Fejbe lőttek egy nőt, kómából ébresztik

Fotó: libertatea.ro

Gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt folytat eljárást a szászrégeni ügyészség annak az 59 éves nőnek az ügyében, akit egy autós üldözés közben véletlenül eltalált egy golyó a Maros megyei Magyarón. Az áldozatot a kolozsvári kórházba szállították, megműtötték, jelenleg mesterséges kómából ébresztik – írja az Agerpres.

A szászrégeni rendőrök azért akartak feltartóztatni egy autót, mert problémát észleltek az egyik hátsó lámpánál. A jármű vezetője azonban a rendőrautó jelzései ellenére sem állt meg, nagy sebességgel Szászrégen Alsóidecs felőli kijárata felé vette az irányt. A rendőrök ekkor riasztották marosvécsi kollégáikat, hogy próbálják meg feltartóztatni az autót.

Magyarón két rendőr próbálta megállítani a járművet, egyikük azonban kénytelen volt félreállni az autó útjából, hogy ne üsse el, társa ekkor lövéseket adott le a járműre. A húszéves ámokfutót végül a Ratosnya községbeli Borziatelepig követték, ahol a házának udvarán találták meg az autót. A fiatalembernek 2017 óta volt jogosítványa, korábban gyorshajtásért büntették meg – derült ki a rendőrségi jelentésből.

A szászrégeni bírósági ügyészség főügyésze, Lucia Borda úgy nyilatkozott: a sebészek által közölt adatokból az derült ki, hogy egy visszapattant golyó fúródott az áldozat testébe. Folyamatban van egy ballisztikai szakértői vizsgálat, amely tisztázni fogja az eset pontos körülményeit.

A Maros megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Emanuela Rugină rámutatott: a rendőr, aki rálőtt a menekülő autóra, 1993 óta áll a román rendőrség alkalmazásában, “a szakmai felkészítők minden formájával napirenden van”, és a pszichológiai vizsgálaton is alkalmas minősítést kapott.

A kolozsvári megyei sürgősségi kórház orvos igazgatója, Adela Golea szerint a nőt megműtötték, és elkezdték fokozatosan felébreszteni a kómából. A páciens már jeleket ad, kommunikál velük, egyelőre kedvezően alakul az állapota, az azonban, hogy szenvedett-e maradandó neurológiai károsodást, csak az ébredés után állapítható meg.