Farkaséhesek a medvék, széttörték a szilvásomat

Mennyire éhesek lehetnek, ha a zöld szilváért törnek-zúznak? Közben a vadőrünk facebookon lájkoltatná velem medvelesét. Lájkoljam?

Augusztus 15-én vettem észre hogy összetörték a medvék a szilvásomat. Ripityára. Ép fa nem maradt. Két-három nap alatt történhetett az egész, odalett pár száz kiló szilva, és ami annál még fájóbb számomra, a fáim.

Szilvafáim feléről az összes ágat letörte a maci, csak a törzs maradt. Van két olyan fám is, aminek a törzsét is kettétörte.

Nyár elején, mikor láttam, hogy mekkora termés lesz, rájöttem, hogy fog kelleni a villanypásztor ide. Nagy termés lett volna. Amióta  itt lakom, tíz éve, ennyi szilva sosem volt a fákon. Tervben is volt, hogy felszerelek egy villanypásztort, már legalább két hónapja kinéztem magamnak egyet.

Tanácsokat kértem egy ismerős vadőrtől, hogy milyen erős legyen, hogy hány szál drótot húzzak, milyen magasságba. Kigyűjtöttük a pénzt is rá, ami azért nem kevés, egy havi fizetésem. Szóval minden készen állott, de nem akartam feleslegesen felszerelni a pásztort két hónappal érés előtt, mert mi értelme van annak, hogy a pásztor őrizze a zöld szilvát, én meg őrizzem a pásztort? Vagy, még jobb változatban, a villanypásztor őrizze a zöld szilvát, a kamerák őrizzék a villanypásztort, én meg őrizzem a kamerákat. Több hónapon át. Gondoltam, ráér szeptember elején felszerelni, úgyis csak októberben érik a húsos szilva. Tévedtem.

A fene gondolta volna, hogy a zöld szilváért képes ilyet tenni a medve. Mennyire éhesnek kell lennie, hogy erre fanyalodjon? A zöld szilvát még a fiaim sem eszik meg, pedig azok mindent megesznek.

Hogyan jutottunk oda, hogy a macik ennyire éhesek legyenek? Nagyon hosszú kérdés, sokan élnek ebből, hogy ezt osztják és szorozzák. Hogy a medvék szaporodtak-e túl, hogy az életterük csökkent-e le az ember terjeszkedése miatt, hogy zavarják-e őket a hegyen zajongók, hogy a cigányok leszedik-e előlük a táplálékot a hegyen, hogy a vadászok által a nagy trófeákért kedvelt vezérállatok eltűnése elősegítette-e ezt a folyamatot, hogy a medvék bátorodtak-e meg az emberrel való több találkozás nyomán, hogy a politikusaink varázsoltak kényszerállatkertet az országból, vagy tényleg jó a természetnek, hogy ennyi állat van, ezek mind-mind olyan kérdések, amelyekre mostanság nem fogunk hiteles választ kapni, mindenki mást gondol, mindenki mást hirdet. Egy biztos: a vadgazdálkodás az nulla. Mindenki okos, mindenki tudja a tutit, mindenki kioktat, de mikor károd van, mindenki mutogat másra, senki nem hibás, de főleg ő nem.

Mi történik az agyadban ilyenkor, mikor megpillantod a gyümölcsösödet miszlikbe szedve? Első: jönne, hogy eltedd láb alól a medvét. Hogy lehet olyan genya, hogy széttörje a fáidat, miért nem elégszik meg a gyümölccsel? Vesszen! Már pörögnek is az agyadban a receptek, mennyi tejhez mennyi fagyálló. Aztán rájössz, hogy szegény medve nem hibás. Ő csak éhes. És a karmádat sem lenne jó bekoszold egy gyilkossággal, főleg nem egy ártatlan lény legyilkolásával. És te egyébként is szereted a medvéket, és örülsz, hogy vannak medvék, csak nem érted, hogy miért pont a te gyümölcsösödben. A dühöd más irányába fordul.

Jönne, hogy jól megb… a nemtörődöm vadőrt, a nemtörődöm vadásztársulatot, a bukaresti törvényhozásba küldött érdekképviseleted, és mindenkit, aki hibás ezért a jelenlegi helyzetért. De aztán rájössz, hogy nem kell neked megb… őket, mert megb… őket a Jóisten, de még arra sincs szükség, mert ők saját maguk megb… magukat, legnagyobb valószínűséggel már meg is tették. Szóval elég, ha ülsz, mint a Kung Fu Panda, és mondogatod magadban, hogy „belső béke, belső béke”, és enyhe kárörömmel nézed, ahogy meghirdetik, hogy idén is lesznek vadásznapok.

