Fellendülőben a zöld autózás Székelyföldön

Emlékszel, amikor két éve az első ePulse feliratú Tesla után fordítottad a fejed Udvarhely utcáin? Igen? Nem?

Erre én sem. Ugyanis két éve, bár Tesla már volt, de ePulse még nem. Azért kezdem ilyen furcsán ezt a történetet, mert szerintem kicsit olyanok, mintha mindig is itt lettek volna, pedig még egy éve sem indult el a környék zöldítése autók terén.

Úgy egyeztünk, hogy a „showroomban” beszélgetünk László-Velin Zoltánnal és Vetési Nándorral, az ePulse ügyvezető igazgatójával és értékesítési menedzserével, de ezt áthelyezzük, mert a showroomban nincs autó: – Nem tudunk, mit berakni, minden ki van adva – viccelnek, de mint tudjuk, minden viccnek fele igaz.

A falon még van egy apró hiba, de mivel irodájukban még a cserepek is zöldek, ezt elnézhetjük nekik.

Új termék – új szolgáltatás

Az ePulse 2021 elején indult el teljes gőzzel. A zöld autózás fellendítése, értékesítése volt a céljuk, és arra gondoltak, hogy ezzel az újszerű termékkel hozzanak egy új szolgáltatást is, ami illik hozzá, így találták ki, hogy hosszú távon adjanak bérbe elektromos és hibrid autókat.

Sokkal nyitottabbak erre az újításra a környékbeliek, mint amire számítottak, több visszajelzést kaptak, hogy örvendenek az emberek, hogy nem csak Bukarestből lehet bérelni, hanem itt, Székelyföldön is – meséli Nándor. A kliensek egy részének nem is ez az első bérelt autójuk, másoknak már volt ezzel kapcsolatos tapasztalatuk, nekik nem kell magyarázni, hogy miért éri meg.

A szolgáltatás különösen népszerű a jogi személyek körében, akiknél nagy előny a hosszú távú bérléssel járó kiszámíthatóság, már flottát is adtak bérbe – mondják. Bérelni nem csak új autókat lehet, a pár éves autókat is sokan választják, hiszen fontos a megfizethetőség is.

fotók: DÁVID ANNA JÚLIA

„Volt olyan ügyfelünk is, aki nem egy konkrét autót akar tőlünk bérelni, hanem a havi díjért cserébe azt kéri tőlünk, hogy mindig olyan autót adjunk neki, amilyenre épp szüksége van. Ha például vadászni megy, akkor egy 4×4-es autó legyen, ha pedig a városban járkál, elektromos. Így igazából 2-3 autót bérel egy kicsit nagyobb havi bérért, de egyszerre mindig csak egyet. Igazából ő továbbfejlesztette már a szolgáltatásunk modelljét. Ez meglepő volt” – tér ki egy egyedi esetre Zoltán, hozzátéve, hogy próbálják teljesíteni azt, amit a piac kíván.

Külföldön nagyon jól működik a hosszú távú bérlés, Magyarország is fényévekkel előttünk jár. Ott már nincs olyan márkaképviselet, amelynél ne lehetne hosszú távon autót bérelni. Az ePulse-hoz azért társul jól ez a szolgáltatás, mert az autóik is újszerűek, alternatív meghajtásúak. Az az ember, aki egy ilyen autó megvásárlásán gondolkodik, az nyitott annyira, hogy ne vásároljon, hanem béreljen.

A rövidet is szeretik

Az ePulse-nál rövid távú bérlésre is van lehetőség (ez jelenthet egy napot, de akár hónapokat is), erre is meglepően nagy volt a kereslet már az első évben. Az új autók leszállítási ideje kitolódott az utóbbi időszakban, és ez a tendencia várható továbbra is, ezért több ügyfelük is bérelt arra a pár hónapos időszakra autót, amíg a rendelése megérkezik.

Rengeteg ügyfelük pár hétre, egy hónapra bérelt elektromos autót, hogy kipróbálja milyen, hogyan tudja köré szervezni az életét és ezután döntött arról, hogy elektromos autót vagy hibridet válasszon.

Olyanok is vannak, akik rájöttek, hogy az évi két hosszabb útért nincs értelme fenntartaniuk egy nagy autót, inkább arra a másfél-két hétre bérelnek egyet a nyaraláshoz, kisebb kiránduláshoz. És persze van, aki ide jár haza vagy kirándulni, rövidebb periódusra, közülük is több ePulse ügyfél került ki.

Rövid távon a két nagy sztár a Toyota Yaris és a RAV4, de hölgyeknél a C-HR viszi a prímet. Sokan várták már, és mostantól lehet a Tesla Model 3-at rövid távon bérelni, 100 euró egy napra egy 1000 eurós kaucióval.

Tudom úgy tölteni az autót, hogy a harmadikról kilógatom a hosszabbítót?

