149 559, papíron gyűjtött aláírást tartalmazó formanyomtatványt adott át az RMDSZ csütörtökön Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács elnökének, a nemzeti régiók védelme érdekében indított európai polgári kezdeményezése támogatására – írja közleményében a szervezet.
Az RMDSZ által korábban vállalt 200-220 ezer aláírás összegyűjtése a járványhelyzet miatt tehát mintegy háromnegyed részben tudott teljesülni, de ezért is köszönetet mondott az SZNT elnöke.
A több mint 262 ezer elektronikus aláírással együtt így 412 ezerre nőtt a Székely Nemzeti tanács által ellenőrizhető támogató aláírások száma, más partnerek visszajelzései alapján félmilliónál is többre becsülik a teljes számot. Ugyanakkor három országban – Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – teljesült a szükséges minimális aláírásszám.
A polgári kezdeményes sikeréhez összesen legalább 7 uniós tagállamban kell elérni a küszöböt, és összegyűjteni az egymillió aláírást ez év május 7-éig. Az SZNT optimistán így is elérhetőnek tartja a kitűzött célt, de a koronavírus-járványra való tekintettel arra kérte az Európai Bizottságot, hogy hosszabbítsák meg félévvel a határidőt. Válasz egyelőre nem érkezett kérésükre.