Évente szerveznek vadásznapokat itt Székelyföldön, ott felvonulnak zsinóros ruhában és talpig zöldben, kalappal fejükön az összes elöljáróink, büszkén, magukat fontosnak tartva. Megnézed, hogy kik pöffeszkednek ott, mellényükben alig férve, és látod egyből népünk söpredékét, akik maguknak sem tudnak elszámolni azzal, amit tesznek, nem hogy nekünk. Ott láthatod azokat, akik a földművesek izzadságos munkáján és kárán lettek nagy vadászok. Akik soha életükben egy vadföldet be nem vetettek gabonával, hogy legyen mit enniük a vadaknak, de arról álmodnak, hogy minél hamarabb fognak fotózkodni egy újabb rekord trófeájú medvetetemmel. Akik minden nap magyarázkodnak, nem csak nekünk, hanem maguknak is.

Ha belegondolok, én sem vinném a szilvafáimat a túlvilágra, ők sem vinnék a trófeáikat, de a terepjáróikat sem. Tehát hosszútávon nincs miért idegeskednem a szilvafákért. Sőt, azért sincs mit idegeskednem, hogy miként fognak tudni elszámolni majd ők Szent Péter kapujában. Nekem csak az a dolgom, hogy megőrizzem a lelki békémet, és nagyobb ütemben oltsam a fákat, mint ahogyan azokat a medvék össze tudják törni. És hogy ne mind tököljek annyit, hanem villanypásztorozzam már végre be a telket. Mert így akárhova megyek panasszal, csak azt vágják a szemembe, hogy nekem lett volna kötelességem megvédeni. Miért nem védtem meg?

Ez a megvédés is érdekes, mert köteles vagy megvédeni ami a tied, de úgy, ahogy ők gondolják, és ahogy szinte lehetetlen. Mert próbálja meg a gazda úgy megvédeni a terményt, hogy ne bántsa a vadat, ne bántsa a vadőrt, ne bántsa a villanypásztor-tolvajt, ne bántsa a törvényhozót. De amazoknak mindent szabad, és vissza is élnek ezzel. Jól ki van ez találva, mindig ők nyernek, te szívsz. De muszáj valamit tenned, hogy megvédd a fáidat és a terményedet, mert ha nem teszed, akkor a semmivel maradsz.

A pucákokkal nekiálltunk, vágtunk pár akácfát karónak, meghántottuk őket. Végigkaszáltuk a telek szélét, kipucoltuk a helyet. Elmegyünk szépen tengerre, s mikor hazajövünk, felszereljük a villanypásztort. Hamarabb nincs értelme, mert a gyümölcsös még nincs bekamerázva. A tengeren ülünk békésen a homokban, s mondogatjuk magunkban, hogy „belső béke, belső béke”, bízva abban, hogy addig a medve mást nem tör szét.

Miközben a fiaimmal a karókat vágtuk, találtunk egy furcsa lényt, mely láthatóan a szilvánk metamorfózisából jött létre. Mintha politikai és vadászati érdekképviseletünk képmására teremtette volna őt a Jóisten.

Mi a baj vadász elöljáróinkkal? Főleg az, hogy újradefiniálták a vadgazdálkodás fogalmát. Ha ma felnyitod az értelmező szótárat a vadgazdálkodás szónál, azt a meghatározást találod: tevékenység, amely keretében a földművelő terménye a medvén keresztül átalakul a vadgazdálkodó pénzévé. A részletesen kidolgozott módszertani útmutatóban az áll: a medvét etesse más, a lájkokat gyűjtsd be te.

És mindeközben, egy párhuzamos világban, vadőrünk kéri, hogy lájkoljam medvelesének oldalát. Mert egy új oldalt kellett létrehoznia a medvelesének, a saját profilján betelt az ötezer hely. Megy a biznisz keményen, falumbéli meséli, hogy „50 euró egy medveles, ha jön tíz kliens egy este, az már ötszáz euró”. Egymást váltják a csapatok, mindig van látnivaló, rengeteg medve bejár oda, oda vannak csalogatva. Ha belógatnak nekik valamit, két lábra is állnak, ezt a nézők szeretik.

Örülök, hogy így kinőtte magát a medveturizmus, és főleg örülök annak, hogy a medvéket inkább nézik a külföldiek, mintsem hogy lelőjék őket. Csak azt nem értem, hogy ebből a sok pénzből miért csak fiatal csajokra, nagy terepjáróra és menőzésre jut, és nem jut egy kis kajára az én kis éhes medvémnek, aki, szegény hitványja, a zöld szilvámon kénytelen túlélni ezt a cudar nagy jólétet. Szóval itt van egy kis dilemmám, és azért gondolkodom a szokásosnál picit többet azon, hogy: lájkoljam, vagy ne lájkoljam?

Kattints a hozzászólások megjelenítéséhez

Korábbi képriportok