A szerző felvételei

Hét óra körül már gyűlt a nyüzsgő tömeg: szüleik kezét szorongató kisgyerekek, kíváncsi fiatalok, egymásba karoló idősek. A művelődési ház előtt sorakoztak a cserkészek és a történelmi lovagrend tagjai. 

Mindenki a fáklyákra várt.

Negyed órával később véget ért bent a Ritka magyar, az előadás nézőivel tovább duzzadt a felvonulásra kész sokaság. A forradalmi életérzést a komédiTÁsok adták meg, egy 1957-es budapesti tanúkihallgatási jegyzőkönyvet harsogva. 

Az átszellemült sokadalom fáklyával a kezében, az 1956 októberében elhangzott rádióadásokat hallgatva megkerülte a városháza teret, hogy az Üldözöttek és Áldozatok emlékművéhez járuljon. 

Az új polgármester, Szakács Paál István és az új RMDSZ-es tanácsosi gárda Dévai Erika konzul asszonnyal együtt menetelt. Mögöttük Ladányi László Zsolt parlamenti képviselő. Néhány sorral hátrébb Gálfi Árpádot és Ölvedi Zsoltot, Udvarhely volt polgármesterét és alpolgármesterét fedeztem fel. A történelmi egyházak képviselői közül is fel-felbukkant a tömegben néhány arc.

– A magyar rádió korabeli felvételei kísérték utunkat

a nyolc megállón át. Meghallgattuk az 1956. október 23-ai tüntetés betiltásáról, majd engedélyezéséről készült rádiós hírt, a magyar parlament erkélyéről mondott Nagy Imre-beszéd részletét, a kijárási tilalom kihirdetését, az úgynevezett ellenforradalmi harcokról szóló híradást, a Szabad Kossuth Rádió győzelmét, Nagy Imre szavait a győzelemről és a semlegességről, végül a november 4-ei átfogó szovjet támadásról. 

Vigyázz! – érkezett a parancs. A cserkészeknek, de az egész tömeg követte, s fél szemével a fáklyát, másikkal a színpadot lesve énekelte közösen a Vox Gimiensis kórussal a magyar himnuszt. 

– Az 1956-os magyarországi történések híre úgy járta be a világot, hogy annak a pár napnak a szabadság élményét már semmilyen megtorlás nem tudta elfojtani az emberekben. Tovább élt az elhallgatottakban, bebörtönzöttekben és szerte a nagyvilágban ott él a mai napig minden magyarban – folytatódott a konferálás, a szót Szakács Paál István kapta meg. 

Elmondjuk, hogy miért lyukas a zászló

Az újdonsült polgármester arról beszélt, hogy mennyire megragadták azok a rádiófelvételek, amelyeket a felvonulás során hallhattunk. „A forradalom győzelméről hírt adó felvétel alatt a fáklyáink talán még erősebben égtek, majd néhány lépést megtéve itt, az Üldözöttek és Áldozatok emlékműve mellett már a szovjet csapatok végső beavatkozását kelletthogy halljuk. És koppantak a minisztertanács elnökének szavai. A kormány a helyén van. És ebből már érteni lehetett, érteni kellett mindent” – mondta.

 – Ma a szabadság napján eszünkbe kell, hogy jusson, a szabadságharc során kivívott eszmék valójában örök és ma is erős értéket képviselnek. Ma igenis van és a helyén van a magyar kormány, a magyar nép lelkülete, szabadságigénye és szeretete szerte a nagyvilágban. És mi jogosan érezzük úgy, hogy hozzátesszük a magunk részét egyenként és közösségként egyaránt. A folytatáshoz pedig ígérjük, a jövőben is hozzá fogjuk tenni – jelentette ki.