Az elektromos autóktól még mindig ódzkodnak kicsit az emberek, de az ügyfeleknek, akárcsak a külföldi felhasználóknak, az a tapasztalatuk, hogy egy kis átszervezéssel, másfajta tervezéssel teljesen élhető velük az élet.

Nándor elmondja, hogy ő követi a környéken a töltők megjelenését. Exponenciális növekedést lehet megfigyelni, és ez még fokozódni fog. Minél több elektromos autó lesz az utakon, úgy erősödik ez a hálózat és egy idő után nem fog problémát jelenteni a töltés. Emellett egyre nagyobbak az európai uniós és román állami támogatások, megjelentek pályázatok villámtöltőkre, ezek mind arra vezetnek, hogy ez legyen a jövő.

Több önkormányzat is tervez töltőhálózatot kiépíteni a településén, illetve elektromos autót vásárolni saját használatra, már csak azért is, mert nekik kötelező, hogy a flottájuk bizonyos százaléka alternatív meghajtású autó legyen.

Zoltán szerint az elektromos autózást úgy kell elképzelni, hogy alapvetően otthon töltöd az autót éjjelente, vagy amikor ráérsz, és hosszú utakon megállsz egy-egy villámtöltőnél. Ezeknél magasabb áron tudsz tölteni, viszont sokkal gyorsabban, tehát amíg 30-40 perc alatt egyet kávézol, eszel egy szendvicset, az autó töltődik annyit, hogy azzal nyugodtan lehessen tovább haladni.

Ha megfelelően választ az ember elektromos autót, akkor a hétköznapi, városban autózások harmad annyiba kerülnek, mint a hagyományos üzemanyagokkal.

Sokan attól tartanak, hogy mi történik, ha elromlik az autó, viszont az ügyvezető igazgató szerint túlzott ez a félelem. Ők nap mint nap elektromos autókkal járnak, dolgoznak, és azt látják, hogy mivel teljesen másképp vannak felépítve, szinte nincs, ami elromoljon bennük. A villanymotorral nincs gond, ahogy az akkumulátorral sincs. A kopó alkatrészek ugyanúgy néha cserére szorulnak, de azt megoldják az ePulse-nál is. Összességében úgy ítélik meg, hogy nem nehezebb a szervizelésük, mint egy hagyományos autónak.

A kínai az új német

Új elektromos autók érkeznek 2022-ben az ePulse-hoz, ezeket egy külföldi látogatás során választották ki Zoltánék. Abban is sikerült megegyezniük, hogy ők lesznek a kínai márka hivatalos márkaképviselete mind az értékesítés, mind szervizelés területén. Na de mire is számíthatunk?

Nagy az igény a SUV típusú autókra, erre is szeretnének válaszolni a Seres 3-mal, amit nem csak bérbeadnak, hanem értékesíteni is akarják. Minőségben és árban korrekt konstrukciót képez – mondja az értékesítési menedzser.

Bár kínai márka, de európai igények szerint volt építve, európai piacra, ár-érték arányban messze lekörözi az itteni konkurens márkákat. Jó minőség, elérhető áron. Két változatban lehet kérni, a Seres 3 Comfort változat roncsprogramban 22.900 euró, a Luxury pedig 26.950-ért lesz kapható. És egy kis meglepetés, hogy a színt az ügyfél költségmentesen választhatja.

Emellett érkezik az elsősorban taxiautónak fejlesztett, tágas FAW NAT, amelynek nagy utasterébe egy elektromos oldalajtón is be lehet jutni. Ebből, ha minden jól megy, szeptemberben lehet számítani az első példányra. Ára az állami támogatással 23.980 euró lesz.

Két kisebb elektromos, szállításra alkalmas autó, az EC35 és az EC31 is felkerül a palettára. Az egyik egy zárt, kicsi furgon, 250 km a hatótávja, a másik ennek egy platós változata két üléssel. Ebből is, ha a dolgok a terv szerint alakulnak, már januárban lesz az ePulse-nál bemutatható autó. A támogatások és a hatékonyságuk miatt is többen érdeklődnek az elektromos, szállításra alkalmas autók iránt, ezek városi és elővárosi környezetben tudnak érvényesülni.

Legyünk már őszinték

– mondja Nándor – többen tartanak ezektől a most betörő márkáktól: hogy hát szép az autó, jó az autó, de kínai. Ám az az igazság, hogy az európai márkák többségének Kínában és Keleten gyártják az elektronikai, a motor meg az akkumulátor részét.

Ennek most kezd beindulni Európában is egy nagyobb vonulata, de az akkumulátorok gyártása meg a technológia eddig abszolút Kína és a Kelet privilégiuma volt, a többi autógyártó mind onnan vásárolt, csak itt rakták össze.

Amikor eljövünk, épp arra készülnek, hogy autókat rendeljenek: lesz, amit megvásárolni és kibérelni, az ePulse felkészült 2022-re.