Ezt most nem sikerült kiszurkolni

Román szurkolótábor a krakkói Európa Játékok teqball versenyén, fotó: CRISTIAN NISTOR/a Román Olimpiai Bizottság

A nagyszerű csütörtöki napja után, pénteken, június 30-án a vegyes párosok versenyével folytatódott a romániai teqball válogatott menetelése a krakkói Európa Játékokon.

Az Ilyés Szabolcs-Dakó Katalin összeállítású csapat Szlovákiával, a hazai lengyelekkel, és a franciákkal került egy csoportba, és mivel a szlovák Zustakova-Rodman kettőstől két nagyon szoros szettben vereséget szenvedtek első mérkőzésükön, a lengyelek és franciák ellen kötelező lett volna a győzelem a továbbjutáshoz.

Azonban a hazai közönségük előtt az éremre is jó eséllyel pályázó – Bartnicka-Pokwap – összeállítású lengyelek nehéz diónak bizonyultak és a szlovákok után viszonylag simán bántak el a Góbék Teqball Team és a Vasas Femina egykori játékosából álló kettőssel, akiknek így elszálltak továbbjutási esélyei. A franciák ellen begyűjtötte ugyan a pontokat az Ilyés-Dakó duó, a csoport harmadik helyén végzett, így nem jutott a negyeddöntőbe.

Mindkét játékosnak lesz azonban még esélye a bizonyításra, hisz szombaton mindketten egy-egy egyéni világbajnokkal kiegészülve meccselhetnek majd a férfi és a női páros küzdelmeiben. Ilyés Györgydeák Aporral, Dakó Barabási Kingával párban lép majd asztalhoz július 1-én.

Â