A bátor ‘56-os pesti srácok javára írja, hogy a történelem sötétjében, a szovjet megszállás idején sem aludt ki a szabadságvágy a magyar emberek szívében. Úgy hiszi, ezt a fáklyalángot hordozzuk mindannyian magunkban, annak tudatában, hogy ha egymás mellé állunk, erősebb lesz a fény. Ez egy örök láng minden magyar szívében, amit nem lehet kioltani, már ezzel születünk, „magunkba szívjuk, mint a fenyő illatát.”

Majd a Kossuth-díjas író, Karátson Gábor ‘56-os regényére reflektálva arra a kérdésre felelt, hogy volt-e és van-e magyar nemzet, amelynek ‘56 egyet és ugyanazt jelenti, és amelyet átörökít a gyermekeinek. Válasza az, hogy van és ezután is erre fogunk törekedni. Az iskolába, napközibe igyekvő gyerekek 2024. október 23-án is, Székelyudvarhelyen is megtudhatták szüleiktől, tanítóiktól, hogy miért lyukas a magyar zászló. 

– Az ‘56-os ifjak a bátorság és a mindenáron tenni akarás örökségét hagyták ránk, egyenként is és közösségként is. Ma, hála nekik, nincs vasfüggöny, de vannak más veszélyek: nemzeti, európai, sőt globális méretűek, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy nekünk, magyaroknak nemcsak összetartozni, hanem összetartani is kell. Csak akkor vagyunk és csak akkor tudunk erősek lenni, ha tényleg egy emberként egy irányba tartunk. Akkor lesz erős a magunkban hordozott lángnak is a fénye, és annak melege is akkor járja át a lelkünket csak igazán – mondta, hozzátéve, igyekezni fog megszolgálni azt a bizalmat, amivel az udvarhelyiek a kezébe helyezték a város kormánykerekét. Arra fog törekedni, hogy mindenki úgy érezze és tapasztalja, hogy „minden a helyén van, és a helyére fog kerülni” – ígérte. 

Szabadság meg a nemzeti összetartozás

A Tamási Áron Gimnázium kórusa, a Vox Gimiensis tette fel az estre a koronát. Pintér Béla ‘56 él című dalával, ami közben éppen jókor szólalt meg az egyik városközponti templom harangja, libabőrössé fokozva a produkciót.  

Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa részéről Dévai Erika konzul asszony hozta el idén az üzenetet, a tömegtől vagy az ünnepi hangulattól kissé megilletődötten.

– A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem – kezdett Bibó István 1956-ban megfogalmazott gondolatával Dévai. 

A magyarság összekapaszkodása, határokon átívelő szellemi és lelki egysége, valamint cselekvőképessége fontosabb, mint valaha. Ma is csak együtt tudjuk megvédeni ezeréves értékeinket, keresztény hitünket, nemzeti kultúránkat, édes anyanyelvünket és identitásunkat – mondta.

Az ‘56-os ifjak példája, értékei máig követendőek, az üzenet Erdélyben is örökérvényű. A ma embere pedig az értékeink, a kultúránk, az anyanyelvünk és a hagyományaink megőrzéséért kell hogy küzdelmet vívjon – mondta el az ilyenkor elvárt gondolatokat.

– Kint már rúgták az ajtót, a mama sírt csak, de nem szólt.

Sötét bőrkabátok vitték nagyapám – az Ismerős arcok zenekar a Talán csak egy álom című dalának sorát, a VOX Gimiensis kórus előadásában hallhatta a közönség.  

Az ünnepség utolsó programpontja az Üldözöttek és áldozatok emlékművének megkoszorúzása volt.  

Elsőként Pál László helyezte el koszorúját unokája kíséretében. Pál Lászlót a marosvásárhelyi építészeti technikum egykori diákjaként az úgynevezett fekete kéz tevékenysége kapcsán az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó szervezkedéssel vádolták és államellenes cselekedetek miatt 15 év börtönbüntetésre ítéltek – hangzott el bemutatása. 

Az esemény koszorúzással és a székely himnusszal zárult.