azokat a dolgokat, amikre az elkövetkező napokban szükség lehet.

Az ajtót lepecsételték, azt mondták legalább két-három napig, az adatok feldolgozásáig így kell maradnia. Szóba sem nagyon álltak a családtagokkal, hogy ne szivárogjon ki semmi, a nyomozást gátló információ, csak annyit mondtak, feltételezik, helybéli vagy jó helyismerettel rendelkező lehetett az elkövető és előre kitervelt cselekedet volt – tudtuk meg a menytől.

A nyomok egyelőre a kertig tartanak, de több közúti kamerán is meg fogják nézni, kik közlekedtek aznap éjjel a Fiatfalvi úton. Derzsi bácsi valamelyik rendőrre hivatkozva azt mondja, egy szentábrahámi és egy helyi lakos „buletinjét vitték el a rendőrök”.

Azt beszélik, egy harmadik személy is részt vehetett a betörésben, egy nő figyelhette meg a két idős embert, s adta le a drótot a két elkövetőnek. De mindez csak pletyka, hallottak részleteket az emberek, és kikerekítették a történetet – mondja Szabó Gyöngyi abban reménykedve, hogy hamarosan előkerül a két gazember.

Hozzáteszi, a múltkori kormányrendelet után attól fél most mindenki, hogy kiengedik a börtönből a sok elítéltet, s azok rövidesen vissza fognak csorogni oda. Csak közben életeket tehetnek tönkre.

Gheorghe Filip rendőrségi szóvivő kérdésünkre vasárnap megerősítette a verés tényét, a részletekről azonban hétfőn 11 óráig még nem tudott tájékoztatni, a Hargita Megyei Ügyészség engedélyét kell kérnie hozzá. A hatósági információkkal később jelentkezünk.

A szóvivő 14.20-kor sem tudott több részlettel szolgálni, mivel az ügyész nagyon elfoglalt a Madarasi-Hargitán történt erőszakcselekményekkel, másrészt a feltételezett forgatókönyvekkel ötleteket adhatnak az elkövetőknek. Egyelőre még az sem teljesen tiszta, hogy rablás vagy rablási kísérlet történt-e, mert nem lehet tudni, hogy vittek-e el pénzt. Mindkét áldozatot alaposan megverték, mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek a péntek éjszaka történt incidensben – erősítette meg a rendőrség szóvivője a helyszínen hallott információkat.