Fapados járatokra is drágábban ülhetsz majd fel

Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója közölte, hogy az egyre növekvő üzemanyagárak miatt a cég nem indít járatokat az eddigi alacsony áron – olvasható a 444.hu portálon.

Lejárt a 10 eurós jegyek korszaka – fogalmazott az igazgató, aki a BBC Radio 4 Today műsorában elmondta, átlagos jegyáraik a tavalyi 40-ről 50 euróra növekednek az elkövetkezendő 5 évben. Bízik benne, hogy az emberek továbbra is őket fogják választani, hiszen az emelkedő áraik ellenére még mindig ők lesznek az olcsóbb opció.

Szóba került a kereskedelmi járatok szén-dioxid-kibocsátása, ami a globális mérték 2,4 százalékát teszi ki, a Ryanair vezetője viszont úgy gondolja, a közúti közlekedés és a hajózás kibocsátása nagyobb volumenű. A cég üzemanyag-takarékosabb repülőgépek beszerzésére készül – tudatta. Szerinte a Ryanair a járványhelyzetet jobban kezelte, mint a konkurencia, így 2022 első felében járatainak csak 0,3 százalékát törölte, míg a British Airways például 3,5-öt – olvasható a Maszolon.