Kedden nagy örömömre belebotlottam a karácsonyi vásár rég nem látott ismerősébe, a 94 éves Székely Erzsébet „standjába”. Tiszta szerencse, hogy jól körülveszi magát színes holmijával, mert lehet, hogy észre sem vennéd az összekuporodott öregasszonyt, aki a hagyományos vásárokból lehet még ismerős. A tavalyi karácsonyit ugyanis betegség miatt kihagyta, meséli kérdésemre.
A mostani vásárra nem panaszkodik, de még van bőven áruja az idős udvarhelyi néninek, aki saját kezűleg készíti a több méretben, hagyományos és trendi színekben egyaránt elérhető kesztyűket, zoknikat, pampókat, sapkákat. Nyáron szokta ezeket készíteni, amikor éppen nem árulja a virágait. Utóbbit is az utcán árulja, csakhogy a helyi rendőrök nem mindig tűrik meg. Megérti, hogy csak végzik a dolgukat, most szerencsére nem kötekednek vele.
Jól jön a kicsi pénz a kicsi nyugdíj mellé, s addig sem fekszik tétlenül, válaszolja meg magától a dédunokái gyakran feltett kérdését, hogy miért is csinálja még mindig. Igaz, már nem lát valami jól, s a vékonycérnával is nehezebb a dolga, de két ujjával még jól érzi, kitapogatja. Látszik is a termékein, hogy kisujjában van a kötés, már csak az a kérdés, hogy: Mekkora kellene? – mosolyog a bámészkodóknak.
A fagyra sem panaszkodik, szokva van, jól fel is öltözött, nyugtat meg engem és a szomszéd vásárost, a hosszú kabátja alatt meg is mutatja az extra réteget, de két óránál többet azért ő sem bírja naponta. Úgyhogy csipkedd magad, ha kisbabának, nagytatának vagy a fázós kedvesednek keresel valami jó meleget. De ne a házikókban, mert Erzsike néninek nincs olyan, hanem a Vasszékely mögött, a Patkó bal párkányán, naponta 12 és 14 órák között.