Frissítve: Felborult egy autó a Cekenden

A keddi baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Fotó: Bakos Richárd (Facebook)

Közúti balesetre és álló kocsisorra hívták fel a figyelmet kedden déltájt a Cekend-tetőn járó sofőrök az Udvarhelyszéki Közlekedési Info Facebook-csoportban.

Az egyik megosztott fényképen egy sáncba borult személyautó volt látható, egy későbbi bejegyzésben pedig arra kérték a szemtanúkat, hogy osszák meg, amit láttak, küldjenek felvételt a balesetről és az azt megelőző pillanatokról.

A bejegyzést megosztó Tókos Dezső (szerk.megj.: az áldozat bátyja) állítása szerint a Cekendről Máréfalva felé tartó szürke Suzuki egy autószállító miatt volt kénytelen befékezni, és így csúszott át a szemközti sáncba, ahol felborult.

Érdeklődésünkre Gheorghe Filip rendőrségi szóvivő közölte: a balesetben enyhén megsérült egy 20 éves nő, aki az autót vezette. A helyszínen a rendőrök csupán annyit állapítottak meg, hogy az éles kanyarhoz viszonyítva túlzott sebesség okozhatta a balesetet.

A szóvivő elmondása szerint a jelentésben nem szerepel semmilyen más jármű, ami a balesetnek részese lett volna, erről a károsult nem nyilatkozott. Ettől függetlenül a rendőr nem tartja kizártnak a közösségi médiában felvázolt hipotézist, viszont ebben és a hasonló esetekben is arra ösztönzik a sofőröket, hogy minden részletet jelezzenek, mert elsősorban a rendőrség dolga, hogy utánajárjon a dolgoknak.

Frissítés (15.30): Ahogyan az áldozat látta

A húszéves lövétei lány éppen a cekendi egyenesből érkezett, Homoródfürdő irányából, amikor észrevette, hogy a nagy balkanyar előtt, egy szekér miatt szemből két platós kocsi is megállt, hogy az a főútról egy mellékútra térhessen.

Szerinte a nagy kanyar és a lendület miatt nem tudott már megállni a sor mögött érkező kamion, amelynek a hátsó fele a fékezéstől kilengett az ő sávjára. Hogy elkerülje az esetleges ütközést, jobbra rándította a kormányt, lement az úttestről, és azért ment neki a szemközti sáncnak, mert próbálta egyenesbe hozni autóját az út széléről.

Áprilisban a Baknya-tető felé tartva sodródott le egy autó az útról. A látszat alapján egymagában balesetezett, de utólag kiderült, hogy egy ukrán kamionos sodorta le és hagyta cserben az autóst.