Falutól faluig üldöztek a rendőrök egy 21 éves fiatalt

Hétfőn, március 6-án este 23 óra 35 perckor egy 21 éves gyepesi fiatalt akart igazoltatni a rendőrség, amint a településén belül közlekedett autójával. A 21 éves fiatal azonban nem állt meg a rendőrök jelzésére, továbbhajtott, ezért a rendőrök utána eredtek, Homoródszentmárton irányába.

Végül a falu egyik mellékutcájában kapták el a sofőrt, ahol igazoltatták és alkoholtesztnek vetették alá, amely 0,60 mg/l tiszta alkoholt mutatott ki leheletében.

Az ellenőrzések során az is kiderült, hogy a fiatalnak nem volt érvényes vezetői engedélye egyetlen járműkategóriára sem.  

A sofőr ellen büntetőeljárás indult jogosítvány nélküli vezetés és ittas járművezetés miatt – közölte kérdésünkre Maria Plumbu, a Hargita megyei rendőrség sajtószóvivője.

Nem hivatalos információk szerint a 21 éves sofőrt korábban, tavaly decemberben már elkapták a rendőrök gyorshajtásért, ittas vezetésért Székelyudvarhelyen a Kossuth Lajos utcában, a nevére bűnügyi dossziét nyitottak. 

Frissítés (12 óra 5 perc)

A Hargita megyei rendőrségnél érdeklődve megerősítették azt az információt, miszerint a 21 éves sofőr nevére decemberben már nyitottak egy bűnügyi dossziét gyorshajtás és alkoholos befolyásoltság alatti vezetés miatt. Mindkét ügyben folytatódik a nyomozás – mondta el Maria Plumbu sajtószóvivő.

A kiemelt kép illusztráció.